2015. december 31., csütörtök

Téli vendég - A Winter Visitor

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak egy mesével A tekergő bőregérből.
I wish a Happy New Year to all my readers with this tale from the new volume of my children's stories. 




2015. december 26., szombat

Téli vendég a Cultura.hu - n - Winter Visitor at Cultura.hu

A Cultura.hu egy mesét közölt az új kötetből
The cultural online magazine Cultura.hu published a tale (The Winter Visitor) from my new storybook The Missing Flitter Mouse



2015. december 24., csütörtök

Szép Karácsonyt! - Merry Christmas!

Mókus Rézi szép Karácsonyt kíván minden kedves olvasónak.
Rosie Squrell wishes a Merry Christmas to all the readers!



2015. december 17., csütörtök

Sikló és Bőregér - Snake and Flitter Mouse

Szuper érzés már két saját könyvet tartani a kezemben.
Mindkettő kapható kedvezményesen a Könyvmolyképző webshopjában. 
Karácsonyig még odaér!

It's great to hold two of  my own storybooks.
Both are available with a discount from the webshop of the publishing house. 



2015. december 15., kedd

Már kapható A tekergő bőregér! - The Missing Flitter Mouse is already available!


Nagyszerű érzés volt kezembe venni a második mesekönyvemet december 13-án a Westendben, a Könyvmolyképző PopUp könyvesboltjában. A fotón látszik is, hogy úgy mosolygok, mint a macska, aki tejfölbe esett.
Köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített ehhez az élményhez. És köszönöm ezt a napot mindenkinek, aki munkájával előkészítette az eseményt, és aki eljött, hogy részt vegyen benne. 

 

A könyv itt kapható:
http://konyvmolykepzo.hu/…/palasthy-agnes-a-tekergo-boreger…

  It was wonderful to take my second storybook into my hands in the PopUp shop of the publishing house in the Mall.  That's why I am smirking in the photograph like a Chesire Cat. 

I am grateful to everyone who has helped me  reach this point. Thanks to all who prepared this day with their work and who came along to participate. 

The book is available here:

