2015. december 31., csütörtök

Téli vendég - A Winter Visitor

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak egy mesével A tekergő bőregérből.
I wish a Happy New Year to all my readers with this tale from the new volume of my children's stories. 




2015. december 26., szombat

Téli vendég a Cultura.hu - n - Winter Visitor at Cultura.hu

A Cultura.hu egy mesét közölt az új kötetből
The cultural online magazine Cultura.hu published a tale (The Winter Visitor) from my new storybook The Missing Flitter Mouse



2015. december 24., csütörtök

Szép Karácsonyt! - Merry Christmas!

Mókus Rézi szép Karácsonyt kíván minden kedves olvasónak.
Rosie Squrell wishes a Merry Christmas to all the readers!



2015. december 17., csütörtök

Sikló és Bőregér - Snake and Flitter Mouse

Szuper érzés már két saját könyvet tartani a kezemben.
Mindkettő kapható kedvezményesen a Könyvmolyképző webshopjában. 
Karácsonyig még odaér!

It's great to hold two of  my own storybooks.
Both are available with a discount from the webshop of the publishing house. 



2015. december 15., kedd

Már kapható A tekergő bőregér! - The Missing Flitter Mouse is already available!


Nagyszerű érzés volt kezembe venni a második mesekönyvemet december 13-án a Westendben, a Könyvmolyképző PopUp könyvesboltjában. A fotón látszik is, hogy úgy mosolygok, mint a macska, aki tejfölbe esett.
Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített ehhez az élményhez. És köszönöm ezt a napot mindenkinek, aki munkájával előkészítette az eseményt, és aki eljött, hogy részt vegyen benne. 

 

A könyv itt kapható:
http://konyvmolykepzo.hu/…/palasthy-agnes-a-tekergo-boreger…

  It was wonderful to take my second storybook into my hands in the PopUp shop of the publishing house in the Mall.  That's why I am smirking in the photograph like a Chesire Cat. 

I am grateful to everyone who has helped me  reach this point. Thanks to all who prepared this day with their work and who came along to participate. 

The book is available here:

