2016. december 26., hétfő

Karácsonyra Borzot! :)

Egymás után érkeznek a kedves képek, amelyeken gyerekek mosolyognak, kezükben a Karácsonyra kapott Borzzal. 
Elmondhatatlan öröm ez nekem.




2016. december 6., kedd

2016. november 23., szerda

Előjegyezhető A fába szorult borz!



A fába szorult borz már előjegyezhető

ITT!

Szőnyi Gergely éppen a címadó mese egyik illusztrációját rajzolja. 




2016. november 16., szerda

A rajzpályázat egyik nyertese

Zoé, a rajzpályázat egyik nyertese a kiválasztott nyereménykönyvvel.

Zoé ugyan pónit rajzolt, a 3. kötet címe azonban 

A fába szorult borz.

 Karácsonyra megjelenik. :) 








2016. november 12., szombat

Vakond és az árvíz - egy mese "A fába szorult borz" című kötetből

Kulisszatitkok: így készül az illusztráció a meséhez. Köszönöm Szőnyi Gergelynek a képet. :)



Vakond és az árvíz

– Hahó, Sün Samu! Itthon vagy? Hahó!
Sün Samu otthon volt. Egy illatos vargányát igyekezett elhelyezni épp az éléskamrájában, és nem örült, hogy megzavarták ebben.
– Ki az? – dugta ki az orrát bosszúsan, ám amikor meglátta, ki ácsorog az odúja előtt, fülig szaladt a szája.
– Vakond, nahát! Te vagy az? Örülök, hogy látlak.
– Ezentúl majd többet látsz. Gondoltam, ideköltözöm az erdei tisztásra.
– Jól gondoltad – bólintott vidáman Sün Samu. – Itt a tölgyfa mögött van is egy kellemes kis zug. Ha ott letelepszel, szomszédok lehetünk.
– Az jó lesz. A jó szomszéd nagy kincs – vigyorgott a vakond.
Térült-fordult, felmérte a terepet, majd nekilátott, és remek lakást ásott ki magának Samu odúja közelében.
Amikor elkészült, szépen kidekorálta, aztán sajnálkozva megjegyezte:
– Kár, hogy nem férsz be hozzám, Samu. Megmutatnám a sok oklevelet, meg érmet, amit a gyorsásó versenyeken szereztem. Örökös bajnok vagyok, bizony. Tavaly megkaptam az aranyozott ásót is. Látod, nem akárki a barátod.
– Ugyan, Vakond – nevetett rá Sün Samu –, ne bolondozz. Nem ezen múlik a barátság.
És vidáman legyintett.
Vakond jól érezte magát az erdei tisztáson. Gyakran segített másoknak, ha ásni kellett, és már olyan volt mindenkinek, mintha mindig is ott lakott volna. Ezért csak elnézően mosolyogtak, amikor az érmeiről, az oklevelekről meg az arany ásójáról mesélt.
Egy napon aztán esni kezdett az eső. Először csak szitált és szemerkélt, majd nagy cseppekben csepergett, végül rázendített, és úgy szakadt, mintha dézsából öntenék.
A tisztáson egyre nagyobb pocsolyákban állt a víz. Mindenki igyekezett magasabb helyekre húzódni, főleg, aki földalatti üregekben lakott. Lelkesen segítettek nekik költözködni a békák. Ők élvezték egyedül ezt az özönvizet.
Sün Samu is lázasan hordta ki az odújából az eleségét egy halomra, ahol már ott didergett egy kiöntött pocok család meg néhány egér. Aztán körülnézett, a barátját keresve.
– Nem láttátok a vakondot? – kérdezte Rudit, a kis varangyot, aki fontoskodó arccal terelgetett a magaslat felé egy kisegeret.
– Nem láttam, Samu, de ha akarod, mindjárt benézek hozzá – felelte segítőkészen.
Vakond eközben lázasan csomagolta egy hátizsákba a kincseit. A sok oklevelet, érmet meg az aranyozott ásót. A víz már a derekáig ért az alagútban, úgyhogy sietve indult felfelé.
Hirtelen egy rántást érzett, aztán nem tudott mozdulni sem. Az aranyozott ásó kiálló nyele elakadt a szűk járatban. A víz meg egyre ömlött befelé.
– Segítség – kiabált a vakond ijedten. – Segítsen valaki!
Rudi, a kis varangy épp akkor kukkantott be hozzá.
– Mi van veled, Vakond? Miért nem jössz ki?
– Elakadtam – nyögte szerencsétlenül a vakond. – Beszorult az ásó.
– Hát vesd le a hátizsákod – javasolta Rudi.
– Nem tudom – válaszolt Vakond. – Túl szűk a hely.
Rudi sietett Sün Samuhoz, és elmondta neki, mi történt. Samu megrémült.
– Jaj, Rudi, hívd a többieket is, valahogy ki kell hoznunk.
Odasietett mindenki, aki a környéken volt, békák, pockok, egerek. Mindenki, akinek a vakond valaha is segített. Ástak, kapartak, bontottak, míg olyan széles nem lett a járat, hogy Vakond le tudta dobni magáról a hátizsákot, és végre kiszabadulhatott.
Amint kiért, hálásan körbejárt, és megköszönte mindenkinek a segítségét. Aztán megfordult, és szomorkásan bámult vissza az alagútba. Nézte, ahogy a hátizsákot elsodorja a víz, és panaszosan megjegyezte Samunak:
– Oda a sok érmem, oklevelem. De még a szép aranyozott ásóm is. Senki sem fogja tudni, hogy örökös bajnok vagyok.
– Te magad tudod – veregette hátba Samu. – És tudják azok is, akiknek segítettél.
– De mennyire – rikkantott egy pocok. – Amikor az új lakásunkat építettük, nálunk úgy ásott, mint egy bajnok.
– Egy örökös bajnok – tette hozzá egy mezei egér felemelt ujjal.
Mindenki nevetett.
A vakond Samura nézett.
– Nem fontos az oklevél? – kérdezte bizonytalanul.
– Nem az oklevél a fontos – felelte kedvesen Samu.
A vakond töprengett egy kicsit. Aztán egy parányit sóhajtott.
– Köszönöm – mondta végül - mindenkinek.
Majd körülnézett a kis magaslaton.
– Most pedig építsünk egy jó kis gátat, nehogy elvigyen minket a víz. Gyerünk, bajnokok.
És végre elmosolyodott.

