2015. október 19., hétfő

Nyúl Pali kabátgombja



Nyúl Pali kidugta az orrát a nyúl odúból, de azonnal vissza is húzta.
-- Hideg van – jelentette ki panaszosan, és megborzongott.
-- Megjött az ősz, Palikám – felelte Márta, az anyja, felnézve a keresztrejtvényéből.
Aztán nevetve hozzátette:
– Nézd, még levelet is küldött neked – és a bíborvörös juharlevélre mutatott, amelyet a szél befújt az ajtón Pali mögött.
-- Lefagy a fülem, ha kimegyek – zsörtölődött Pali. Duzzogva lehajolt a falevélért, és az asztalára tette.
-- Öltözz föl jó melegen – tanácsolta Márta, azzal már indult is, hogy a fiókból előszedje a kötött sapkát, sálat, kesztyűt. Piros volt mindegyik, mert Palinak a piros volt a kedvenc színe.
A kisnyúl felvette a sálat, amely olyan hosszú volt, hogy háromszor is meg tudta tekerni a nyaka körül, és még így is vidáman libegett a vége. Aztán fejébe nyomta a sapkát, és jól a homlokába húzta. Végül eltrappolt a jó meleg kabátjáért, belebújt, és nyakig begombolta. A szürke kabáton három nagy, színes gomb virított. A legalsó kék volt, a középső sárga, a legfelső pedig piros. Ez a legfelső gomb kissé kókadtan lógott a cérnaszálon.
-- Várj csak, Pali, ezt megvarrom, nehogy leszakadjon – mondta Márta, amint észrevette, de Pali csak legyintett.
-- Nem fog leszakadni, anyu. Különben is, sietnem kell. Borz Öcsi meg Nyúl Sára már vár.
Azzal sarkon fordult, felkapta a piros kesztyűt, és már ki is penderült az odúból. 
-- Te kis széllel bélelt – nézett utána fejcsóválva az anyja, aztán visszaült az asztalhoz, a keresztrejtvényéhez.
Pali ráérősen ballagott az erdei ösvényen. Nézegette a sárga, barna, vörös faleveleket a lába előtt, meg a színes bogyókat a bokrokon. Egyszer csak feltámadt a szél, és erősen megcibálta a kisnyúl sáljának a kiálló végét. Pali fázósan szorosabbra húzta a sálat, és betűrte a kabátjába.
-- Jobb lesz, ha sietek, attól kimelegszem – gondolta, és megszaporázta a lépteit. Nem vette észre, hogy amint a sálat igazgatta, a cérna végén lógó piros gomb végleg elengedte a kabátot. Előbb egy nagy kőre pottyant, aztán onnan tovább pattant. Egy darabig röpült, majd szép ívben bepottyant a vakondlyukba. Leszánkázott a függőleges kürtőn, és végül kikötött az éppen teázó vakond bögréjében.
-- Azt a nemjóját! – pattant fel a vakond, amint ráfröccsent a kezére a bögréből a meleg tea. – Hát ez meg mi a csuda? Hogy kerül egy gomb a teámba?
Odaállt a szellőző kürtő alá, és óvatosan felkukucskált rajta. Közben elővigyázatosan a feje fölé tartotta a kezét, hátha újabb gombok potyognak az égből. Várt egy darabig, de mivel semmi nem történt, dohogva kihalászta a gombot a bögréből, megtörölgette, és felkapaszkodott vele a kürtőn.
-- Ha kabátgomb van, kabátnak is kell lennie – morfondírozott. – A kabátot pedig viseli valaki. Talán visszajön a gombért, ha észreveszi, hogy elveszítette. 
Körülnézett, hová tehetné. Végül lerakta egy kivágott fa tuskójára. Aztán visszabújt a vakondlyukba, töltött magának egy másik bögre teát, de azzal már a karosszékbe telepedett, nehogy megint rápottyanjon valami onnan föntről.
Néhány perccel később arra repült Szarka Szibill. Szokása szerint szórakozottan nézegette maga alatt a tájat, hátha talál valami érdekes dolgot, amivel kidíszítheti a fészkét. Azonnal meglátta a fatuskón a gombot, mivel neki is a piros volt a kedvenc színe, mint Nyúl Palinak. A csillogó holmik után a piros színű dolgokat szerette a legjobban. Leszállt a tuskóra, és körülnézett. Hátha itt van valahol a szép piros kabátgomb gazdája is.
-- Bár lehet, hogy direkt hagyta itt – tűnődött - Talán nem is kell már neki. Nálam meg milyen jól mutatna egy párnára felvarrva.