2015. november 22., vasárnap

Egy mese A tekergő bőregér című kötetből - A két civakodó mosómedve

A tekergő bőregér

Mosó Misi a patak szélén állva a mosás mesterfogásaira oktatta nála vakációzó két unokaöccsét, Dinit és Danit.
Kiemelt a mosnivalók halmából egy szép zöld mohatakarót, aztán fejcsóválva kijelentette:
– Nem, ezt nem adom a kezetekbe. Ez Mókus Rézi anyai öröksége, kényes portéka.
Beletúrt a fűben heverő kupacba, és előhúzott egy szép kék csíkos sapkát, a hozzá illő sállal.
– Ez Napóleoné. Jó erős fonálból kötötte a mamája. Ezzel próbálkozhattok. De óvatosan! Mutatom, hogy csináljátok.
Mosó Misi fürgén, könnyed mozdulatokkal mosni kezdte Mókus Rézi takaróját, a két unokaöccse meg nagy igyekezettel próbálta utánozni.
– Vigyázz Dani a pomponnal – figyelmeztette ikertestvérét Dini.
– Te meg a rojtokkal a sálon – vágott vissza Dani.
– Nem vagyok béna – jelentette ki sértődötten Dini.
– Én sem – közölte Dani.
Mosó Misi először mosolygott a kakaskodáson, de aztán megelégelte a feleselést.
– Elég legyen a civakodásból – dörmögte bosszúsan. – Inkább a kezetek járjon.
A két gyerek megszeppenten elhallgatott, és még fürgébben csutakolták Napóleon sapkáját meg a sálját.
– Jó lesz, Misi bácsi? – emelte fel kis idő múlva a sapkát Dani. – Szerintem már szép.
– A sál is – vágta rá sietve Dini, nehogy valamiben lemaradjon a testvére mögött.
Mosó Misi komótosan szemügyre vette a munkájukat. Aztán elmosolyodott.
– Jól van – bólintott. – Szépen megcsináltátok. Most terítsétek fel a fűzfa ágára.
A két kis mosómedve büszkén vitte a fűzfához a sapkát meg a sálat.
– Menj odébb, így lelóg a rojt – tolta odébb a testvérét a könyökével Dini.
– De arra az ágra én akarok teregetni.
– Keress egy másikat.
– Fiúk! – dörrent rájuk Mosó Misi. – Mi ez a nagy perpatvar már megint?
 Dini és Dani abbahagyta a civakodást.
– Jól van, apafej, teregesd a rojtjaidat – mondta Dani, és egy magasabb ágra biggyesztette a sapkát.
Aztán mindketten hátraléptek, és elégedetten szemügyre vették a munkájukat.
– Menők vagyunk – biccentett Dini, és egymásra vigyorogtak.
– Ezt már szeretem – szusszant Mosó Misi. – Na, gyertek, segítsetek nekem ezt összehajtani.
Kiemelte a vízből Rézi mohatakaróját, és óvatosan megrázta.
– Fogjátok a másik végét – utasította a két fiút.
– Majd én megfogom azt a sarkát – csörtetett előre Dini.
– Nem, ott én akarom – ellenkezett Dani.
Utána kapott, és megrántotta. Mosó Misi kezéből kicsúszott a vizes anyag, de Dini sem tudta megtartani egyedül. A szép zöld mohatakaró beleesett a patakba, és már vitte is magával a víz sebesen.
– Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! – fakadt ki dühösen Misi. – Utána, fiúk, kapjuk el!
A két kis mosómedve belevetette magát a vízbe, és hevesen csapkodva úszott a gyorsan távolodó takaró után.
Misi a patak partján rohant inaszakadtából, és közben hangosan kiabált.
– Fogják meg! Kapja el valaki!
A pisztráng testvérek éppen a következő szinkronúszó versenyre gyakoroltak a patakban. Amint megértették, miről van szó, nevetve vetették magukat az elszabadult takaró után.
