2017. május 8., hétfő

Nyerj egy könyvet a rajzoddal!


Rajzpályázat a Dörmögő Dömötör májusi számában megjelent mesémhez kapcsolódva. Címe: Sün Samu és a szedres pite :)



2017. április 26., szerda

2017. április 18., kedd

Szerző és szereplők a színpadon




Az előadás végén kedvesen felhívtak a színpadra, ahol találkozhattam a tehetséges szereplőkkel. Köszönöm a nagyszerű élményt. :)






















2017. április 8., szombat

Színdarab a mesémből

Az a hatalmas öröm ért, hogy a környei Kisfaludy Általános Iskola színjátszó csoportja színdarabot írt az egyik mesémből, és tegnap előadták az iskola gálaműsorán. A Katica világgá megy című meséről van szó, amely az Elrabolták a siklót című első mesekönyvemben jelent meg. Remek előadás volt, nagyon ügyesek voltak a gyerekek, és kitűnő feldolgozást készített a két kolléganő, Láng Éva és Odlerné Takács Zsuzsanna. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor Katica és Sziszi a szöcske találkoznak a buta és verekedős mezei poloskákkal. Itt olvasható a jelenet, és belinkelem a videót is róla, amelyet a Katicát játszó Míra anyukája készített. :)





Katica világgá megy – részlet : találkozás a mezei poloskákkal 

Sziszi és Katica indultak volna tovább, de hirtelen előttük termett egy zajos társaság. Hangosan kiabáltak, lökdösődtek egymással a porlepte alakok, és időnként nyerítve felnevettek.
– Katica, gyere, kerüljük el őket – húzta vissza Sziszi a barátját.
– Miért, kik ezek?
– Mezei poloskák – felelte halkan a szöcske. – Nem csak nagyon ostobák, de nagyon büdösek is.
Ez utóbbit már csak súgta, de a jövevények így is meghallották. A legnagyobbik, akinek divatosan hátra volt fésülve a csápja, lecövekelt előttük, és kezével intve leállította a többieket is.
– Mire vágsz fel úgy, te szöcske? – kérdezték a poloskák, és fenyegetően köréjük gyűltek.
Hirtelen megakadt a tekintetük Katicán. A banda vezére odaállt eléje.
– Hát te meg miféle szerzet vagy? – kérdezte tőle.
– Katica vagyok, nem látod? – vetette fel a fejét önérzetesen Katica.
– Katica! Hihihi! Még hogy katica! – fogták az oldalukat a nevetéstől a poloskák.
– Bruhaha! – nevetett a bandavezér is. – Hiszen mindenki tudja, hogy a katicák hátán pöttyök vannak. Úgy is hívják őket, hogy öt… nem, hat… vagy mégis öt…
Ujjain számolgatni kezdett.
– Öt, vagy hat, vagy…
– Hagyd békén a barátomat! – pattant Katica elé Sziszi. – Igenis ő Katica. Te meg egy buta szamár vagy!
– Mi van? Mit mondtál? Hát nem vagyok én szamár! Hát hogy lehetnék én szamár, mikor én poloska vagyok?
– Pepe, azt hiszem, sértésnek szánta – jegyezte meg halkan az egyik testvére.
– Micsoda? Te sértegetni mersz, te szöcske? Majd mindjárt elzongorázom a nótádat!
– Talán elhúzod – jegyezte meg hetykén Sziszi, és karba fonta a kezét. Katica azért látta, hogy egy kicsit erőltetett a mosolya.
A poloskavezér fenyegetően elindult Sziszi felé, aztán hirtelen megtorpant, és törölgetni kezdte a fejét. Valami fura, sárgás por záporozott rá az égből. Aztán a társai is kapálózni kezdtek.
– Juhhhééé! – kurjantotta egy vidám hang fölöttük.
Katica felnézett. A méhecske éppen belenyúlt a zsákjába, hogy újabb adag virágporral dobálja meg a poloskákat.
A legidősebb poloska hátrálni kezdett.
– Most nem érek rá – motyogta. – Még találkozunk. Úgy megraklak majd, hogy cimbalomnak nézed az eget.
– Nagybőgőnek! – kiáltotta a sebesen visszavonuló poloskák után Sziszi. Aztán kidüllesztett mellel megjegyezte:
– Hiába, na, félelmetes vagyok.
– Az vagy, Sziszi – válaszolt Katica. – De azért jól jött a méhecske segítsége is.
– Aha – vigyorgott Sziszi. - Kösz, méhecske.
Az csak mosolyogva integetett, és már repült is tovább.



