2018. október 11., csütörtök

Mesekönyvek Fesztiválja a Holnemvolt Várban

Ezen a hétvégén sok aranyos és érdeklődő kisgyerekkel találkoztam. Meséltünk, rajzoltunk, beszélgettünk. 


A végén én dedikáltam. 


 Jó volt. :)

2018. augusztus 30., csütörtök

Az irigy sün



-- Szép darab – bólogatott vidáman Sün Boldizsár, örömmel járva körül a méretes vargányát. Nem volt könnyű kifordítania a földből, de megérte a sok fáradozást.
-- Remek vacsora lesz belőle – gondolta magában, és összefutott szájában a nyál.
Ám nem sokáig tartott az öröme, mivel hamarosan kiderült, hogy sehogy sem tudja a szép nagy gombát a hátára emelni. Próbálta erről, próbálta arról, de nem ment. A jókora illatos vargánya szinte megmozdíthatatlanul hevert a fűben.
-- Mi a csudához kezdjek? – töprengett Sün Boldizsár, és tanácstalanul megvakarta a fejét.
-- Mi a baj, Boldizsár? Miért vágsz olyan savanyú képet, mint aki vackorba harap? – harsant fel ekkor mögötte egy jókedvű hang, és a sombokor mögül kilépett a tisztásra Pocok Bertalan, a barátja.
--- Inkább ebbe a finom gombába harapnék – dünnyögte Boldizsár. – Csakhogy nem tudom hazavinni. Túl nehéz.
-- Na, várj csak. Majd én felteszem a hátadra.
Azzal a pocok megragadta a gomba szárát, és megpróbálta fellódítani Boldizsár hátára. Szuszogva, nyögdécselve birkózott vele egy darabig, de hiába. Próbálkozott a másik végénél is, de azzal sem ment semmire. Aztán támadt egy ötlete.
-- Te Boldizsár! Hát segítek neked hazavinni. Ketten csak elbírunk vele.
Aztán nevetve hozzátette:
-- Te meg cserébe meghívsz vacsorára. Én is szeretem ám a vargányát.
Sün Boldizsár elsápadt, és hevesen hadonászni kezdett.
-- Nem, köszönöm, nem kell segítened. Legfeljebb hazahúzom, ha felemelni nem lehet. És sajnos nem olyan nagy ám, hogy vendégséget csapjak belőle. Örülök, ha magamnak elég lesz.
-- Ó, Boldizsár – sóhajtott a pocok. – Csak vicceltem. De nem tartalak fel. Megyek tovább a Tarka rétre, te meg boldogulj a gombáddal, ahogy tudsz.
Azzal elindult a keskeny ösvényen.
Boldizsár nézett a távolodó pocok után, és nagyon elszégyellte magát. Hogy lehetett ilyen a legjobb barátjával? Mikor az csak segíteni akart. Hát persze, hogy jutna neki is a gombából. Jobban is esne a vacsora jó társaságban. A sün szaporán a barátja után eredt.
Közben a pocok már majdnem eltűnt egy terebélyes páfrány mögött.
-- Bertalan – kiáltott utána a sün.
A pocok megállt, és visszafordult.
-- Szóltál, Boldizsár? – kérdezte, és pár lépést tett visszafelé.
Sün Boldizsár restelkedve lehajtotta a fejét.
-- Ne haragudj – nyögte ki keservesen, és nagyot nyelt. – Irigy voltam, igaz?
-- Mi tagadás – felelte a pocok halvány mosollyal.- Irigy bizony.
-- Tudod, a vargánya a gyengém – magyarázta szerencsétlen képet vágva a sün. – Nem tudok neki ellenállni. Elvesztem tőle a fejem. Pedig jut ebből bőven kettőnknek is.
-- Ezt vegyem úgy, hogy meghívsz vacsorára, Boldizsár? – nevetett a pocok.
--De meg ám – nevetett vissza rá a sün. Aztán figyelmeztetően felemelte az ujját. – Feltéve, hogy segítesz hazavinni.
Megfogták kétfelől a méretes gombát, és szuszogva, meg-megállva elcipelték Boldizsár odújáig. Ott aztán testvériesen megosztoztak rajta, és úgy jól laktak, hogy a fülük is ketté állt.
-- Finom volt ez a vargánya – szusszantotta a pocok, amikor jóllakottan kint üldögéltek Boldizsár odúja előtt. Aztán feltápászkodott, hogy hazamenjen, de még megjegyezte – Legközelebb én hívlak meg egy kis vadkörtés pitére.
Majd figyelmeztetően felemelte az ujját, és vigyorogva hozzátette:
-- Feltéve, hogy segítesz hazavinni a vadkörtéket.
Azzal sarkon fordult, és vidáman fütyörészve elindult hazafelé, a Tarka rétre.