Utol is érték, amikor az fennakadt a patakba dőlt nyárfa törzsén. Aztán csak csendben nézelődve várták, hogy a mosómedvék is odaérjenek.
Misi a fejét vakargatva állt a vízbe dőlt fatörzsön.
– Hát ez bizony elszakadt – állapította meg gyászos képpel.
A pisztrángok együtt érzőn bólogattak. A szép zöld mohatakaró egyik sarkán valóban ott éktelenkedett egy kis szakadás.
– Segítünk leszedni – sürgölődtek. – Majd itt a víz alatt leemeljük erről az ágról. Tartsátok.
Óvatosan lefejtették a fatörzsről a takarót. Misi leterítette a fűbe, és keserves képpel megszemlélte.
– Sajnáljuk, Misi bácsi – motyogta a két kis mosómedve. – Nem veszekszünk többet.
– Megette a fene – legyintett Mosó Misi. – Most mit mondok Rézinek? Szegény nagyon oda lesz.
Csendben ácsorogtak a szakadt takaró körül. Dini és Dani bűnbánó képpel állt egyik lábáról a másikra.
Misi végül megszólalt.
– Na, fiúk, most elmegyünk Rézihez, és elmondjátok neki, mi történt. Aztán majd megpróbáljuk valahogyan helyrehozni a dolgot.
Csigalassúsággal vánszorgott a két fiú az öreg bükkfa felé. Előre szepegtek, vajon mit fog szólni Rézi. Mosó Misi töprengve ballagott mögöttük, vállán az összecsavart takaróval.
Mókus Rézi épp az odúja előtt futó vastag ágon ült, és egy tobozt rágcsált, amit elejtett a meglepetéstől, amikor meglátta a gyászos képpel közeledő kis csapatot.
– Misi! Valami baj van? – kiáltotta, és leszaladt hozzájuk a fa törzsén.
Misi a két unokaöccsére nézett.
– Na, fiúk – mondta.
Dani megköszörülte a torkát.
– Sajnos, Rézi, elszakítottuk a takaródat – mondta, azzal lehorgasztotta a fejét.
– Mert civakodtunk – tette hozzá Dini. – Nagyon sajnáljuk.
– Ó, jaj – mondta Rézi szomorúan. – Szeretem azt a takarót. Nagyon elszakadt?
– Szerencsére nem – felelte Misi. – És már azt is kitaláltam, hogyan hozzuk rendbe. Elvisszük Leóhoz. Indulás, jómadarak.
Amikor odaértek a galagonyabokorhoz, Leó, a pókgyerek vidáman fogadta őket.
– Mi ez a nagy szomorúság, Misi? – kiáltotta. – Talán nincs mit mosnotok?
Misi nagyot sóhajtva a zöld mohatakaróra mutatott.
– Ez itt a baj – mondta.
Leó fürgén lejjebb siklott a pókfonálon, és alaposan szemügyre vette a szakadást.
– Csak ez a gond? – rikkantotta. – Hát ezt én befoltozom egy perc alatt. Szebb lesz, mint új korában. Mintát is akarsz?
– Nem-nem. Azt hiszem, Rézi pont olyannak szeretné, amilyen volt.
– Nem probléma – jelentette ki fontoskodva Leó.
Megtornásztatta a lábait, ahogy a zongoristák az ujjaikat szokták, aztán nekiveselkedett, és villámgyorsan befoltozta a takarót. Amikor végzett, hátralépett, és kicsit meghajtotta magát.
Voilá – mondta. – Na, hol volt elszakadva?
A három mosómedve figyelmesen szemlélődött, de nem tudták felfedezni a szakadás nyomát.
– Zseni vagy, Leó – bökte ki végül boldogan Misi. 
– Tudom – biccentett szerényen a pók. Aztán elvigyorodott.
Nevettek a mosómedvék is. A két kicsi egymás hátát csapkodta nagy megkönnyebbülésében.
– Elég ebből! – zörrent rájuk a nagybátyjuk. – Ne kezdjétek újra! Vigyük el gyorsan Rézinek a takaróját.
Elbúcsúztak Leótól, ügyesen összehajtogatták a szép mohatakarót, aztán Misi a vállára kapta, és a két elcsendesedett mosómedveboccsal a nyomában sietve elindult vele a vén bükkfa felé.