Várt még egy kicsit, de mivel senki nem jött a gombért, végül felkapta, és elrepült vele a fészkére.
Nyúl Pali közben odaért a kökénybokorhoz, ahol már nagyon várták a barátai. Vidáman fogócskáztak egy darabig, aztán egy fatörzsre telepedtek, hogy szusszanjanak egyet.
-- Pali, hol a szép piros gombod? - kérdezte egyszer csak Nyúl Sára. – Csak nem veszítetted el?
Pali a kabátjához kapott. Ott bizony csak az üres cérnaszál fityegett.
-- Anya meg akarta varrni, de én nem engedtem. Nem kellett volna annyira sietnem – jegyezte meg bánatosan – Biztosan nem dicsér meg érte.
Azzal nagyot sóhajtott.
-- Lehet, hogy itt van a gombod valahol, Pali. Keressük meg – javasolta Borz Öcsi. Felkerekedtek, és lehajtott fejjel, a szemüket meresztve végigjártak mindent a kis tisztáson, de nem sok eredménnyel. Minden bokrot körbejártak, minden fűszálat megvizsgáltak, de nem került elő a gomb. Aztán Nyúl Sára egyszer csak meglátta egy fűcsomó aljában. Boldogan kapott utána, már majdnem el is érte, ám ekkor a gomb ingerülten ráförmedt:
-- Hé, mit nyúlkálsz? Nem látsz a szemedtől? Már nyugodtan sziesztázni sem lehet?  - azzal előcsörtetett a fűcsomó tövéből Ottó, a bikapók. Igencsak mérgesen.
 A két nyúl, meg a borz kölyök szájtátva bámulta. Pont úgy nézett ki, mint egy nagy piros kabátgomb: kerek, piros hátán négy fekete pötty virított, mint a kabátgombon a gomblyukak.
-- Mi az – dörrent rá a gyerekekre Ottó – Nem láttatok még bikapókot?
Azok csak a fejüket rázták. Meg sem tudott szólalni egyikük sem. Végül Sára óvatosan megjegyezte:
-- Tetszik tudni, azt hittük, a Palinak a… szóval hogy a kabátjáról… ugyanis a Pali elveszítette a kabátgombját…
-- Mindjárt megüt a guta – jelentette ki a bikapók, a levegőben hadonászva – hát hogy lehet egy ilyen délceg bikapókot holmi fityfiritty kabátgombhoz hasonlítani? Elment a jódolgotok?
Azzal dohogva, hadonászva elfutott a galagonya bokor felé. Mintha egy szép, kerek, és nagyon mérges piros kabátgomb gurult volna a fűben.
Szarka Szibill kikukkantott a fészkéből a nagy ribillióra, és meglátta a lehajtott fejjel tébláboló gyerekeket.
-- Hát ti mit csináltok? – kérdezte tőlük, egy faágra telepedve.
-- Pali elvesztette a szép piros kabátgombját, azt keressük – válaszolt Nyúl Sára udvariasan.
-- Aha – mondta Szibill, - már értem, miért volt Ottó olyan mérges. Gyerekkorában is sokat ugratták a külseje miatt. Pedig rendes fickó.
Visszarepült a fészkébe, és egy kicsit sajnálkozva csőrébe kapta Pali kabátgombját.
-- Ez lenne az? – mutatta, egy alacsonyabb ágra lebbenve.
Nyúl Pali nem hitt a szemének.
-- Köszönöm, Szibill, nahát, de jó, hogy megtaláltad.
-- Sőt, most rögtön fel is varrom, jó erősen – nézett rá szigorúan Szibill –, nehogy még egyszer elveszítsed.
Amikor végzett, begombolta a kabátot Palin.
-- Így ni.
-- Köszönöm, Szibill – hálálkodott a kisnyúl.
-- Szívesen. De most futás haza, mindjárt kezd sötétedni.
Pali kipirulva esett be otthon az ajtón.
-- Nézd, anyu, a gombom – mutatta.
-- Jobb, mint új korában – ámult Márta. – Hát ez hogy lehet? Én meg attól féltem, elveszíted.
-- El is veszítettem – hajtotta le a fejét Pali. – De végül meglett. Majd mindent elmesélek.
Nagyot nyelve hozzátette:
-- De csak vacsora után, jó?
Azzal a szürke kabátot az elveszett és megkerült szép piros gombbal gondosan a szekrényébe rakta, aztán szaladt vacsorázni, mert már nagyon éhes volt.