A bodobács lakodalma

Egy szép nyári délután Bódog, a bodobács egy kamilla virág tövében sütkérezett, és vidáman csevegett arájával a közelgő lagzijukról.

Aztán, amint felpillantott, kissé távolabb megakadt valamin a tekintete.

- Jaj – nyögött fel rosszat sejtve, és az arájához fordult - Drága Rozáliám, nézz csak oda. Te is azt látod, amit én?

Rozália arra nézett, amerre a bodobács csápja mutatott, és a szája elé kapta a kezét, amint meglátta a feléjük bicegő Tücsök Teodort.

- Mi történt veled, barátom? – kérdezte a tücsök elé siető Bódog.

- Ó –, legyintett Teodor –, ne is kérdezd. Sportbaleset. Átszökkentem egy toboz felett, de olyan szerencsétlenül értem földet, hogy megrándítottam a bokám.

- Fáj? – érdeklődött Rozália együtt érzően.

- Fáj, fáj – felelte a tücsök - De nem is ez a baj. Hanem az, hogy így nem tudok hegedülni a lagzitokon.

- Hát ez tényleg baj – sóhajtott a bodobács, és bánatosan lekonyult a csápja. Kézen fogta Rozáliát, aztán csak néztek egymásra elszontyolodva, tanácstalanul.

Egy közeli lapulevél árnyékában hűsölt Csiga Béla, meg a barátja, Szepi, a lepke, és minden szót hallottak.

– Szegény tücsök – jegyezte meg a csiga.

- És szegény Bódog – emelte fel az ujját Szepi - Hát miféle lagzi az, ahol a vőlegény nem tudja megtáncoltatni a szép menyasszonyt?

- Ki kellene találni valamit – töprengett Csiga Béla.

- Tarthatnánk egy kupaktanácsot – javasolta Szepi.

Odamentek a gyászosan ácsorgó kis csoporthoz.

- Hallottuk, mi történt – szólalt meg Csiga Béla. – Mi volna, ha összehívnánk mindenkit? Talán lesz valakinek egy jó ötlete, hogyan lehetne muzsika a lagzitokon.

Összenézett Bódog és Rozália.

- Az jó volna – bólogattak felvidulva.

- Akkor találkozzunk a nyírfánál, a tisztás szélén – mondta a lepke. – Hívjátok, akit tudtok, mi is szólunk mindenkinek. Nyomás, Csiga.

- Szaladok – mondta a csiga, és sebesen elindult.

A fehér törzsű nyírfa árnyékában hamarosan összegyűlt sok barát és ismerős. Élénken találgatták, vajon miért hívta őket össze a bodobács. Legutoljára befutott a lihegő csiga is, egy fürge százlábú nyomában.

Amikor mindnyájan együtt voltak, Bódog elmesélte, mi történt a tücsökkel.

- És ha nem találunk ki valamit, nem tudunk táncolni a lagzimon – jelentette ki végül.

Erre nagy hangzavar támadt. Nagyon várták már a bodobácsék lagziját, úgyhogy lázasan kezdte törni a fejét mindenki.

A csiga tekintete egyszer csak megakadt a szöcskén.

- Sziszi – kiáltotta örömmel. – Te nagyon hasonlítasz a tücsökre. Nem tudnál te hegedülni?

A tücsök csak elnézően mosolygott, de Sziszi tiltakozva hadonászott az összes karjával. Meg sem tudott szólalni, úgy megdöbbent a váratlan kéréstől.

– Nem gondolnám – nyögte ki végül - Én ugyanis nem kaptam zenei képzést.

Aztán kis töprengés után segítőkészen kijelentette:

– De akrobata mutatványokkal esetleg szórakoztathatnám a násznépet. Ugrani aztán igazán jól tudok.

A többiek nevettek.

- Mit szólnátok a békakórushoz? – szólalt meg izgatottan a méhecske.

- Ó, tényleg – helyeseltek többen is. – A békák.

- Deeee… - szólt közbe Rozália –, nem egyhangú az egy kicsit, amit fújnak? Brekeke, brekeke, és aztán megint csak, brekeke? Hát mit lehet erre táncolni?

Aztán a méhecske lógó orrát látva kedvesen megjegyezte:

- De azért jó ötlet volt, méhecske.

- Hát akkor nem lesz zene? – kérdezte csalódottan a katicabogár. – Nem tudunk táncolni a lagzitokon? Pedig már úgy vártam.

- Igen, igen – szólalt meg hirtelen a fejük fölött a szajkó, aki véletlenül vetődött arra – Én is nagyon vártam már a lagzitokat, Bódog.

- Szerettem volna hallani a tücsök hegedülését – folytatta lelkesen, egy alacsonyabb ágra telepedve – Mert az valami gyönyörű. Az a szép tücsökzene. Amikor a tücsök úgy rákezdi, hogy… na hogy is… valahogy így…

És a tisztáson egyszer csak felharsant a tücsökzene. Tisztán, gyönyörűen. A szajkó még cifrázta is, pont úgy, ahogyan Teodor szokta, még az apró kis zizzenéseket is beletette, ahogy néha a tücsök szárnya rezzent.

Nagy csend lett. Teodornak még az álla is leesett. Mindenki ámulva nézte a szajkót.

- Mi van? – kérdezte a szajkó zavartan. – Mit bámultok?

- Szajkó – lépett elő kissé kábán a tücsök. – Ez nagyon szép volt. Én ezennel tiszteletbeli tücsökké avatlak. Te fogsz muzsikálni Bódogék lakodalmán.

- Mit szóltok hozzá? – kérdezte a bodobácsok felé fordulva.

- Szóhoz sem jutok! – kiáltotta Bódog - Szóhoz sem jutok!

Rozália pedig szinte sírt örömében.

Bódog a tisztás lakói felé fordult, és fülig érő szájjal bejelentette:

- Mindenkit várunk szépséges Rozáliámmal holnap délben a lagzinkba. Napnyugtáig ropjuk majd.

Aztán hozzátette, a szajkóra kacsintva:

- Vagy, amíg a madár bírja.

Tücsökzenekar