2016. november 7., hétfő

SORSOLTUNK!


Ella kutya segített a sorsolásban. :) Végül olyan sok szép rajzot kaptunk, hogy két könyvet is kisorsoltunk a "kicsiknél", és egyet a "nagyoknál". 




A szerencsés nyertesek:


Csermely Ambrus, 7 éves





Krakkó Zoé, 6 éves





Laczó Hanna Kiara, 17 éves





Az összes rajz megtekinthető az Ágnes Mesél oldalon, 

a RAJZPÁLYÁZAT 

és a FELNŐTT RAJZPÁLYÁZAT 

albumban. 


Mindenkinek nagyon köszönöm a játékot. És hogy milyen állat lesz a 3. kötet címében, hamarosan azt is elárulom. 









































2016. október 22., szombat

Rajzolj egy mesekönyvért!

Vajon milyen állat szerepel majd a hamarosan megjelenő 3. Erdei tisztás mesekönyv címében? 
Rajzold le, és nyerd meg az egyik mesekönyvet!

Mit kell tenned, hogy bekerüljön a neved a kalapba?

1) Készítsd el a képed - rajzolhatsz, festhetsz, ami csak jól esik - arról az állatról, amelyik szerinted az új könyv címadó meséjében szerepel!
2) Töltsd fel a képet november 6-ig az Ágnes Mesél oldalra a Facebook-on! Ha szükséges, kérd meg anyut, aput, vagy a testvéredet, hogy segítsen!
3) Írd meg, hogy a három közül melyik mesekönyvet szeretnéd megnyerni (ha a harmadikat választod, arra egy kicsit várni kell...)