2017. február 8., szerda

A bodobács lakodalma


Egy szép nyári délután Bódog, a bodobács egy kamilla virág tövében sütkérezett, és vidáman csevegett arájával a közelgő lagzijukról.
Aztán, amint felpillantott, kissé távolabb megakadt valamin a tekintete.
- Jaj – nyögött fel rosszat sejtve, és az arájához fordult - Drága Rozáliám, nézz csak oda. Te is azt látod, amit én?
Rozália arra nézett, amerre a bodobács csápja mutatott, és a szája elé kapta a kezét, amint meglátta a feléjük bicegő Tücsök Teodort.
- Mi történt veled, barátom? – kérdezte a tücsök elé siető Bódog.
- Ó –, legyintett Teodor –, ne is kérdezd. Sportbaleset. Átszökkentem egy toboz felett, de olyan szerencsétlenül értem földet, hogy megrándítottam a bokám.
- Fáj? – érdeklődött Rozália együtt érzően.
- Fáj, fáj – felelte a tücsök - De nem is ez a baj. Hanem az, hogy így nem tudok hegedülni a lagzitokon.
- Hát ez tényleg baj – sóhajtott a bodobács, és bánatosan lekonyult a csápja. Kézen fogta Rozáliát, aztán csak néztek egymásra elszontyolodva, tanácstalanul.
Egy közeli lapulevél árnyékában hűsölt Csiga Béla, meg a barátja, Szepi, a lepke, és minden szót hallottak.
– Szegény tücsök – jegyezte meg a csiga.
- És szegény Bódog – emelte fel az ujját Szepi - Hát miféle lagzi az, ahol a vőlegény nem tudja megtáncoltatni a szép menyasszonyt?
- Ki kellene találni valamit – töprengett Csiga Béla.
- Tarthatnánk egy kupaktanácsot – javasolta Szepi.
Odamentek a gyászosan ácsorgó kis csoporthoz.
- Hallottuk, mi történt – szólalt meg Csiga Béla. – Mi volna, ha összehívnánk mindenkit? Talán lesz valakinek egy jó ötlete, hogyan lehetne muzsika a lagzitokon.
Összenézett Bódog és Rozália.
- Az jó volna – bólogattak felvidulva.
- Akkor találkozzunk a nyírfánál, a tisztás szélén – mondta a lepke. – Hívjátok, akit tudtok, mi is szólunk mindenkinek. Nyomás, Csiga.
- Szaladok – mondta a csiga, és sebesen elindult.
A fehér törzsű nyírfa árnyékában hamarosan összegyűlt sok barát és ismerős. Élénken találgatták, vajon miért hívta őket össze a bodobács. Legutoljára befutott a lihegő csiga is, egy fürge százlábú nyomában.
Amikor mindnyájan együtt voltak, Bódog elmesélte, mi történt a tücsökkel.
- És ha nem találunk ki valamit, nem tudunk táncolni a lagzimon – jelentette ki végül.
Erre nagy hangzavar támadt. Nagyon várták már a bodobácsék lagziját, úgyhogy lázasan kezdte törni a fejét mindenki.
A csiga tekintete egyszer csak megakadt a szöcskén.
- Sziszi – kiáltotta örömmel. – Te nagyon hasonlítasz a tücsökre. Nem tudnál te hegedülni?
A tücsök csak elnézően mosolygott, de Sziszi tiltakozva hadonászott az összes karjával. Meg sem tudott szólalni, úgy megdöbbent a váratlan kéréstől.
– Nem gondolnám – nyögte ki végül - Én ugyanis nem kaptam zenei képzést.
Aztán kis töprengés után segítőkészen kijelentette:
– De akrobata mutatványokkal esetleg szórakoztathatnám a násznépet. Ugrani aztán igazán jól tudok.
A többiek nevettek.
- Mit szólnátok a békakórushoz? – szólalt meg izgatottan a méhecske.
- Ó, tényleg – helyeseltek többen is. – A békák.
- Deeee… - szólt közbe Rozália –, nem egyhangú az egy kicsit, amit fújnak? Brekeke, brekeke, és aztán megint csak, brekeke? Hát mit lehet erre táncolni?
Aztán a méhecske lógó orrát látva kedvesen megjegyezte:
- De azért jó ötlet volt, méhecske.
- Hát akkor nem lesz zene? – kérdezte csalódottan a katicabogár. – Nem tudunk táncolni a lagzitokon? Pedig már úgy vártam.
- Igen, igen – szólalt meg hirtelen a fejük fölött a szajkó, aki véletlenül vetődött arra – Én is nagyon vártam már a lagzitokat, Bódog.
- Szerettem volna hallani a tücsök hegedülését – folytatta lelkesen, egy alacsonyabb ágra telepedve – Mert az valami gyönyörű. Az a szép tücsökzene. Amikor a tücsök úgy rákezdi, hogy… na hogy is… valahogy így…
És a tisztáson egyszer csak felharsant a tücsökzene. Tisztán, gyönyörűen. A szajkó még cifrázta is, pont úgy, ahogyan Teodor szokta, még az apró kis zizzenéseket is beletette, ahogy néha a tücsök szárnya rezzent.
Nagy csend lett. Teodornak még az álla is leesett. Mindenki ámulva nézte a szajkót.
- Mi van? – kérdezte a szajkó zavartan. – Mit bámultok?
- Szajkó – lépett elő kissé kábán a tücsök. – Ez nagyon szép volt. Én ezennel tiszteletbeli tücsökké avatlak. Te fogsz muzsikálni Bódogék lakodalmán.
- Mit szóltok hozzá? – kérdezte a bodobácsok felé fordulva.
- Szóhoz sem jutok! – kiáltotta Bódog - Szóhoz sem jutok!
Rozália pedig szinte sírt örömében.
Bódog a tisztás lakói felé fordult, és fülig érő szájjal bejelentette:
- Mindenkit várunk szépséges Rozáliámmal holnap délben a lagzinkba. Napnyugtáig ropjuk majd.
Aztán hozzátette, a szajkóra kacsintva:
- Vagy, amíg a madár bírja.
Tücsökzenekar