Arabella sportol

Arabella, a rózsabogár kritikusan szemlélgette magát egy harmatcseppben. Jobbra fordult, balra fordult, sőt, a válla fölött pislogva még hátulról is próbált egy pillantást vetni a tükörképére. De bármerre fordult is, mindenütt ugyanazt látta.  A gyönyörű, aranyba hajló smaragdzöld ruha pattanásig feszült rajta. 

-- Picit kigömbölyödtem – állapította meg Arabella csüggedten. 

Meglebbentette a szárnyát, és kissé nehézkesen felröppent a közeli vadrózsa bokorra. Ott kimerülten lehanyatlott egy terebélyes levélre, az azonban lehajlott alatta, és Arabella majdnem lepottyant. Ijedten kapta el a levél szélét, és nagy nehezen visszatornászta rá magát.

-- Hát, ez így nem mehet tovább – motyogta, és nagyot sóhajtott.

-- Hova szállt ez a nagy sóhaj, Arabella? – kurjantott fel hozzá a ganajhajtó bogár, aki egy jókora galacsint terelgetve igyekezett valahová.

-- Ó, ne is kérdezd, Valér – legyintett Arabella, és leszállt mellé a fűbe – Fogynom kéne.

 Egyre jobban akadályoz ez a túlsúly. Már a legrövidebb repdeséstől is lihegek. És az imént majdnem leestem a vadrózsa leveléről, mert meghajlott alattam.  Meg ne mondd senkinek.

-- Igazad van, Arabella. A túlsúly nem csupán esztétikai kérdés – jelentette ki Valér tudálékosan. – Fontos, hogy fitt legyen az ember, erős, egészséges.

Kihúzta magát, és két mellső lábával büszkén megveregette izmos hasát.

-- Látod ezt? Mint a beton. Ez a galacsinhajtástól van.

Aztán eltűnődve megjegyezte:

-- Talán neked is sportolnod kellene.

-- Nem vagyok egy sportos alkat – felelte vonakodva Arabella.

-- Ugyan - legyintett Valér -, az nem akadály.

-- Az a baj, hogy nagyon szeretek enni – vallotta be Arabella. – Odavagyok az édességekért.

-- Hát, akkor pedig okvetlenül kell valami testmozgás. Kevés édesség, sok mozgás, és jövőre indulhatsz a bogár maratonon.

-- De mit sportoljak? – töprengett hangosan Arabella.

-- Nekem remekül beválik a galacsinhajtás. Esetleg megpróbálhatnád te is. Tessék. Ez nem is túl nagy galacsin. Próbáld odébb görgetni - intett Valér előzékenyen.

Arabella vett egy mély lélegzetet, aztán nekiveselkedett a galacsinnak. Minden erejét összeszedve próbálta odébb gurítani, de az meg sem moccant. Végül lemondóan legyintett.

-- Hát ez nem megy, lássuk be. Nem vagyok hozzá elég erős. Valami más sportot kell kitalálnom.

-- Mi van, Arabella, sportolni akarsz? – rikkantott le rájuk egy arra szálló légy. – Tán csak nem fogyókúrázol? Repkedj sokat, mint én, majd lefogysz.

Azzal nevetve tovább szállt.

-- Na, már csak ez hiányzott. Ez a Légy Boldizsár pletykás, mint egy vénasszony. Elhíreszteli mindenkinek.

-- Ugyan, Bella, ne is törődj vele. Majd ha lehagyod a bogár maratonon, nem nevetgél – válaszolta biztatóan Valér – Különben is, kit érdekel, mit mondanak mások? Csak az számít, hogy fitt legyél, erős, és egészséges.

Arabella elgondolkodva repült hazafelé. Milyen sportot választhatna, töprengett.

-- Hé, Bella, nem szállsz be a csapatba? Légy Boldizsár mondta, hogy sportolni akarsz – kiáltott rá valaki vidáman.

A patak mellett, egy jókora pocsolyán hoki edzést tartottak a molnárkák. Fürgén siklottak a víz tetején, egy apró fűmagot terelgetve a hokibotokkal a kapu felé. Az ő csapatkapitányuk szólította meg. Arabella letelepedett a közelükben.

-- Nem is tudom – mondta gondterhelten, összehasonlítva saját gömbölyded alkatát a filigrán molnárkákkal –, nem is tudom.

-- Legalább próbáld meg – bíztatták a molnárkák. Az egész csapat a partvonalra gyűlt, és várakozóan nézett rá.

-- Nem bánom – döntötte el Arabella. – Végül is jó mulatságnak tűnik.