*

Ha tetszett a mese, itt kapható a könyv: 

2015. november 21., szombat

Újabb mesék az erdei tisztásról

Örömmel mutatom A tekergő bőregér borítóját. Karácsonyra kijön, lehet előrendelni... 



2015. október 19., hétfő

Nyúl Pali kabátgombja





Nyúl Pali kidugta az orrát a nyúl odúból, de azonnal vissza is húzta.
-- Hideg van – jelentette ki panaszosan, és megborzongott.
-- Megjött az ősz, Palikám – felelte Márta, az anyja, felnézve a keresztrejtvényéből.
Aztán nevetve hozzátette:
– Nézd, még levelet is küldött neked – és a bíborvörös juharlevélre mutatott, amelyet a szél befújt az ajtón Pali mögött.
-- Lefagy a fülem, ha kimegyek – zsörtölődött Pali. Duzzogva lehajolt a falevélért, és az asztalára tette.
-- Öltözz föl jó melegen – tanácsolta Márta, azzal már indult is, hogy a fiókból előszedje a kötött sapkát, sálat, kesztyűt. Piros volt mindegyik, mert Palinak a piros volt a kedvenc színe.
A kisnyúl felvette a sálat. Olyan hosszú volt, hogy háromszor is meg tudta tekerni a nyaka körül, és még így is vidáman libegett a vége. Aztán fejébe nyomta a sapkát, és jól a homlokába húzta. Végül eltrappolt a jó meleg kabátjáért, belebújt, és nyakig begombolta. A szürke kabáton három nagy, színes gomb virított. A legalsó kék volt, a középső sárga, a legfelső pedig piros. Ez a legfelső gomb kissé kókadtan lógott a cérnaszálon.
-- Várj csak, Pali, ezt megvarrom, nehogy leszakadjon – mondta Márta, amint észrevette, de Pali csak legyintett.
-- Nem fog leszakadni, anyu. Különben is, sietnem kell. Borz Öcsi meg Nyúl Sára már vár.
Azzal sarkon fordult, felkapta a piros kesztyűt, és már ki is penderült az odúból.
-- Te kis széllel bélelt – nézett utána fejcsóválva az anyja, aztán visszaült a keresztrejtvényéhez.
Pali ráérősen ballagott az erdei ösvényen. Nézegette a sárga, barna, vörös faleveleket a lába előtt, meg a színes bogyókat a bokrokon. Egyszer csak feltámadt a szél, és erősen megcibálta a kisnyúl sáljának kiálló végét. Pali fázósan szorosabbra húzta a sálat, és betűrte a kabátjába.
-- Jobb lesz, ha sietek, attól kimelegszem – gondolta, és megszaporázta a lépteit. Nem vette észre, hogy amint a sálat igazgatta, a cérna végén lógó piros gomb végleg elengedte a kabátot. Előbb egy nagy kőre pottyant, aztán onnan tovább pattant. Egy darabig röpült, majd szép ívben betalált a vakondlyukba. Leszánkázott a függőleges kürtőn, és végül kikötött az éppen teázó vakond bögréjében.
-- Azt a nemjóját! – pattant fel a vakond, amint ráfröccsent a kezére a bögréből a meleg tea. – Hát ez meg mi a csuda? Hogy kerül egy gomb a teámba?
Odaállt a szellőző kürtő alá, és óvatosan felkukucskált rajta. Közben elővigyázatosan a feje fölé tartotta a kezét, hátha újabb áldás potyog az égből. Várt egy darabig, de mivel semmi nem történt, dohogva kihalászta a kéretlen ajándékot a bögréből, megtörölgette, és felkapaszkodott vele a kürtőn.
-- Ha kabátgomb van, kabátnak is kell lennie – morfondírozott. – A kabátot pedig viseli valaki. Talán visszajön a gombért, ha észreveszi, hogy elveszítette.
Körülnézett, hová tehetné. Végül lerakta egy kivágott fa tuskójára. Aztán visszabújt a vakondlyukba, töltött magának egy másik bögre teát, de azzal már a sarokban álló karosszékbe telepedett, nehogy megint rápottyanjon valami onnan föntről.
Néhány perccel később arra repült Szarka Szibill. Szokása szerint szórakozottan nézegette maga alatt a tájat, hátha talál valami érdekes dolgot, amivel kidíszítheti a fészkét. Azonnal meglátta a fatuskón a piros kis holmit, mivel neki is ez volt a kedvenc színe, mint Nyúl Palinak. A csillogó holmik után a piros színű dolgokat szerette a legjobban. Leszállt a tuskóra, és körülnézett. Hátha itt van valahol a szép piros kabátgomb gazdája is.
-- Bár lehet, hogy direkt hagyta itt – tűnődött - Talán már nem is kell neki. Nálam meg milyen jól mutatna egy párnára felvarrva.
Várt még egy kicsit, de mivel senki nem jött, végül felkapta a kis korongot, és elrepült vele a fészkére.
