2014. március 30., vasárnap

Ukk, Mukk, Fukk



Ukk, Mukk és Fukk, a három szarka szokott helyén ücsörgött a vén hársfa kinyúló ágán, és a legutóbbi focimeccset tárgyalták nagy hangosan.
- És azt láttátok, amikor Róka Berci kicselezte Dömét? – kérdezte éppen emelt hangon, a szárnyával izgatottan hadonászva Fukk.
- Ravasz az a róka – bólogatott vigyorogva Mukk.
- Ravasz róka! Hahaha! Hát még jó, hogy ravasz. Hát róka! Ravasz róka! – hahotázott harsányan Ukk, Mukk hátát csapkodva széles jókedvében.
Nevetgéltek, cserregtek, viháncoltak nagy ricsajjal.
Egyszer csak álmosan előbotorkált az odújából a közeli juharfán a kuvik.
- Azt a holdbéli csónakosát! Lesz csönd mindjárt? – kiáltott rájuk mérgesen. – Egész éjjel fent voltam, most pihennék. Menjetek odébb, ti pernahajderek.
Azzal sarkon fordult, és magában zsörtölődve visszaballagott az odúba.
- De hát nem is csináltunk semmit! – kiáltotta Ukk sértődötten a kuvik visszavonuló hátának. – Csak beszélgettünk. Már azt sem szabad?
- Lehet, hogy egy kicsit tényleg hangosak voltunk – csitította Mukk, békítően intve a szárnyával.
- Szegény kuvik. Aludni akart, mi meg nem hagytuk – suttogta Fukk restelkedve.
- Menjünk a patakhoz – javasolta Mukk. – Ott nem zavarunk senkit.
Azzal felkerekedtek.
Amint átrepültek az erdei tisztás felett, hirtelen megcsillant valami a fűben.
- Azta! De szépet találtam! – kiáltott fel örömmel Fukk.
– Én találtam – jelentette ki Ukk. - Én láttam meg előbb.
- Nem, nem. Mind egyszerre láttuk meg – tiltakozott Mukk, mire hangosan, nevetve civakodni kezdtek.
Harkály doktor az új rendelőnek kiszemelt odút vizsgálgatta éppen elmélyülten. Tágasabb volt, és kényelmesebb, mint a régi, de ott a hátul egy helyen mintha tompa hangon koppant volna a fal. Próbaképpen megütögette a csőrével, és fülelt. De a szarkák cserregésétől nem hallott semmit.
- Azt a leborult szivarvégit! – kukkantott ki haragosan. – Nem tudnátok hallgatni egy kicsit?
A szarkáknak elállt a szava a meglepetéstől. Zavartan bámultak a dohogva visszahúzódó harkály után.
- Mit mondott? – kérdezte Ukk tanácstalanul a másik kettőt.
- Valami szivart emlegetett – felelte tétován Mukk.
- Az mi? – kérdezte Ukk.
- Hát, azt nem tudom, de azt mondta, hogy leborult. Biztosan azért volt olyan mérges – töprengett hangosan Fukk.
- Na, mindegy – legyintett Ukk, - menjünk a patakhoz.
Azzal cserregve leröppentek a patakpartra.
A harkály még délután is dohogott, amikor leült a szokásos dominó partihoz a barátaival, Bagoly tanítóval, meg a kuvikkal, és előhozta az esetet.
- Ki kellene találni, hogyan használhatnánk ki a nagy hangjukat – jegyezte meg töprengve Bagoly tanító úr.
- Talán vedd be őket a kórusba – javasolta csipkelődve a kuvik.
- Nem is rossz ötlet. A cserregéssel-csattogással remek ritmus szekciót alkotnának. De biztos találhatnánk nekik valami komolyabb feladatot is.
Kis töprengés után tétován megszólalt a harkály.
- A sógorom, a távírász Harkály Zénó említette a múltkor, hogy nem bírja már egyedül a munkát. Mióta a Tarka rétre is továbbítja a híreket, nagyon sok lett a dolga. Estére sajog a csőre a sok kopogástól. Jól jönne neki néhány segéd, aki élőszóban vinné az üzeneteket.
- Hát ez remek ötlet – mondta örömmel a Bagoly. -  Beszélj vele.
A kuvik lelkesen bólogatott.
- Minél előbb.

Pár nap múlva a három szarka nagy cserregéssel letelepedett a Tarka rét szélén álló vén platán kinyúló ágára.
- Itt a hangos újság! – kiabálta Ukk. -  Hangos újság az Erdei tisztás legújabb híreivel! Jöjjön mindenki közelebb! Aki lemarad, kimarad!
- Te, Ukk! – hajolt hozzá Mukk. – Ez mit jelent?
- Azt nem tudom pontosan, de jól hangzik, nem? – súgta vissza Ukk. - A városban hallottam.
- Hahó! Jöjjenek közelebb – integetett vidáman Fukk a rét lakóinak, akik csodálkozva gyülekeztek a platán körül. – Bár azt hiszem, messzebb is lehet majd hallani.
Ukk fontoskodó arccal bejelentette:
- Ezután minden nap hangos újság jön az Erdei tisztásról.
- A leveleket ezután is Harkály Zénó továbbítja – tette hozzá Mukk.
- Mi meg hozzuk a híreket – düllesztette ki büszkén a mellét Fukk. Aztán Ukk megköszörülte a torkát.
- A pisztráng testvérek második helyezést értek el a szinkronúszó olimpián a füzes öbölben – hirdette ki nagy hangon. - Gratulálunk nekik. Szép volt, pisztrángok!
- Cinke Dénes elajándékozna nagy mennyiségű kakukkfüvet – vette át a szót Mukk. - Érdeklődni lehet a hársfán a cinke fészekben.
- Napóleon, a csíkos kis vadmalac elvesztette a sapkáját. Különös ismertetőjele a tarka bojt a tetején – közölte harsányan Fukk. Aztán csendesebben hozzátette: - Aki megtalálja, szóljon nekünk. Majd mi elvisszük neki.
És így folytatták, egymásnak adva a szót sorolták a híreket.
Már éppen indulóban voltak, amikor lihegve befutott egy nyúl.
- Elmondanátok újra azt a nyuszis hírt? – törölgette a homlokát –, nem hallottam az elejét.
Ukk kihúzta magát, és megköszörülte a torkát.
- Nyuszi Kupa tájfutó verseny lesz az Erdei tisztáson húsvétkor. Idén először nem csak nyuszik indulhatnak – emelte fel figyelmeztetően az ujját. – Jelentkezni lehet nálunk, a jövő héttől.
Azzal már röppentek is tovább. Várta őket a Virágos mező, ahol, egyelőre kísérleti jelleggel, szintén hallható lesz a mai naptól a hangos újság.
A Tarka rét lakói nézték, ahogy barátságosan civakodva, cserregve távolodnak, és még hallották, ahogy Fukk szégyenlősen megkérdezi:
- Most mondhatom én a nyuszisat?