FONTOS! A pályázat november 6-án, vasárnap éjfélkor zárul. 
November 7-én (hétfőn) délután fogom kisorsolni a szerencsés nyertest. Mindenki esélyes, aki képet küld, függetlenül attól, hogy melyik mesekönyvet választotta, vagy hogy eltalálta-e a helyes megfejtést.

2016. szeptember 10., szombat

Csiga Béla csodálkozik (MP3; Előadja: Farkasházi Réka)

Ha valaki szeretné hallani a Csiga Béla első változatát, még 2012-ből, itt az MP3. Az Anyakanyar adventi mesepályázatára írtam, és karácsony előtt lehetett meghallgatni, Farkasházi Réka előadásában. :)

Palásthy Ágnes: Csiga Béla csodálkozik (előadja: Farkasházi Réka)



(Illusztráció: MBoglárka)

2016. június 15., szerda

Anna olvas

Nagyszerű érzés ilyen képeket látni, ahol egy olvasót ennyire magával ragad a történet. 


2016. június 11., szombat

2016. május 30., hétfő

Az új doki


 
-- Piperkőc!
Mókus Rézi majdnem elvétette az öreg tölgyet, amelyre éppen átszökkent volna. Fürgén elkapott egy erősebb gallyat, feltornászta magát az ágra, aztán csodálkozva megfordult.
-- Rólam beszéltek? – kérdezte elképedve a két balkáni gerlét, akik összehajolva súgtak-búgtak a szomszédos nyírfán. – Én lennék a piperkőc?
Kritikus tekintettel végignézett magán, de semmi kirívót nem talált.
Gerle Berta turbékolva felkacagott.
-- Piperkőc? Még hogy te? – kérdezte nevetve, és legyintett. – Már megbocsáss, de hiszen te évek óta ebben a kissé kopottas mókusbundában jársz. Nem, nem rólad van szó.
-- Hanem kiről?
-- A zöld küllőről – szólalt meg Gerle Márta. - Tudod, Rézi, az új dokiról. Nézd csak meg, milyen tarkabarka.
-- Attól még lehet jó orvos – felelt bosszankodva Rézi –, nem a külső a fontos.
-- Hát igen, igen – szólt közbe fontoskodva a bokrok tövén csipegető Varjú Verbéna. – De hogyha Harkály dokinak megfelelt az a szép fekete-fehér ruha, azzal a csinos kis piros sapkával, akkor az új doki minek rázza úgy a rongyot? Mintha csak hencegne azzal a nagy színességgel.
És dohogva végignézett a maga fekete gúnyáján.
-- Úgy van, úgy, úgy – bólogatott nagy egyetértésben a két szürke gerle – egy ilyen piperkőc talán nem is lehet olyan jó orvos, mint Harkály doki volt.
-- Lárifári – fakadt ki mérgesen Mókus Rézi – Micsoda butaság. Nektek meg nincs jobb dolgotok, mint másokról pletykálni?
A két vadgalamb erre sértődötten megvonta a vállát, és zavartan tollászkodni kezdett, a varjú meg sietve odébbállt.
Rézi még mindig felpaprikázva elviharzott Szarka Szibillhez, és elmondta neki, miről pletykáltak a galambok.
-- Én nem bánom a külsejét – válaszolt elgondolkodva Szibill -, de ez az új doki valóban fura egy kicsit.
-- Hogyhogy fura?
-- Hát olyan furákat mond.
-- Igazán? Ezt meg honnan tudod?
-- A múlt héten elmentem hozzá. Tudod, mikor olyan rekedt voltam. Nem emlékszel?
-- Szibill, te általában mindig rekedt vagy – jegyezte meg Mókus Rézi, és a bosszúságát feledve, elvigyorodott.
A szarka mérgesen hátat fordított neki, és duzzogva hallgatott.
-- Csak vicceltem, Szibill, nagyon szép a hangod. Ne duzzogj. Inkább mondd tovább, hogy mi volt a dokinál – kérlelte Rézi.
Szibill a válla fölött rápillantott, aztán vonakodva megfordult.