Nyúl Pali közben odaért a kökénybokorhoz, ahol már nagyon várták a barátai. Vidáman fogócskáztak egy darabig, aztán egy fatörzsre telepedtek, hogy szusszanjanak egyet.
-- Pali, hol a szép piros gombod? - kérdezte egyszer csak Nyúl Sára. – Csak nem veszítetted el?
Pali a kabátjához kapott. Ott bizony csak az üres cérnaszál fityegett.
-- Anyu meg akarta varrni, de én nem engedtem. Nem kellett volna ennyire sietnem – jegyezte meg bánatosan – Biztosan nem dicsér meg érte.
Azzal nagyot sóhajtott.
-- Lehet, hogy itt a közelben veszítetted el, Pali. Keressük meg – javasolta Borz Öcsi. Felkerekedtek, és lehajtott fejjel, a szemüket meresztve végigjártak mindent a kis tisztáson, de nem sok eredménnyel. Minden bokrot körbejártak, minden fűszálat megvizsgáltak, de nem került elő a szökevény piros gomb. Aztán Nyúl Sára egyszer csak meglátta egy fűcsomó aljában. Boldogan kapott utána, már majdnem el is érte, ám ekkor a gomb ingerülten ráförmedt:
-- Hé, mit nyúlkálsz? Már nyugodtan sziesztázni sem lehet?  - azzal előcsörtetett a fűcsomó tövéből Ottó, a bikapók. Igencsak mérgesen.
 A két nyúl, meg a borz kölyök szájtátva bámulták. Pont úgy nézett ki, mint egy nagy piros kabátgomb: kerek, piros hátán négy fekete pötty virított, mint a gomblyukak.
-- Mi az – dörrent rá a gyerekekre Ottó – Nem láttatok még bikapókot?
Azok csak a fejüket rázták. Meg sem tudott szólalni egyikük sem. Végül Sára óvatosan magyarázni kezdte:
-- Tetszik tudni, azt hittük, hogy a Palinak a… szóval hogy a kabátjáról… ugyanis a Pali elveszítette a kabátgombját…
-- Mindjárt megüt a guta – jelentette ki a bikapók, a levegőben hadonászva – hát hogy lehet egy ilyen délceg bikapókot holmi fityfiritty kabátgombhoz hasonlítani? Elment a jódolgotok?
Azzal dohogva, hadonászva elfutott a galagonya bokor felé. Mintha egy szép, kerek, és nagyon mérges piros kabátgomb gurult volna a fűben.
Szarka Szibill kikukkantott a fészkéből a nagy ribillióra, és meglátta a lehajtott fejjel tébláboló gyerekeket.
-- Hát ti mit csináltok? – kérdezte tőlük, egy faágra telepedve.
-- Pali elvesztette a szép piros kabátgombját, azt keressük – válaszolt Nyúl Sára udvariasan.
-- Aha – mondta Szibill, - már értem, miért volt Ottó olyan mérges. Gyerekkorában sokat ugratták ezért. Pedig nagyon buta, aki csúfol valakit a külseje miatt.
-- Mi nem csúfoltuk – jelentette ki Borz Öcsi sietve.
-- Nem is gondoltam – mosolyodott el Szibill.
Visszarepült a fészkébe, és egy kicsit sajnálkozva a csőrébe kapta az új szerzeményét.
-- Ezt keresitek? – mutatta, egy alacsonyabb ágra lebbenve.
Nyúl Pali nem hitt a szemének.
-- Köszönöm, Szibill, nahát, de jó, hogy megtaláltad.
-- Sőt, most rögtön fel is varrom, jó erősen – nézett rá szigorúan Szibill –, nehogy még egyszer elveszítsed. Hozok tűt meg cérnát.
Kis idő múlva zavartan tért vissza.
-- Hát, a tű megvan, de sajnos, úgy látom, elfogyott a cérnám – mondta, és tanácstalanul széttárta a karját.
-- Ez nem lenne jó? – szólalt meg egy zsémbes hang a galagonyabokor alatt, aztán előcsörtetett Ottó, és egy kis gombolyag pókfonalat nyújtott Szibill felé. – Első osztályú pókfonál. Ez aztán nem szakad el soha.
Ránézett Palira, és egy kicsit elmosolyodott.
-- Kár lenne azért a szép piros gombért.
Azzal ismét eltűnt a bokrok alatt.
Amikor Szibill végzett a varrással, begombolta a kabátot Palin.
-- Így ni.
-- Köszönöm, Szibill – hálálkodott a kisnyúl.
-- Szívesen. De most már futás haza, gyerekek, mindjárt kezd sötétedni.
Pali kipirulva esett be otthon az ajtón.
-- Nézd, anyu, a gombomat – mutatta.
-- Jobb, mint új korában – ámult Márta. – És milyen gyönyörű ez a fonál. Hát ez hogy lehet? Én meg attól féltem, elveszíted.
-- El is veszítettem – hajtotta le a fejét Pali. – De végül meglett. Majd mindent elmesélek.
Nagyot nyelve hozzátette:
-- De csak vacsora után, jó?
Azzal a szürke kabátot az elveszett és megkerült szép piros díszével gondosan a szekrényébe rakta, aztán kezet mosott, és szaladt vacsorázni, mert a nagy keresgélésben már nagyon megéhezett.