2015. november 22., vasárnap

Egy mese A tekergő bőregér című kötetből - A két civakodó mosómedve



Mosó Misi a patak szélén állva a mosás mesterfogásaira oktatta nála vakációzó két unokaöccsét, Dinit és Danit.
Kiemelt a mosnivalók halmából egy szép zöld mohatakarót, aztán fejcsóválva kijelentette:
– Nem, ezt nem adom a kezetekbe. Ez Mókus Rézi anyai öröksége, kényes portéka.
Beletúrt a fűben heverő kupacba, és előhúzott egy szép kék csíkos sapkát, a hozzá illő sállal.
– Ez Napóleoné. Jó erős fonálból kötötte a mamája. Ezzel próbálkozhattok. De óvatosan! Mutatom, hogy csináljátok.
Mosó Misi fürgén, könnyed mozdulatokkal mosni kezdte Mókus Rézi takaróját, a két unokaöccse meg nagy igyekezettel próbálta utánozni.
– Vigyázz Dani a pomponnal – figyelmeztette ikertestvérét Dini.
– Te meg a rojtokkal a sálon – vágott vissza Dani.
– Nem vagyok béna – jelentette ki sértődötten Dini.
– Én sem – közölte Dani.
Mosó Misi először mosolygott a kakaskodáson, de aztán megelégelte a feleselést.
– Elég legyen a civakodásból – dörmögte bosszúsan. – Inkább a kezetek járjon.
A két gyerek megszeppenten elhallgatott, és még fürgébben csutakolták Napóleon sapkáját meg a sálját.
– Jó lesz, Misi bácsi? – emelte fel kis idő múlva a sapkát Dani. – Szerintem már szép.
– A sál is – vágta rá sietve Dini, nehogy valamiben lemaradjon a testvére mögött.
Mosó Misi komótosan szemügyre vette a munkájukat. Aztán elmosolyodott.
– Jól van – bólintott. – Szépen megcsináltátok. Most terítsétek fel a fűzfa ágára.
A két kis mosómedve büszkén vitte a fűzfához a sapkát meg a sálat.
– Menj odébb, így lelóg a rojt – tolta odébb a testvérét a könyökével Dini.
– De arra az ágra én akarok teregetni.
– Keress egy másikat.
– Fiúk! – dörrent rájuk Mosó Misi. – Mi ez a nagy perpatvar már megint?
 Dini és Dani abbahagyta a civakodást.
– Jól van, apafej, teregesd a rojtjaidat – mondta Dani, és egy magasabb ágra biggyesztette a sapkát.
Aztán mindketten hátraléptek, és elégedetten szemügyre vették a munkájukat.
– Menők vagyunk – biccentett Dini, és egymásra vigyorogtak.
– Ezt már szeretem – szusszant Mosó Misi. – Na, gyertek, segítsetek nekem ezt összehajtani.
Kiemelte a vízből Rézi mohatakaróját, és óvatosan megrázta.
– Fogjátok a másik végét – utasította a két fiút.
– Majd én megfogom azt a sarkát – csörtetett előre Dini.
– Nem, ott én akarom – ellenkezett Dani.
Utána kapott, és megrántotta. Mosó Misi kezéből kicsúszott a vizes anyag, de Dini sem tudta megtartani egyedül. A szép zöld mohatakaró beleesett a patakba, és már vitte is magával a víz sebesen.
– Azt a fűzfán fütyülő rézangyalát! – fakadt ki dühösen Misi. – Utána, fiúk, kapjuk el!
A két kis mosómedve belevetette magát a vízbe, és hevesen csapkodva úszott a gyorsan távolodó takaró után.
Misi a patak partján rohant inaszakadtából, és közben hangosan kiabált.
– Fogják meg! Kapja el valaki!
A pisztráng testvérek éppen a következő szinkronúszó versenyre gyakoroltak a patakban. Amint megértették, miről van szó, nevetve vetették magukat az elszabadult takaró után.
Utol is érték, amikor az fennakadt a patakba dőlt nyárfa törzsén. Aztán csak csendben nézelődve várták, hogy a mosómedvék is odaérjenek.