2018. augusztus 6., hétfő

Márai program

Elmondhatatlanul nagy öröm, hogy A fába szorult borz 
című mesekönyvem 
felkerült a Márai program idei listájára. 
Ez azt jelenti, hogy a programban részt vevő könyvtárak 
ingyen válogathatnak 
a listán szereplő könyvekből egy adott keret erejéig. 
Remélem, így minél több olvasóhoz eljut hamarosan a könyvem. 
Köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak a jelölést.


2018. július 11., szerda

A pándi iskola művészeti tábora

A pándi iskolások az egyik mesémet dolgozták fel a művészeti táborban - köszönöm. Ujjbábokat készítettek, díszletet festettek, és kis csoportokban előadták a mesét. És közben láthatóan nagyon jól szórakoztak. :) Köszönet a felkészítő tanároknak, Bartos Enikő Hindának, és kollégáinak.:)

Készülnek az ujjbábok 1 - lányok

Készülnek az ujjbábok 2 - fiúk

Kettő már kész!

Az egyik csoport előadása

Az utolsó napon kaptak tőlem egy levelet...

... és egy apró ajándékot. :)

2018. június 17., vasárnap

Benne vagyok a tévében

Rövid portréfilm készült rólam a helyi televízióban. Aki látni szeretné, itt nézheti meg: Portréfilm :)






2018. április 1., vasárnap

Nyuszi Helga és a fogfájás



Nyuszi Helga a birkákat számolta. Behunyt szemmel maga elé képzelte a bolyhos, fehér jószágokat, amint egyenként nekifutnak, aztán dobbantanak, és átszökkennek egy csalánbokor fölött. És közben számolta őket.
- Egy… kettő… három…
A nagymamája tanította neki ezt a módszert.
-- Meglátod, ettől egy-kettőre elálmosodsz majd – mondta a nagyi, aztán mosolyogva hozzátette - nálam mindig bevált.
Úgyhogy Helga jól bevackolódott a puha ágyába, és számolta a birkákat, mert sehogy sem jött álom a szemére.
Nekifut, dobbant, szökken…egy, nekifut, dobbant, szökken…kettő…
Lassan kezdett elálmosodni. Már éppen el is szenderült volna, amikor egyszer csak éles fájdalom hasított a fogába, és a kis nyuszi nagyot jajdulva felült.
-- Mi a baj? – sietett oda aggódva Nóra, az anyja.
-- Nagyon fáj a fogam – felelte panaszosan Helga, és az arcára szorította a kezét.
Az anyja megsimogatta a fejét.
- Reggel elmegyünk Harkály doktorhoz – mondta. - De most próbálj elaludni nyuszikám.
-- Mesélj, anyu – kérlelte Helga –, akkor könnyebben elalszom.
Azzal beljebb húzódott az ágyon.
-- Mit meséljek? – ült le melléje Nóra.
-- Tudod, a kardozósat, a kalóz nyusziról.
Az anyja mesélni kezdett a kalóz nyusziról, aki bejárta a hét tengert kalóz társaival. Helga el is feledkezett a fogfájásról, miközben a kalandokat hallgatta. Egyre laposabbakat pislogott, aztán egyszer csak lecsukódott a szeme, és elaludt, hangosan szuszogva.
Másnap reggel, amint felkelt a nap, elindultak az öreg tölgy felé, ahol Harkály doktor lakott. Az erdei tisztáson már nagy volt a sürgés-forgás, mindenki sietett valahová, a madarak pedig vidáman pletykálkodtak a fák ágain. Ám Helga ebből szinte semmit nem vett észre. Lehangoltan botorkált az anyja mellett.
Amint a sudár bükk mellett mentek el, lekiáltott nekik Mókus Rézi.
-- Hová – hová ilyen korán? – és kíváncsian leszaladt a fa törzsén hozzájuk.
-- Harkály doktorhoz megyünk – magyarázta Nóra - Helgának fáj a foga.
Mókus Rézi önkéntelenül is az arcához kapott.
-- Fogfájás? Brrr. Hát az nem jó. De a doki majd segít – tette hozzá vigasztalóan.
Aztán felcsillant a szeme.
-- Tudod, mit, Helga? Ha visszafele jöttök, kapsz tőlem egy kis málnát a nagy ijedségre.
-- Jó! – bólintott Helga, halvány mosollyal. – Szeretem a málnát.
-- Akkor mindjárt össze is rakom neked – nevetett Rézi, és sebbel-lobbal felszaladt a fán.
A két nyúl pedig ballagott tovább.
Amikor a tölgyfához értek, a harkályt nem látták sehol, de az odújából hangos kopácsolás hallatszott.
-- Hahó! Doki! – kiabált Nyúl Nóra – Hahó!
Egy darabig semmi sem történt. Ám kis idő múlva elhallgatott a kopácsolás, és kidugta a fejét az odújából a harkály. Piros sapkájában pár apró forgács virított, mint valami fura dísz.
-- Bocsánat, nem hallottam, hogy szóltok – jegyezte meg mentegetőzve, aztán lesöpörte a sapkájáról a forgácsot – éppen bővítem a rendelőt.
Majd tekintete a kisnyúlra siklott.
-- Nagyon csöndes vagy, Helga – jegyezte meg. – Mi a baj?
-- Fáj a fogam – dünnyögte a kisnyúl.