-- Hát Harkály doki ilyenkor mindig egy kis kamillát javasolt – magyarázta - Hogy főzzek kamillateát, és azt igyam. Rendbe is hozta mindig a torkomat.
-- Aha. És az új doki mit mondott?
-- Valami orvosi székfűt ajánlott. Nem is tudom, mi az. Hát miért nem jó az neki, amit már megszoktunk?
Mókus Rézi nem tudta, erre mit mondjon. Magában morfondírozott egy darabig, aztán megkérdezte:
-- És akkor mit csináltál?
-- Hát főztem egy kis kamillateát. Meg is gyógyult a torkom.
Bosszúsan legyintett.
-- Még hogy orvosi székfű. Te hallottál már róla?
-- Nem hinném. De tudod, mit? Menjünk el Gyík Sanyához, neki rengeteg könyve van. Biztos akad olyan, amiben gyógynövények vannak.
Gyík Sanya épp egy fatörzsön napozott, nagy pohár limonádé társaságában. A kezében egy vékony könyv volt, mackóval a borítóján.
-- Nahát, vendégek – mondta örömmel, amikor meglátta őket. – Mi járatban?
Akkurátusan becsukta a könyvet, és letette a fatörzsre a limonádé mellé.
-- Neked sok könyved van, igaz? – kérdezte Mókus Rézi, rögtön a lényegre térve.
-- De mennyire - bólogatott Gyík Sanya – Szeretem a könyveket.
-- Van olyan is, amiben gyógynövények vannak?
-- Hát persze, több is. Gyógynövényt akartok gyűjteni?
-- Nem, nem – szólt közbe Szarka Szibill – csak meg akarunk nézni egyet. Olyan könyv kell, ahol van kép is.
– Mindjárt hozom – bólintott a gyík.
Térült-fordult, és egy nagy alakú könyvvel tért vissza.
-- Ebben minden fontosabb gyógynövényt megtaláltok – kopogtatta meg a borítót – mit kerestek tulajdonképpen?
-- Úgy hívják, orvosi székfű – válaszolta Szibill.
-- Ja, a kamilla? – nézett rájuk csodálkozva Sanya. – Azt hittem, valami ritkaság kell nektek.
-- Nem, nem a kamilla – toppantott türelmetlenül a szarka. – Orvosi székfű. Mondom.
-- Hát én is mondom – lapozgatott a könyvben a gyík – itt van, ni. Orvosi székfű, más néven kamilla. Ez a kettő ugyanaz.
-- Hát hogy lenne már ugyanaz? – fortyant fel a szarka – Ha az egyiket kamillának hívják, a másikat meg orvosi székfűnek. Hogy lehetne ugyanaz?
-- Ez a kamilla hivatalos neve. Nézd, itt a képe is.
Mindhárman csendben tanulmányozták a képet, amelyen egy szép kamillavirág virított.
-- Te, Szibill – szólalt meg óvatosan Rézi, nehogy megint megbántsa a barátnőjét - A zöld küllő ugyanazt rendelte neked, mint Harkály doki.
Szibill elvörösödött.
-- Hát akkor miért nem úgy mondta? – fortyant fel - Minek ez a hókusz-pókusz?
Még hazafelé is magában dohogott. Aztán egyszer csak elnevette magát.
-- Milyen süsü voltam.
-- Hááát – vigyorgott Rézi – ami azt illeti, én sem voltam nálad okosabb. A zsák, meg a foltja.
-- Az.
-- Jó napot, hölgyek. Remélem, egyikük sem beteg ezen a szép napon - rikkantott rájuk valaki. Amint csodálkozva körülnéztek, meglátták a zöld küllőt, aki a fagyöngyöt csipegette egy közeli nyírfán.
-- Nem-nem – jelentette ki sietve Mókus Rézi. – Szibillnek használt az orvosi székfű.
A szarka hirtelen elfordult, és a fészkében kezdett rendezgetni valamit.
-- Jó, hogy találkoztunk – röppent közelebb az új doki – hamarosan elkészülök a rendelő bővítésével, és a jövő kedden házavatót tartok. Szeretettel várok rá mindenkit.