Misi a fejét vakargatva állt a vízbe dőlt fatörzsön.
– Hát ez bizony elszakadt – állapította meg gyászos képpel.
A pisztrángok együtt érzőn bólogattak. A szép zöld mohatakaró egyik sarkán valóban ott éktelenkedett egy kis szakadás.
– Segítünk leszedni – sürgölődtek. – Majd itt a víz alatt leemeljük erről az ágról. Tartsátok.
Óvatosan lefejtették a fatörzsről a takarót. Misi leterítette a fűbe, és keserves képpel megszemlélte.
– Sajnáljuk, Misi bácsi – motyogta a két kis mosómedve. – Nem veszekszünk többet.
– Megette a fene – legyintett Mosó Misi. – Most mit mondok Rézinek? Szegény nagyon oda lesz.
Csendben ácsorogtak a szakadt takaró körül. Dini és Dani bűnbánó képpel állt egyik lábáról a másikra.
Misi végül megszólalt.
– Na, fiúk, most elmegyünk Rézihez, és elmondjátok neki, mi történt. Aztán majd megpróbáljuk valahogyan helyrehozni a dolgot.
Csigalassúsággal vánszorgott a két fiú az öreg bükkfa felé. Előre szepegtek, vajon mit fog szólni Rézi. Mosó Misi töprengve ballagott mögöttük, vállán az összecsavart takaróval.
Mókus Rézi épp az odúja előtt futó vastag ágon ült, és egy tobozt rágcsált, amit elejtett a meglepetéstől, amikor meglátta a gyászos képpel közeledő kis csapatot.
– Misi! Valami baj van? – kiáltotta, és leszaladt hozzájuk a fa törzsén.
Misi a két unokaöccsére nézett.
– Na, fiúk – mondta.
Dani megköszörülte a torkát.
– Sajnos, Rézi, elszakítottuk a takaródat – mondta, azzal lehorgasztotta a fejét.
– Mert civakodtunk – tette hozzá Dini. – Nagyon sajnáljuk.
– Ó, jaj – mondta Rézi szomorúan. – Szeretem azt a takarót. Nagyon elszakadt?
– Szerencsére nem – felelte Misi. – És már azt is kitaláltam, hogyan hozzuk rendbe. Elvisszük Leóhoz. Indulás, jómadarak.
Amikor odaértek a galagonyabokorhoz, Leó, a pókgyerek vidáman fogadta őket.
– Mi ez a nagy szomorúság, Misi? – kiáltotta. – Talán nincs mit mosnotok?
Misi nagyot sóhajtva a zöld mohatakaróra mutatott.
– Ez itt a baj – mondta.
Leó fürgén lejjebb siklott a pókfonálon, és alaposan szemügyre vette a szakadást.
– Csak ez a gond? – rikkantotta. – Hát ezt én befoltozom egy perc alatt. Szebb lesz, mint új korában. Mintát is akarsz?
– Nem-nem. Azt hiszem, Rézi pont olyannak szeretné, amilyen volt.
– Nem probléma – jelentette ki fontoskodva Leó.
Megtornásztatta a lábait, ahogy a zongoristák az ujjaikat szokták, aztán nekiveselkedett, és villámgyorsan befoltozta a takarót. Amikor végzett, hátralépett, és kicsit meghajtotta magát.
Voilá – mondta. – Na, hol volt elszakadva?
A három mosómedve figyelmesen szemlélődött, de nem tudták felfedezni a szakadás nyomát.
– Zseni vagy, Leó – bökte ki végül boldogan Misi. 
– Tudom – biccentett szerényen a pók. Aztán elvigyorodott.
Nevettek a mosómedvék is. A két kicsi egymás hátát csapkodta nagy megkönnyebbülésében.
– Elég ebből! – zörrent rájuk a nagybátyjuk. – Ne kezdjétek újra! Vigyük el gyorsan Rézinek a takaróját.
Elbúcsúztak Leótól, ügyesen összehajtogatták a szép mohatakarót, aztán Misi a vállára kapta, és a két elcsendesedett mosómedveboccsal a nyomában sietve elindult vele a vén bükkfa felé.

