2012. február 9., csütörtök

Az idegen



Egy nap fura, tarka madár jelent meg a tisztás szélén álló nyírfa ágán. Az erdő lakói gyanakodva méregették a színes tollú idegent.
- Biztos valami városi szerzet – jegyezte meg epésen a varjú. – Azok járnak ilyen cifrán. Az én unokaöcsém is, amint beköltözött a városba, azonnal valami flancos szürke mellényt kezdett hordani. Azt mondja, ő dolmányos varjú. Dolmányos… az ám. Egy piperkőc, ha engem kérdeznek. Már nem is jó neki a mi szép fekete gúnyánk.
- Nana, azért nem mind piperkőc, aki színes ruhában jár – szögezte le sietve a piros sapkás fakopáncs, aki éppen az öreg tölgyfát kopogtatta.
– Különben is, mi is voltunk fiatalok, nem igaz? – tette hozzá, és tréfásan oldalba bökte barátját, az uhut.
A bagoly, nappal lévén, éppen jóízűen szendergett, úgyhogy kis híján leesett az ágról a barátságos legyintéstől. Miután visszanyerte az egyensúlyát, kissé szomorkásan felelte:
- Huhú, huhú, hú de régen volt az már.
A bagoly hangjára felpillantott egy éppen arra igyekvő mezei pocok, aztán sietősen eltűnt a bokrok alatt.
- Régen bizony, de kááár- sóhajtott a varjú.
- Engem ugyan nem zavar a gúnyád – jegyezte meg a vakond, kikönyökölve a vakondtúrás tetején.
Harsány nevetés fogadta a szavait.
- Most mi van? – kérdezte sértődötten.
- Nem akarlak megbántani, vakond koma – mondta neki az ismét előóvakodó pocok -, de te az orrod hegyéig sem látsz.
- Attól még lehet véleményem – dünnyögte a vakond az orra alatt.
- Szóval, miféle szerzet vagy? – folytatta a kérdezősködést a varjú.
- Lulu vagyok. És hullámos papagáj.
- Lulu? Hát… miféle név ez?
- Mifelénk eléggé megszokott.
- De hát fiú vagy te, vagy lány?
- Fiú. Nem látod?
- Cifra gúnya, lányos név, hát miféle fiú az ilyen?
- Nagyon is rendes! – állt a sarkára a hullámos papagáj. – Nem ez a fontos.
- És mit keresel az erdőben? – kérdezte kíváncsian egy kis cinke.
- Majd én mindjárt megmondom! – pattant közéjük apró öklét harciasan rázva a mókus. – Lopni jött!
- Micsoda? – nyitotta ki fél szemét a kiabálásra a bagoly. – Mit mondtál?
A pocok ismét sietve az árnyékba húzódott.
- Ellopta a diómat! Eldugtam az avarban, és mire megfordultam, már csak egy színes villanást láttam, és huss! Ez a cifra gúnyás elvitte a diómat!
- Szó sincs róla! – tiltakozott a hullámos papagáj. - Nem is láttalak eddig. Most érkeztem csak.
- Akkor ki lopta el a diómat? Te vagy itt egyedül idegen.
- Akárki lehetett. – vágott vissza Lulu. - Miért, itt talán senkinek sincs színes ruhája?
A vörös sapkás fakopáncs a kék kabátos cinegére nézett, az meg a piros mellényes vörösbegyre.
- Öööö… - kezdte a vörösbegy – nem kéne talán...
- Lárifári! – vágott közbe a mókus. – Mi itt mind ismerjük egymást. Ö meg nem közülünk való. Csak ő lehetett.
- Nem ő volt – bújt elő egy faág mögül lehorgasztott fejjel a szajkó.
A hullámos papagáj megkönnyebbülten felkapta a fejét.
- Hát akkor ki volt, ha szabad érdeklődnöm? – tette csípőre harciasan a kezét a mókus.
- Öööö… khm… én voltam.
Erre nagy csend lett.
- Teeeee? Teeeee? – nyögte ki végül a mókus. – De hát… miért?
- Csak meg akartalak tréfálni – magyarázta elkeseredetten a szajkó. - Később visszaadtam volna.
- De hát akkor… miért nem adtad vissza? Nem láttad, mennyire mérges vagyok?
- Dehogynem láttam, dehogynem. Éppen azért… Nem mertem szólni, hogy én voltam.
- Ezt nem értem – szólt közbe a varjú.
- Látnotok kellett volna – fordult a többiek felé a szajkó. - Nagyon ijesztő volt. Az öklével hadonászott, és azt kiabálta, ha megtudja, ki volt, olyat tesz, hogy maga is megbánja.
- Muhaha! – kacagott a mókus. – Megijedtél, mi? Hihihi. Csak mérgemben mondtam. Hát mit csinálhat egy ilyen kicsi állat?
A szajkó egy darabig csak nézett, aztán belőle is kitört a kacagás.
- Jaj, de nagy szamár voltam – mondta aztán végül. – Megyek, hozom a diódat.
- Khm – szólalt meg a bagoly. – Szerintem a mókusnak még volna valami dolga.
A mókus szégyenlősen lehajtotta a fejét.
- Ne haragudj, Lulu. Szégyellem magam. Nagyon bután viselkedtem.
- Spongyát rá – mosolygott a papagáj. – Nem haragszom. Érdekel valakit, hogy miért jöttem az erdőbe? Talán tudtok segíteni nekem.
A többiek figyelmesen közelebb húzódtak, és Lulu mesélni kezdett.