-- Jó ötlet, doki – bólintott Rézi – legalább mindnyájan megismernek. Szólunk a többieknek is.
Szibill meg Rézi felkeresett mindenkit a tisztáson, és átadta nekik az új doki üzenetét.
A tisztás lakói nagy örömmel elfogadták a meghívást. Még Varjú Verbéna is, kissé zsörtölődve ugyan, de beleegyezett, hogy elmegy.
-- Legalább jól szemügyre veszem azt a tarka ruháját – mondta, és göcögve nevetett.
Hanem Gerle Berta, és a nővére, Gerle Márta megmakacsolta magát.  
-- Menjen csak, aki akar – jelentette ki Gerle Berta – én ennek az új dokinak nem megyek a közelébe. Nem bízom benne.
Márta is csak rázta a fejét. Hiába győzködte őket Rézi, nem álltak kötélnek.
A következő kedden ott tolongott az Erdei Tisztás apraja-nagyja az öreg tölgynél, ahol a zöld küllő lakott. Bekukkantottak a megújult rendelőbe is, amelynek ajtajában büszkén álldogált az új doki.
-- Nem is tudom, mit kívánjak – jegyezte meg tréfásan – hogy gyakran találkozzunk, vagy, hogy ritkábban. Végül is, ha mindenki egészséges, felkopik az orvos álla.
És jóízűen nevetett.
Mókus Rézi meg Szibill közben elmesélte a többieknek a kamillás esetet. Éppen ezen derültek a cinke családdal, amikor Rézi felfigyelt valami kiabálásra.
-- Segítség! Segítsenek! Doki! – kiabálta valaki ijedten. Aztán a lombok közül előbukkant Gerle Berta és Gerle Márta. Berta legkisebbik fiókáját, a kis Bonifácot cipelték a karjukban.
A gerle fiókák egész délután nagy élvezettel tömték magukba a földiszedret, és Bonifác olyan mohón ette az édes gyümölcsöt, hogy egyszer csak félrenyelt. A szeder megakadt a torkán, és nem kapott levegőt. Fuldokolva köhögött, és egyre jobban elkékült a feje.
Gerle Berta először finoman, aztán egyre erősebben ütögette a fiókája hátát, de nem sok eredménnyel.
-- Vigyük el az orvoshoz – nézett kétségbeesetten Mártára.
Felkapták a gyereket, és sebesen elindultak az új dokihoz.
-- Doki – kiabált fel Rézi a zöld küllőnek, amint meglátta a közeledő gerléket – azt hiszem, itt valami nagy baj van.
A zöld küllő odacsörtetett a gerlecsaládhoz. Mindenkit elparancsolt a kis Bonifác mellől. A fióka mögé lépett, erős szárnyával átkarolta a mellkasát, aztán hirtelen mozdulattal megrántotta. A fióka szájából nagy ívben kirepült egy nagy szeder.
-- Na, most már minden rendben – jelentette ki a küllő elégedetten, és megpaskolta a rogyadozó Gerle Berta kezét – Hamarosan jobb lesz a kis fickó, mint új korában.
Bonifác még nem tudott szólni az ijedtségtől. Az anyja szárnya mögé bújt.
-- Köszönjük, doki – hálálkodott Gerle Berta - Ezt Harkály doki sem csinálhatta volna jobban.
-- Harkály doki? – nézett rá a küllő – Hát ezt éppen ő tanította nekem.
-- Hogyhogy?
-- Harkály doki a nagybátyám – mosolygott az új doki –, tőle tanultam mindent, amit tudok.
-- Na, látod – bökte oldalba Rézi Szarka Szibillt.
-- Azért a nagy ijedségre adhatnak egy kis orvosi székfű főzetet a gyereknek – tanácsolta a zöld küllő a gerléknek – Ma jobban alszik tőle.
 Aztán Szarka Szibillre nézett, és nevetve hozzátette:
 – De nem bánom, ha egy kis kamillateát főznek neki, talán az is jó lesz.