*

Ha tetszett a mese, itt kapható a könyv: 
https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/palasthy-agnes-a-tekergo-boreger-7283

2015. november 21., szombat

Újabb mesék az erdei tisztásról

Örömmel mutatom A tekergő bőregér borítóját. Karácsonyra kijön, lehet előrendelni... 



2015. október 19., hétfő

Nyúl Pali kabátgombja



Nyúl Pali kidugta az orrát a nyúl odúból, de azonnal vissza is húzta.
-- Hideg van – jelentette ki panaszosan, és megborzongott.
-- Megjött az ősz, Palikám – felelte Márta, az anyja, felnézve a keresztrejtvényéből.
Aztán nevetve hozzátette:
– Nézd, még levelet is küldött neked – és a bíborvörös juharlevélre mutatott, amelyet a szél befújt az ajtón Pali mögött.
-- Lefagy a fülem, ha kimegyek – zsörtölődött Pali. Duzzogva lehajolt a falevélért, és az asztalára tette.
-- Öltözz föl jó melegen – tanácsolta Márta, azzal már indult is, hogy a fiókból előszedje a kötött sapkát, sálat, kesztyűt. Piros volt mindegyik, mert Palinak a piros volt a kedvenc színe.
A kisnyúl felvette a sálat, amely olyan hosszú volt, hogy háromszor is meg tudta tekerni a nyaka körül, és még így is vidáman libegett a vége. Aztán fejébe nyomta a sapkát, és jól a homlokába húzta. Végül eltrappolt a jó meleg kabátjáért, belebújt, és nyakig begombolta. A szürke kabáton három nagy, színes gomb virított. A legalsó kék volt, a középső sárga, a legfelső pedig piros. Ez a legfelső gomb kissé kókadtan lógott a cérnaszálon.
-- Várj csak, Pali, ezt megvarrom, nehogy leszakadjon – mondta Márta, amint észrevette, de Pali csak legyintett.
-- Nem fog leszakadni, anyu. Különben is, sietnem kell. Borz Öcsi meg Nyúl Sára már vár.
Azzal sarkon fordult, felkapta a piros kesztyűt, és már ki is penderült az odúból. 
-- Te kis széllel bélelt – nézett utána fejcsóválva az anyja, aztán visszaült az asztalhoz, a keresztrejtvényéhez.
Pali ráérősen ballagott az erdei ösvényen. Nézegette a sárga, barna, vörös faleveleket a lába előtt, meg a színes bogyókat a bokrokon. Egyszer csak feltámadt a szél, és erősen megcibálta a kisnyúl sáljának a kiálló végét. Pali fázósan szorosabbra húzta a sálat, és betűrte a kabátjába.
-- Jobb lesz, ha sietek, attól kimelegszem – gondolta, és megszaporázta a lépteit. Nem vette észre, hogy amint a sálat igazgatta, a cérna végén lógó piros gomb végleg elengedte a kabátot. Előbb egy nagy kőre pottyant, aztán onnan tovább pattant. Egy darabig röpült, majd szép ívben bepottyant a vakondlyukba. Leszánkázott a függőleges kürtőn, és végül kikötött az éppen teázó vakond bögréjében.
-- Azt a nemjóját! – pattant fel a vakond, amint ráfröccsent a kezére a bögréből a meleg tea. – Hát ez meg mi a csuda? Hogy kerül egy gomb a teámba?
Odaállt a szellőző kürtő alá, és óvatosan felkukucskált rajta. Közben elővigyázatosan a feje fölé tartotta a kezét, hátha újabb gombok potyognak az égből. Várt egy darabig, de mivel semmi nem történt, dohogva kihalászta a gombot a bögréből, megtörölgette, és felkapaszkodott vele a kürtőn.
-- Ha kabátgomb van, kabátnak is kell lennie – morfondírozott. – A kabátot pedig viseli valaki. Talán visszajön a gombért, ha észreveszi, hogy elveszítette. 
Körülnézett, hová tehetné. Végül lerakta egy kivágott fa tuskójára. Aztán visszabújt a vakondlyukba, töltött magának egy másik bögre teát, de azzal már a karosszékbe telepedett, nehogy megint rápottyanjon valami onnan föntről.
Néhány perccel később arra repült Szarka Szibill. Szokása szerint szórakozottan nézegette maga alatt a tájat, hátha talál valami érdekes dolgot, amivel kidíszítheti a fészkét. Azonnal meglátta a fatuskón a gombot, mivel neki is a piros volt a kedvenc színe, mint Nyúl Palinak. A csillogó holmik után a piros színű dolgokat szerette a legjobban. Leszállt a tuskóra, és körülnézett. Hátha itt van valahol a szép piros kabátgomb gazdája is.
