A mosómedve nagyot nyújtózott.
- Úgy látszik, ma már nem jönnek
többen – gondolta.
Kigázolt a patakból, és
felkapaszkodott a partra. Szemét a tenyerével árnyékolva körülnézett, de senkit
sem látott a közelben.
Komótosan kifacsarta a bundáját,
aztán elégedetten szusszanva hanyatt vetette magát a puha fűben.
- Jó kis nap volt – mondta
magában, és behunyta a szemét.
Először kimosta Mókus Rézi szép
zöld mohaszőnyegét, miközben Rézi aggodalmaskodva toporgott mellette.
- Vigyázz rá nagyon, Misi – mondogatta
–, anyai örökség.
A mosómedve nem sértődött meg.
- Vigyázok, ne aggódj – felelte elnéző mosollyal,
és fürgén mosta tovább.
A szőnyeg szép tiszta lett. Rézi boldogan
felszaladt vele a bükkfa törzsén az odújába, és onnan integetett vissza.
- Köszönöm, Misi.
Misi épp csak szusszant egyet,
amikor megjelent a patak partján Vaddisznóné, maga előtt terelgetve Napóleont,
a csíkos kis vadmalacot.
- Mosó Misi, légy szíves,
csutakold le Napóleont – kérte. - Évzáróra megyünk az iskolába, de ez a gyerek
már megint meghempergett minden pocsolyában a környéken.
- Ejnye, Napóleon – vigyorgott rá
Misi. - Na, gyere. Megnézzük, ki lakik a sár alatt.
Azzal alaposan lecsutakolta a
kézzel-lábbal tiltakozó, torkaszakadtából visító malacot. A nagy visításra összeszaladtak a tisztás lakói.
- Nocsak, hát itt mi folyik? –
kérdezte Zsombor, az öreg teknős, akit jóízű szendergéséből ébresztett a nagy
purparlé.
- Hát, itt a patak vize folyik –,
felelte tudálékosan Antonió, a kaméleon. - méghozzá, úgy látom, jó sárosan.
– Mi az? Mit nevettek? – tette
hozzá aztán kissé sértődötten, de barátai, a cickány meg a sikló csak tovább
vihogtak.
- Végeztünk – engedte el végül Mosó
Misi Napóleont. – Mehetsz az évzáróra.
- Nézzenek oda – jegyezte meg a
szarka -, milyen jó kiállású kislegény ez a Napóleon, ha éppen nem nyakig
szutykos. Ööö… nem akartam megbántani, Vaddisznóné.
Az csak legyintett.
- Ezt mondom neki én is. Na,
mehetünk, te pernahajder. Köszönöm, Misi.
Ment a dolgára a tisztás népe is
lassan. De Misi most sem sokat pihenhetett, mert betoppant Sün Samu, egy jókora
vargánya gombával, amit az avar alól húzott ki a tölgyerdőben.
- Azannya, Samu! – kiáltott fel
Mosó Misi. – Rég láttam már ilyen méretes gombát.
- Jó nagy, mi? – felelte büszkén
Samu. – Jó nehéz is. De most már hazaviszem valahogyan. Megmosnád nekem?
- Persze. Milyen jó illata van.
Legközelebb én is elmegyek veled, ha gombászni mégy.
- Az jó lesz. Társaságban
vidámabb – bólogatott Samu. – Na, végeztél? Akkor megyek is. Köszönöm, Misi.
Hátára vette a
gombát, és nagyokat szusszanva elballagott hazafelé .
- Tényleg jó kis nap volt – mosolyodott
el Misi a fűben fekve, és ismét nagyot nyújtózott. A keze egyszer csak megakadt valami
gömbölyű dologban. A vadalma volt, amit Vaddisznónétól kapott. Már el is
felejtette.
- Gyorsan megmosom, aztán
meguzsonnázok – szökkent talpra Misi.
Leballagott a patak partjára,
belegázolt a vízbe, és alaposan megdörgölte a zöld kis gömböt. Aztán körbe
forgatta, hogy megmossa a másik oldalát is.
- Így ni – mondta végül, és már
indult volna a partra, amikor a szaladó patak kikapta a kezéből a vadalmát, és
magával sodorta. Misi tátott szájjal nézett utána.
- De ezt már nem hagyom –
gondolta mérgesen. – Utána megyek.
Elindult ügetve a patak partján az
uzsonnája után.
A vadalma közben föl-le
bukdácsolva vidáman utazott a víz tetején.
A kanyaron túl Pisztráng Petra
a szinkronúszó versenyre készült éppen két testvérével. Kecsesen forgolódtak a
vízben, aztán egyszerre a magasba szökkentek a habokból. Vagyis Petra még éppen csak kidugta
az orrát, amikor valami nagy zöld dolog fejbe vágta. Rémülten bújt vissza a víz
alá, és csak óvatosan mert kikukucskálni.
- Kapd el, Petra! – kiáltotta
neki a parton loholó Misi. - Ott szökik az uzsonnám!
- Mi van? – kiáltott vissza értetlenül
a hal. De Misi már messze járt. Pisztráng Petra vállat vont, aztán intett a
testvéreinek, és kezdték elölről a figurát.
Kicsit lejjebb, a nádas mellett Réce
Karola tartott úszóleckét a kicsinyeinek. Előttük úszott kényelmes tempóban, a
kiskacsák pedig hosszú sorban, csivitelve követték.
- Háp – háp – bíztatta őket.
– Háp – háááát ez meg mi volt? –
kérdezte elkerekedő szemmel, amint valami zöld gömb veszélyes közelségben, nagy
sebességgel elhúzott mellettük. Gyorsan a fűzfa lelógó ágaihoz terelte a
kiskacsákat, és a szárnya alá gyűjtötte őket.
- Ne féljetek, drágáim – mondta a
megszeppenten hallgató aprónépnek, és harciasan felborzolta a tollát - a mami megvéd.
A vadalma pedig utazott tovább.
Míg csak meg nem akadt az egyik kanyarban az öreg nyárfa vízbe lógó gyökerében.
- Hohó! Hát itt vagy! –
rikkantotta boldogan Mosó Misi, aki közben utolérte a szökevény uzsonnáját.
Kihalászta a vízből, és jóízűen megette.
- Na – mondta. – Nem fogott ki
rajtam.
Aztán a fejét vakarva körülnézett.
- Ajjaj. Hát ez jó kis séta lesz
hazáig.
Sóhajtott, egy kicsit téblábolt még,
aztán legyintett, és kocogva elindult hazafelé.
VÉGE
