A két szarvasbogár az óvoda felé
ballagott.
- Gyerünk öcsi – nógatta a
nagyfiú az álmosan botorkáló kisebbet -, elkések az iskolából.
A kicsi egy ideig igyekezett
lépést tartani, aztán megint lemaradozott. A bátyja sóhajtott, felpillantott a
napra, mennyi idő lehet, aztán lassított egy kicsit.
- Mi újság az oviban? – kérdezte
az öccsét.
A kicsi ránézett, és felragyogott
az arca.
- Van egy lány… - mondta fülig
érő szájjal.
A nagy hökkenten megállt. Aztán
elmosolyodott. Eszébe jutott, amikor ő volt óvodás. Hát persze. Egy lány.
- A katica? – kérdezte, mert
mintha mesélt volna valamit az öccse egy katicáról.
- Nem. A katica már nem a barátom
– jelentette ki határozottan Öcsi, és elkomorodott.
- Ó.
Kis hallgatás után megkérdezte a
nagy.
- Mi történt?
- Tudod, volt az a futóverseny.
Amikor elestem. A térdem is lehorzsoltam, nézd.
Mutatta a horzsolást. A
bátyja hümmögve szemlélte egy darabig.
- Hű, ez aztán komoly – mondta.
- Ugye? – kérdezte büszkén a
kicsi.
Ballagtak tovább.
- És aztán? - kérdezte egy idő
múlva a nagyfiú.
- Szóval, a katica kinevetett.
- Aha. Hát ez nem volt szép tőle.
- Nem.
Hallgattak.
- És akkor odajött ez a lány –
folytatta a kicsi. - Tudod, a futrinka.
- A futrinka? – fékezett le
hirtelen a nagy.
- Igen. És megkérdezte, fáj-e. És
nem nevetett.
- De hát, a futrinka… Hát ő…
- Igen?
- De hát ő... hát... fekete…
- Ugye? Ugye, milyen gyönyörű,
fényes fekete a szárnya? – kérdezte ragyogó arccal a kicsi.
- De… - nyögte kínban a bátyja
– de hát ő… ő... nem olyan, mint mi…
- Persze, hogy nem olyan. Hát
mi szarvasbogarak vagyunk – nézett Öcsi értetlenül a bátyjára, és megcsóválta a fejét. Ezek a nagyok
olyan furák néha, gondolta. – A katica sem olyan, mint mi vagyunk, nem igaz?
- Deeee… nem tetszik jobban a
katica? – nyelt nagyot a bátyja. – A katica mégis csak…
- A katica mégis csak kinevetett.
Nem neveted ki a barátodat, nem igaz?
- De igen. Csak hát a futrinka…
- A futrinka sokkal kedvesebb. Ő
a barátom. Nézd, ott is van. Látod?
A nagyfiú felnézett. Épp akkor
ért az óvoda kapujába a futrinka. Csak úgy ragyogott a fényes fekete szárnya,
ahogy a sok kistestvérét terelgette befelé. Amikor meglátta Öcsit, felragyogott
a szeme, és odafutott hozzá.
- Fáj még a lábad? – kérdezte
aggódva.
- Egy kicsit – felelte Öcsi, és
bicegni kezdett.
- Gyere, támaszkodj rám – mondta
neki a futrinka. – Segítek.
Azzal elindultak befelé. A
kapuban Öcsi megfordult, és intett a bátyjának.
A nagyobbik szarvasbogár nézett utánuk, és
szégyellte magát. Arra gondolt, mennyivel okosabb nála az öccse. Aztán
megfordult, és elindult az iskola felé.