-- Bár lehet, hogy direkt hagyta itt – tűnődött - Talán nem is kell már neki. Nálam meg milyen jól mutatna egy párnára felvarrva.
Várt még egy kicsit, de mivel senki nem jött a gombért, végül felkapta, és elrepült vele a fészkére.
Nyúl Pali közben odaért a kökénybokorhoz, ahol már nagyon várták a barátai. Vidáman fogócskáztak egy darabig, aztán egy fatörzsre telepedtek, hogy szusszanjanak egyet.
-- Pali, hol a szép piros gombod? - kérdezte egyszer csak Nyúl Sára. – Csak nem veszítetted el?
Pali a kabátjához kapott. Ott bizony csak az üres cérnaszál fityegett.
-- Anya meg akarta varrni, de én nem engedtem. Nem kellett volna annyira sietnem – jegyezte meg bánatosan – Biztosan nem dicsér meg érte.
Azzal nagyot sóhajtott.
-- Lehet, hogy itt van a gombod valahol, Pali. Keressük meg – javasolta Borz Öcsi. Felkerekedtek, és lehajtott fejjel, a szemüket meresztve végigjártak mindent a kis tisztáson, de nem sok eredménnyel. Minden bokrot körbejártak, minden fűszálat megvizsgáltak, de nem került elő a gomb. Aztán Nyúl Sára egyszer csak meglátta egy fűcsomó aljában. Boldogan kapott utána, már majdnem el is érte, ám ekkor a gomb ingerülten ráförmedt:
-- Hé, mit nyúlkálsz? Nem látsz a szemedtől? Már nyugodtan sziesztázni sem lehet?  - azzal előcsörtetett a fűcsomó tövéből Ottó, a bikapók. Igencsak mérgesen.
 A két nyúl, meg a borz kölyök szájtátva bámulta. Pont úgy nézett ki, mint egy nagy piros kabátgomb: kerek, piros hátán négy fekete pötty virított, mint a kabátgombon a gomblyukak.
-- Mi az – dörrent rá a gyerekekre Ottó – Nem láttatok még bikapókot?
Azok csak a fejüket rázták. Meg sem tudott szólalni egyikük sem. Végül Sára óvatosan megjegyezte:
-- Tetszik tudni, azt hittük, a Palinak a… szóval hogy a kabátjáról… ugyanis a Pali elveszítette a kabátgombját…
-- Mindjárt megüt a guta – jelentette ki a bikapók, a levegőben hadonászva – hát hogy lehet egy ilyen délceg bikapókot holmi fityfiritty kabátgombhoz hasonlítani? Elment a jódolgotok?
Azzal dohogva, hadonászva elfutott a galagonya bokor felé. Mintha egy szép, kerek, és nagyon mérges piros kabátgomb gurult volna a fűben.
Szarka Szibill kikukkantott a fészkéből a nagy ribillióra, és meglátta a lehajtott fejjel tébláboló gyerekeket.
-- Hát ti mit csináltok? – kérdezte tőlük, egy faágra telepedve.
-- Pali elvesztette a szép piros kabátgombját, azt keressük – válaszolt Nyúl Sára udvariasan.
-- Aha – mondta Szibill, - már értem, miért volt Ottó olyan mérges. Gyerekkorában is sokat ugratták a külseje miatt. Pedig rendes fickó.
Visszarepült a fészkébe, és egy kicsit sajnálkozva csőrébe kapta Pali kabátgombját.
-- Ez lenne az? – mutatta, egy alacsonyabb ágra lebbenve.
Nyúl Pali nem hitt a szemének.
-- Köszönöm, Szibill, nahát, de jó, hogy megtaláltad.
-- Sőt, most rögtön fel is varrom, jó erősen – nézett rá szigorúan Szibill –, nehogy még egyszer elveszítsed.
Amikor végzett, begombolta a kabátot Palin.
-- Így ni.
-- Köszönöm, Szibill – hálálkodott a kisnyúl.
-- Szívesen. De most futás haza, mindjárt kezd sötétedni.
Pali kipirulva esett be otthon az ajtón.
-- Nézd, anyu, a gombom – mutatta.
-- Jobb, mint új korában – ámult Márta. – Hát ez hogy lehet? Én meg attól féltem, elveszíted.
-- El is veszítettem – hajtotta le a fejét Pali. – De végül meglett. Majd mindent elmesélek.
Nagyot nyelve hozzátette:
-- De csak vacsora után, jó?
Azzal a szürke kabátot az elveszett és megkerült szép piros gombbal gondosan a szekrényébe rakta, aztán szaladt vacsorázni, mert már nagyon éhes volt.