Rudolf

Illusztráció: Mucsi Boglárka

Egy szép téli napon Nyúl Pali hazafelé bandukolt az erdőn át. Lába alatt ropogott a frissen hullott hó, ő pedig halkan énekelgetett, hogy ne féljen. Mert Nyúl Pali eléggé félős volt.

- Hová mész te kis nyulacska… - dünnyögte éppen, amikor egyszer csak a közelben megzörrent az egyik bokor, és hangosan roppant egy eltört gally. Nyúl Pali megállt, és rémülten körbe kémlelt. Először nem látott senkit, de aztán a sombokor ágai közül lassan kinyúlt két rémületes szarv.

Nyúl Pali hatalmas hátra szaltóval vetette magát a csipkebokor aljába, és onnan kukucskált ki halálra váltan. A sombokorból egy kíváncsi barna szempár nézett vissza rá.

- Te kkki… kki vagy? – kérdezte Nyúl Pali.

- Kiki? – felelte az idegen barátságosan. – Nem, az nem én vagyok. A nevemre ugyan nem emlékszem konkrétan, de ha Kiki lennék, arról bizonyára tudnék. Nem igaz?

És kedvesen elmosolyodott.

- Öööö… nem akarsz kijönni onnan a bokor alól? – kérdezte aztán érdeklődve. – Csak mert úgy látom, a tüskék eléggé megszaggatták a bundádat.

- De. Jövök – motyogta Nyúl Pali. Előbújt a bokor alól, és a bundáját porolgatva megállt az idegentől kissé távolabb.

- Hogyhogy nem emlékszel a nevedre? – kérdezte kíváncsian.

- Én Nyúl Pál vagyok – tette aztán hozzá illedelmesen.

- Nyúl? Örvendek. – felelte a másik udvariasan. – Én szarvas vagyok. Legalábbis… azt hiszem. Vagyis… szinte biztos vagyok benne. Végül is itt a szép agancsom, látod? Ilyen csak a szarvasoknak van.

- Azt hittem, szarv – jegyezte meg Pali, szégyenlősen a földet bámulva.

- Igazán? – kérdezte a szarvas csodálkozva.

- Igen. És nagyon megijedtem. Tudod, még sosem láttam szarvast. Azt hittem, valami szörnyeteg vagy, és meg akarsz enni.

- Aha. Nem hinném. Azt hiszem, a szarvasok egyáltalán nem esznek nyulat – mondta eltűnődve a szarvas.

- Legalábbis – tette hozzá -, nekem most semmi kedvem, hogy bekapjalak. Bár… később talán, ha majd éhes leszek…

Nyúl Pali sietve visszamászott a csipkebokor alá.

- Vicceltem – igyekezett megnyugtatni a szarvas – vicc volt, tudod, haha.

- Nevettem is – morogta Pali, kikászálódva a bokor alól.

Kicsit hallgattak.

- Hogy lehet az, hogy nem emlékszel a nevedre? – morfondírozott aztán Nyúl Pali hangosan.

- Én nem csodálkozom – szólalt meg felettük egy bükkfa ágán Mókus Rézi. – Magam is nagyon feledékeny vagyok.

- Az igaz – bólogatott Pali.

- És hogy kerültél ide? – firtatta Mókus Rézi, lejjebb ereszkedve a bükkfán.

- Nem is tudom – válaszolta a szarvas. – Azt hiszem, valamibe beütöttem a fejem. És most nem emlékszem semmire.

- De valahogy… úgy rémlik… mintha… onnan… - tette hozzá bizonytalanul, az égre bámulva.

- Neeem hinném – rázta meg a fejét határozottan Mókus Rézi. – Nem vagy te madár, nem igaz? Bár… a barátom, a denevér sem madár, mégis repül.

Fürkésző tekintettel végigmérte a szarvast. Aztán ismét megrázta a fejét.

- Túl nagy vagy – szögezte le határozottan. – A denevér sokkal kisebb.

- Rólam beszéltek? – libbent közéjük puhán a denevér.

- Szia, Vlad. Éppen azt mondtam ennek a szarvasnak, nem hiszem, hogy ő ott fent repkedett volna – felelte Mókus Rézi, az égre mutogatva. Aztán elhalt a hangja. Néma csöndben nézte a többiekkel együtt, amint két lángcsóva keresztülhasít az égbolton, és lehull a közelükben.

- Mmmmi volt ez – kérdezte Nyúl Pali, a csipkebokor közelébe húzódva.

- Talán hullócsillag – mondta a mókus.

- Nem gondolnám – jegyezte meg Vlad. – Én legalábbis még sosem láttam olyan hullócsillagot, amelyik végig kiabál, hogy „Jajajajaj”.

A közeli galagonyabokorból nyögdécselés hallatszott, aztán megszólalt egy aggódó hang.

- Jól vagy, Táncos?

- Jól, jól – felelt rá valaki -, csak beakadt a lábam abba a magas fenyőbe. Öcsém! Ezt nevezem kemény landolásnak.

Azzal ismét felnyögött.

- Táncos? – kérdezte tétován a szarvas.

Megzörrent a galagonyabokor, és az ágak közül hirtelen előbukkant egy szarvas feje. Aztán még egy.

- Rudolf! Mióta keresünk már! Még jó, hogy Villám onnan fentről meglátta az orrod.

Mindenki Rudolf orrára meredt. Az jól látható vörös fénnyel izzott az esti szürkületben.

- Eláll a szavam! – kiáltott fel Mókus Rézi. – Ilyet sem láttam még!

- Tudod, milyen jól jön ez a Télapónak, amikor ködös az idő? – fordult hozzá Villám.

- A Télapónak? – ámult Nyúl Pali. – Hogyhogy?

- Mi a Télapó szarvasai vagyunk – felelte Táncos. – Mi húzzuk a szánt. Látod, milyen erős vagyok?

Azzal pózba állt, és megtáncoltatta a vállán az izmokat.

- Táncos, ne bomolj! – korholta Villám.

- Jól van, na – motyogta a másik.

- És ő is a Télapó szarvasa? – mutatott a sombokorban jámboran álldogáló szarvasra Nyúl Pali.

- Persze – rikkantotta Táncos. - Ő Rudolf. Ő megy a fogat élén.

- De hát, akkor hogy került ide hozzánk?

- Az úgy volt – magyarázta Villám -, amikor legutóbb kerültünk egyet, hogy kipróbáljuk az új szánt, ez a kelekótya beütötte a fejét a Göncöl-szekér rúdjába, és leesett.

- Igen, igen! Már emlékszem – szólalt meg izgatottan Rudolf. – Van is egy nagy dudor a fejemen.

- De azért jól vagy? Tudsz repülni? – kérdezte aggódva Villám.

- A Télapó már nagyon vár – tette hozzá Táncos.

- Mehetünk – jelentette ki Rudolf. – Siessünk.

Kicsit nekifutott, aztán Táncos meg Villám nyomában felhussant a levegőbe. Onnan kiabált vissza:

- Majd eljövünk a Télapóval. Hozunk ajándékot nektek. Tegyétek ki a cipőtöket.

- De előbb tisztítsátok ki! – tette hozzá Táncos nevetve.

Döme, a kis százlábú, aki éppen fociedzésről ballagott haza a bokrok alján, felkapta a fejét, és keservesen felnyögött.

- Az összes cipőmet kitisztítsam? – kérdezte panaszosan.

De Rudolf ezt már nem hallotta, ő már messze járt. Boldogan repült hazafelé a barátaival.

VÉGE