2015. július 9., csütörtök

Arabella sportol



Arabella, a rózsabogár kritikusan szemlélgette magát egy harmatcseppben. Jobbra fordult, balra fordult, sőt, a válla fölött pislogva még hátulról is próbált egy pillantást vetni a tükörképére. De bármerre fordult is, mindenütt ugyanazt látta.  A gyönyörű, aranyba hajló smaragdzöld ruha pattanásig feszült rajta. 
-- Picit kigömbölyödtem – állapította meg Arabella csüggedten. 
Meglebbentette a szárnyát, és kissé nehézkesen felröppent a közeli vadrózsa bokorra. Ott kimerülten lehanyatlott egy terebélyes levélre, az azonban lehajlott alatta, és Arabella majdnem lepottyant. Ijedten kapta el a levél szélét, és nagy nehezen visszatornászta rá magát.
-- Hát, ez így nem mehet tovább – motyogta, és nagyot sóhajtott.
-- Hova szállt ez a nagy sóhaj, Arabella? – kurjantott fel hozzá a ganajhajtó bogár, aki egy jókora galacsint terelgetve igyekezett valahová.
-- Ó, ne is kérdezd, Valér – legyintett Arabella, és leszállt mellé a fűbe – Fogynom kéne.
 Egyre jobban akadályoz ez a túlsúly. Már a legrövidebb repdeséstől is lihegek. És az imént majdnem leestem a vadrózsa leveléről, mert meghajlott alattam.  Meg ne mondd senkinek.
-- Igazad van, Arabella. A túlsúly nem csupán esztétikai kérdés – jelentette ki Valér tudálékosan. – Fontos, hogy fitt legyen az ember, erős, egészséges.
Kihúzta magát, és két mellső lábával büszkén megveregette izmos hasát.
-- Látod ezt? Mint a beton. Ez a galacsinhajtástól van.
Aztán eltűnődve megjegyezte:
-- Talán neked is sportolnod kellene.
-- Nem vagyok egy sportos alkat – felelte vonakodva Arabella.
-- Ugyan - legyintett Valér -, az nem akadály.
-- Az a baj, hogy nagyon szeretek enni – vallotta be Arabella. – Odavagyok az édességekért.
-- Hát, akkor pedig okvetlenül kell valami testmozgás. Kevés édesség, sok mozgás, és jövőre indulhatsz a bogár maratonon.
-- De mit sportoljak? – töprengett hangosan Arabella.
-- Nekem remekül beválik a galacsinhajtás. Esetleg megpróbálhatnád te is. Tessék. Ez nem is túl nagy galacsin. Próbáld odébb görgetni - intett Valér előzékenyen.
Arabella vett egy mély lélegzetet, aztán nekiveselkedett a galacsinnak. Minden erejét összeszedve próbálta odébb gurítani, de az meg sem moccant. Végül lemondóan legyintett.
-- Hát ez nem megy, lássuk be. Nem vagyok hozzá elég erős. Valami más sportot kell kitalálnom.
-- Mi van, Arabella, sportolni akarsz? – rikkantott le rájuk egy arra szálló légy. – Tán csak nem fogyókúrázol? Repkedj sokat, mint én, majd lefogysz.
Azzal nevetve tovább szállt.
-- Na, már csak ez hiányzott. Ez a Légy Boldizsár pletykás, mint egy vénasszony. Elhíreszteli mindenkinek.
-- Ugyan, Bella, ne is törődj vele. Majd ha lehagyod a bogár maratonon, nem nevetgél – válaszolta biztatóan Valér – Különben is, kit érdekel, mit mondanak mások? Csak az számít, hogy fitt legyél, erős, és egészséges.
Arabella elgondolkodva repült hazafelé. Milyen sportot választhatna, töprengett.
-- Hé, Bella, nem szállsz be a csapatba? Légy Boldizsár mondta, hogy sportolni akarsz – kiáltott rá valaki vidáman.
A patak mellett, egy jókora pocsolyán hoki edzést tartottak a molnárkák. Fürgén siklottak a víz tetején, egy apró fűmagot terelgetve a hoki botokkal a kapu felé. Az ő csapatkapitányuk szólította meg. Arabella letelepedett a közelükben.
-- Nem is tudom – mondta gondterhelten, összehasonlítva saját gömbölyded alkatát a filigrán molnárkákkal –, nem is tudom.
-- Legalább próbáld meg – bíztatták a molnárkák. Az egész csapat a partvonalra gyűlt, és várakozóan nézett rá.
-- Nem bánom – döntötte el Arabella. – Végül is jó mulatságnak tűnik.
Az első lábát óvatosan a víz tetejére helyezte. Aztán a másodikat is. A víz egyre táguló gyűrűket vetett a két lába körül. Arabella lélegzet visszafojtva felemelte a harmadik lábát is, és a vízre helyezte. Ekkor kicsit hullámzani kezdett a víztükör, amikor pedig a negyedik lábát is rárakta, hirtelen megnyílt alatta. Arabella előre bukott, belecsúszott a pocsolyába, és kétségbeesetten kapálózni kezdett, nehogy elmerüljön. A molnárkák sietve félkörbe gyűltek mögötte, és minden különösebb ceremónia nélkül, a hátsójának támaszkodva kitolták a partra.
Arabella bánatosan, szétterjesztett szárnyakkal szárítkozott a napon.
-- Úgy látszik, ez sem az én sportom – jelentette ki, a molnárkák pedig együtt érzően bólogattak. Aztán újra felkapták a botokat, és lelkesen folytatták az edzést. 
Arabella fölött elcikázott egy karcsú, zöld szitakötő, aztán hirtelen visszakanyarodott hozzá.
-- Szia, Arabella – integetett a rózsabogár fölött lebegve – Épp most találkoztam Légy Boldizsárral…
-- Jaj, ne! – jajdult fel Arabella.
-- De, de – nevetett Szitakötő Zita – Azt mondja, sportolni akarsz. Miért nem jössz velem?
-- Hová is? – kérdezte Arabella óvatosan. Picit már félt az újabb felsüléstől.
-- A szöcske bogárjógát tart a harangvirág tövén. Nagyon jó – bólogatott lelkesen a szitakötő – Szeretni fogod.
-- De már próbáltam több dolgot is, és nem ment… - tárta szét a karját lemondóan a rózsabogár.
-- Lárifári! Ez menni fog – szögezte le határozottan Zita.
Arabella intett.
-- Hát, nem bánom – mondta – Megpróbálhatom.
-- Ez a beszéd – nevetett rá Zita - Spuri!
A harangvirág tövében már gyülekezett a társaság. Volt ott mindenféle bogár, kisebb és nagyobb, karcsúbb, és teltebb, idősebb és fiatalabb. Aztán megérkezett a szöcske is. Két kezét összeérintette a melle előtt, és egy kicsit meghajolt.
-- Namaszté – mondta.
-- Mit mond? – súgta Arabella Zitának.
-- Így köszönünk – felelte Zita.
-- Ó, hát ezt én is meg tudom csinálni – vidult fel a rózsabogár, és ügyesen hajladozott, a többieket utánozva – De jó!
Arabella remekül érezte magát a jóga órán. 
- Ez az én sportom – gondolta magában felvidulva, amint együtt hajlott, nyújtózkodott, egyensúlyozott a többi bogárral.
Nem is hagyott ki egyetlen órát sem. És lassan kezdte észrevenni, hogy egyre szebbek a mozdulatai, egyre könnyedebben egyensúlyozza magát, és már meg sem kottyan neki egy kis repkedés. Ráadásul nagyon élvezte is a mozgást. És jól érezte magát a többi bogár között.