-- Na, lássuk csak! – röppent egy kidőlt fatörzsre a tölgy mellett a doki. – Gyere ide, és nyisd nagyra a szád.
Pár pillanatig némán szemlélődött, aztán örömmel felkiáltott:
-- Áhá! Megvan a bűnös!
Erős csőrével benyúlt Helga kitátott szájába, a fogínyéből kihúzott egy jókora tüskét, és diadalmasan a magasba emelte.
-- Helga! – csapta össze a kezét Nyúl Nóra – Már megint csipkebogyót ettél? Hányszor mondtam, kicsikém, hogy óvatosan szedegesd. A csipkebokorral vigyázni kell.
-- De mikor olyan finom – motyogta a gyerek, a lábát bámulva.
-- Ha csipkebogyót lát, elveszti a fejét – magyarázta a harkálynak bosszúsan nevetve Nóra. – Ráveti magát, és persze a tüskék összeszúrják.
– Hát csak óvatosan azzal a csipkebokorral, ifjú hölgy. Nehogy megint itt köss ki nálam – jegyezte meg a harkály mosolyogva.
Azzal búcsút intett nekik, és visszaröppent az odújába.
Nyúl Nóra meg Helga elindult hazafelé az erdei tisztáson át. A kisnyúl most már nem volt olyan levert. Szinte el is felejtette már a fogfájást. Láthatatlan kardjával ellenséges kalózokkal vívott, és közben vidáman csacsogott.
-- Anyu! Festek egy szép képet Harkály doktornak – jelentette ki éppen.
-- Nocsak! És mit festesz rá? – kérdezte kíváncsian az anyja.
-- Találd ki – felelte a kisnyúl huncutul csillogó szemmel.
Nóra kicsit töprengett.
 – Kalózokat?
-- Neeem…
-- Hát?
A gyerek félrehajtotta a fejét, és egy ideig csak némán fürkészte az anyja arcát. A vívást is abbahagyta. Aztán csibészesen elvigyorodott.
– Hát egy szép naaagy csipkebokrot! – vágta ki nevetve, és hadonászva mutatta is a kezével, hogy mekkorát.
Aztán vigyorogva előkapta ismét a láthatatlan kardját, és az ellenfeleit aprítva elszaladt toronyiránt az öreg bükk felé, ahol már várta Mókus Rézi, meg a málna.