Az első lábát óvatosan a víz tetejére helyezte. Aztán a másodikat is. A víz egyre táguló gyűrűket vetett a két lába körül. Arabella lélegzet visszafojtva felemelte a harmadik lábát is, és a vízre helyezte. Ekkor kicsit hullámzani kezdett a víztükör, amikor pedig a negyedik lábát is rárakta, hirtelen megnyílt alatta. Arabella előre bukott, belecsúszott a pocsolyába, és kétségbeesetten kapálózni kezdett, nehogy elmerüljön. A molnárkák sietve félkörbe gyűltek mögötte, és minden különösebb ceremónia nélkül, a hátsójának támaszkodva kitolták a partra.

Arabella bánatosan, szétterjesztett szárnyakkal szárítkozott a napon.

-- Úgy látszik, ez sem az én sportom – jelentette ki, a molnárkák pedig együttérzően bólogattak. Aztán újra felkapták a botokat, és lelkesen folytatták az edzést. 

Arabella fölött elcikázott egy karcsú, zöld szitakötő, aztán hirtelen visszakanyarodott hozzá.

-- Szia, Arabella – integetett a rózsabogár fölött lebegve. – Épp most találkoztam Légy Boldizsárral…

-- Jaj, ne! – jajdult fel Arabella.

-- De, de – nevetett Szitakötő Zita. – Azt mondja, sportolni akarsz. Miért nem jössz velem?

-- Hová is? – kérdezte Arabella óvatosan. Picit már félt az újabb felsüléstől.

-- A szöcske rovarjógát tart a harangvirág tövén. Nagyon jó – bólogatott lelkesen a szitakötő. – Szeretni fogod.

-- De már próbáltam több dolgot is, és nem ment… - tárta szét a karját lemondóan a rózsabogár.

-- Lárifári! Ez menni fog – szögezte le határozottan Zita.

Arabella intett.

-- Hát, nem bánom – mondta – Megpróbálhatom.

-- Ez a beszéd – nevetett rá Zita - Spuri!

A harangvirág tövében már gyülekezett a társaság. Volt ott mindenféle rovar, kisebb és nagyobb, karcsúbb, és teltebb, idősebb és fiatalabb. Aztán megérkezett a szöcske is. Két kezét összeérintette a melle előtt, és egy kicsit meghajolt.

-- Namaszté – mondta.

-- Mit mond? – súgta Arabella Zitának.

-- Így köszönünk – felelte Zita.

-- Ó, hát ezt én is meg tudom csinálni – vidult fel a rózsabogár, és ügyesen hajladozott, a többieket utánozva. – De jó!

Arabella remekül érezte magát a jóga órán. 

- Ez az én sportom – gondolta magában felvidulva, amint együtt hajlott, nyújtózkodott, egyensúlyozott a többi rovarral.

Nem is hagyott ki egyetlen órát sem. És lassan kezdte észrevenni, hogy egyre szebbek a mozdulatai, egyre könnyedebben egyensúlyozza magát, és már meg sem kottyan neki egy kis repkedés. Ráadásul nagyon élvezte is a mozgást. És jól érezte magát a többi rovar között.

Pár hét múlva Arabella éppen a jógaedzésre tartott, amikor a fűben észrevette a jókora galacsin mellett üldögélő Valért.

-- Mi van, Valér? Pihenőt tartasz? – szállt le mellé örömmel.

-- De jó, hogy jössz, Arabella – nézett rá keserves képpel Valér. – Legalább hívhatsz nekem segítséget.

-- Hogyhogy? – kérdezte értetlenül a rózsabogár.

-- Nem fogod elhinni, de megbotlottam, és rágurult a lábamra a galacsin. Teljesen a földhöz szögezett. Sem a lábamat nem tudom kihúzni alóla, sem a galacsint nem tudom odébb gurítani.

-- Hát, ez nagyon kellemetlen. Na de, nem kell ide segítség. Legurítom én rólad.

-- De hát, Arabella…. – kezdett tiltakozni a ganajhajtó bogár, de aztán a torkán akadt a szó. Arabella nekigyürkőzött, és kipirulva, hangosan szuszogva, erőlködve, de csak odébb görgette a galacsint.

-- Szóhoz sem jutok, Arabella! – kiáltotta Valér. – Hát mi történt veled?

-- Jógázni járok. Te mondtad, hogy sportoljak – nézett rá huncut tekintettel Arabella. – Akkor mit csodálkozol?

-- Na és fogytál? – érdeklődött a ganajhajtó bogár.

-- Még az is lehet – vont vállat vidáman Arabella. – De az biztos, hogy erősebb lettem, nem igaz? De most repülök, nem késhetek el az edzésről.

Valér felé fordult, összetette a melle előtt a két kezét, és kissé meghajolt.

-- Namaszté – mondta. 

Azzal nevetve felkapta a jóga felszerelését, kecsesen felemelkedett a levegőbe, és fürgén elrepült a harangvirág felé, ahol már várták a barátai.