2012. február 7., kedd

A légimarsall (Felnőtt mese)



- Kisasszony, idejönne egy pillanatra?
A törékeny stewardess rápillantott az űrsikló első osztályán utazó elegáns, sötét öltönyös úrra, és kötelező udvarias mosollyal az arcán odasietett hozzá.
- Meg tudná nekem mondani, hogy mi ez? - kérdezte a szemmel láthatóan tehetős üzletember a nőtől, és a legutolsó ülés sor mögött diszkréten meghúzódó tárgyra mutatott.
- Cicavécé - felelte magától értetődő természetességgel, ragyogó mosollyal a stewardess.
- Hogy micsoda?
- Macskaalom. Tudja, uram, amibe a cicák... - elhalt a hangja. Ez talán nem a megfelelő téma volt egy első osztályú utas számára.
- Tudom, kisasszony, hogy mi az. Tudom, csak nem értem. Hogy pontosabban fogalmazzak, nem akarok hinni a szememnek.
- Öööö... meg tudom magyarázni, uram.
Ám az utas mintha meg sem hallotta volna.
- Nem szóltam, amikor az indulás után a repülőtér fölött köröztünk fél órát, mert Mr Aladdinnak késett a csatlakozása. Bár meg kell mondanom, hogy a kuplunghiba miatt időnként felröppenő repülő szőnyege okozott néhány meleg percet a kabinban. De nem szóltam. Azt sem tettem szóvá, amikor kis kitérőt tettünk, hogy a Nagymedvének ledobjunk egy doboz paprikás medvesajtot.  Emberek vagyunk. De, kisasszony, mindennek van határa.  És ez a cicavécé...hát ez…
Elvörösödött a feje. Úgy nézett ki, mint akit gutaütés kerülget.
- Azt hiszem, mindjárt felrobban az agyam – mondta - Hát mindenki megbolondult?
- Biztosíthatom, uram, erről szó sincs. Ám, mint bizonyára hallotta, cégünkben nemrégiben jelentős részesedést vásárolt a "Sajtból van a Hold" Eb Holding. Az ő utasításukra módosítanunk kellett az eredeti útvonalunkon. Jelenleg olyan légi folyosót használunk, amely átvezet az Egerentyű Ködön. Ön is értesülhetett róla, hogy ezen a területen sajnos számolnunk kell egér kalózok támadásával.
- Micsoda? Engem erről senki nem tájékoztatott.
- Sajnálom, uram. Az egér kalózok támadásának kivédésére cégünk légi marsallt állított szolgálatba. 
- Öööö...nem értem az összefüggést.
- Jöjjön velem, uram. Megmutatom.
Felmentek a gép emeletére. Itt kevesebb utas tartózkodott. A fiatal stewardess odavezette a férfit az egyik kényelmes karosszékhez, amelynek a támlája fordult az utastér felé. A nő halkan köhintett, mire a fotel hirtelen feléjük fordult.
Az utasnak hallhatóan elakadt a lélegzete. A karosszékben egy hatalmas, kövérkés kandúr terpeszkedett, kakaót iszogatva.
- Ő a légi marsall? - kapkodott levegő után az utas.
- Igen. Ő az. Csizmás Kandúr. Talán már hallott róla.
- De hát ez felháborító! Panaszt fogok tenni a... - elhalt a hangja. Belenézett a légi marsall szemébe, és egy ártatlan cicamica nézett vissza rá. Mint az ő Cickomja, a kiscica, akit kicsi korában kapott, egy régi karácsonyon. Mennyire szerette azt a cicát...
- Khm - mondta zavartan, és elfordult. - Sajnálom, kisasszony, hogy ekkora ügyet csináltam belőle. Hogyne, a cicusnak is jár, ami jár. Elnézést.
- Semmi baj, uram. Valóban kissé szokatlan módszer. Engedje meg, hogy visszakísérjem a helyére. Erre parancsoljon.
Az utas háta mögül visszanézett a macskára, és rákacsintott.
- Vén gazember - súgta. - Már megint bejött a trükköd. Mindjárt hozok még egy kis kakaót.