Pár hét múlva Arabella éppen a jógaedzésre tartott, amikor a fűben észrevette a jókora galacsin mellett üldögélő Valért.
-- Mi van, Valér? Pihenőt tartasz? – szállt le mellé örömmel.
-- De jó, hogy jössz, Arabella – nézett rá keserves képpel Valér. – Legalább hívhatsz nekem segítséget.
-- Hogyhogy? – kérdezte értetlenül a rózsabogár.
-- Nem fogod elhinni, de megbotlottam, és rágurult a lábamra a galacsin. Teljesen a földhöz szögezett. Sem a lábamat nem tudom kihúzni alóla, sem a galacsint nem tudom odébb gurítani.
-- Hát, ez nagyon kellemetlen. Na de, nem kell ide segítség. Legurítom én rólad.
-- De hát, Arabella…. – kezdett tiltakozni a ganajhajtó bogár, de aztán a torkán akadt a szó. Arabella nekigyürkőzött, és kipirulva, hangosan szuszogva, erőlködve, de csak odébb görgette a galacsint.
-- Szóhoz sem jutok, Arabella! – kiáltotta Valér. – Hát mi történt veled?
-- Jógázni járok. Te mondtad, hogy sportoljak – nézett rá huncut tekintettel Arabella – Akkor mit csodálkozol?
-- Na és fogytál? – érdeklődött a ganajhajtó bogár.
-- Még az is lehet – vont vállat vidáman Arabella. – De az biztos, hogy erősebb lettem, nem igaz? De most repülök, nem késhetek el az edzésről.
Valér felé fordult, összetette a melle előtt a két kezét, és kissé meghajolt.
-- Namaszté – mondta. 
Azzal nevetve felkapta a jóga felszerelését, kecsesen felemelkedett a levegőbe, és fürgén elrepült a harangvirág felé, ahol már várták a barátai.