Mókus Rézi aznap kissé morcosan ébredt.
- Brr, ma hideg van - zsémbelődött -, és még a Nap sem kelt fel. Jobb lesz, ha gyorsan eszem valamit. Attól talán felmelegszem.
Odaballagott az odúja sarkába, ahol a polcokon dió, mogyoró, fenyőtoboz, és szárított csipkebogyó volt szépen elrendezve.
-- Mit is válasszak? – tűnődött.
Végül fogott egy marék mogyorót, és kiült reggelizni az odúja elé az ágra. Eszegette a mogyorót, és közben szemlélődött. Igaz, túl sok mindent nem látott, mert a tisztás lakói még nem nagyon sertepertéltek idekint ebben a szürke, nyirkos időben. Viszont az őszi lombok látványa kissé jobb kedvre derítette. Gyönyörködve nézte a bíborvörös, aranysárga és rozsdabarna leveleket.
Aztán a tisztás szélén hirtelen meglátott valakit. Egy kedves ismerőst.
Régi jó barátja, Sün Samu igyekezett az erdő felé, de volt valami fura a mozgásában. Derékban előre hajolt, karját kétoldalt a hátához emelte, mintha csak óvna valamit, és lassan, megfontoltan lépkedett.
Mókus Rézi mosolyogva köszönt neki.
-- Szia, Samu. Hát te miért tartod magad ilyen furán? Talán fáj a derekad?
-- Dehogy fáj. Szó sincs róla – felelte kissé sértődötten Samu. – Viszem haza ezt a szép vargánya gombát, és nem akarom, hogy leessen a hátamról. Láttál már ilyen szép példányt?
Mókus Rézinek elkerekedett a szeme.
-- Állj, ne mozdulj, Samu! - integetett hevesen. - Lemegyek hozzád.
Azzal fürgén leszaladt az öreg bükkfa törzsén. Megállt Samuval szemben, és egy darabig némán méregette. Aztán, még mindig szótlanul, lassan körbejárta.
Samu dermedten állt. Nem tudta mire vélni a dolgot. Végül kifakadt:
-- Mit csinálsz, Rézi?
-- Nézem a hátadon a vargányát - felelte a barátja.
Samunak fülig szaladt a szája.
-- Ugye, milyen szép példány? Kérsz belőle egy kicsit?
Mókus Rézi a fejéhez kapott.
-- Samu, igazán nem tudom, hogy is mondjam ezt meg neked. Nézem a hátadon a szép vargánya gombát, de nem látom. Nincs ott. Üres a hátad, Samu!
-- Viccelsz? - kérdezte Samu, és tekeregve próbálta szemügyre venni a hátát. A kezével is vakon tapogatózott hátrafelé a levegőben. Végül szinte sírásra görbülő szájjal, panaszosan feljajdult:
-- De hát akkor hová lett az én gyönyörű vargányám?
-- Lássuk csak - töprengett Rézi, szórakozottan sodorgatva a fülét. - Mondd, Samu, tulajdonképpen merre jártál azzal a gombával?
-- Először elvittem Mosó Misihez. Ő jól megmosta, és ügyesen felrakta a hátamra, hogy ne essen le – kezdte magyarázni a sün. Aztán szomorúan lehorgasztott fejjel motyogta -- Úgy látszik, mégis leeshetett.
-- Tudod, mit? - rikkantotta Rézi - Hát kérdezzük meg Misit, nem látta-e? Hátha ott a közelben vesztetted el.
A sün örömmel bólogatott.
-- Jó! Menjünk Misihez.
Amikor Mókus Rézi és Sün Samu megérkezett a patakhoz, Mosó Misi épp egy szép, érett vadkörtét mosott, magában dudorászva.
-- A legjobbkor jöttök - kiáltotta örömmel. - Most készülök pótreggelizni. Szedtem egy pár remek, aromás vadkörtét. Jut nektek is belőle.
Aztán, amint meglátta Samu lógó orrát, aggódva kérdezte:
-- Valami baj van?
Mikor elmesélték neki, sajnálkozva tárta szét a karját.
-- Sajnálom, Samu. Ha leesett a hátadról, az nem errefelé történt. Én legalábbis nem láttam a szép vargányádat. Gondolkodj egy kicsit, merre mentél innen -- mondta, aztán kedvesen hozzátette -- Remélem, megtalálod.
Azzal visszatért a vadkörtéjéhez.
Mókus Rézi pedig a barátjához fordult.
-- Szóval, Samu, merre jártál? – faggatta. - Egyenesen a tisztáshoz indultál innen?
Sün Samu kissé restelkedve lesunyta a fejét.
-- Izé, nem egészen.
Rézi csodálkozva rámeredt.
-- Hát ezt meg hogy érted? Igen, vagy nem?
Sün Samu elszántan szusszant egyet.
-- Tudod, Rézi, van itt a közelben egy kis ösvény, ahol a szél mindig olyan gyönyörű puha avar kupacot fúj össze a lehullott levelekből. Szinte csalogat, hogy meghempergőzz benne...
Rézi elképedve kérdezte:
-- Samu, csak nem azt akarod mondani...?
-- De - motyogta alig hallhatóan a sün.
-- Hajjaj, akkor már tudom, hol a gombád, Samu! Nyomás ahhoz a levélkupachoz.
Azzal ügetve elindultak. Már egészen közel voltak, már látták is a nagy halom lehullott levelet, amikor Samu hirtelen feljajdult.
-- Jaj, nem!
Napóleon, a csíkos kis vadmalac kiemelte orrát a falevelek közül, nagyot nyelt, és vidáman csillogó tekintettel közölte velük:
-- De kár, hogy csak most jöttetek. Egy gyönyörű vargányát találtam itt az avarban, jutott volna belőle nektek is.
Aztán elégedetten hozzátette:
-- Látjátok, ezért szeretek én turkálni.
Azzal kunkori farkával vidáman intve, elcsörtetett az erdei tisztás felé.
-- Megette a gombámat - állapította meg letörten Samu, és lezökkent az ösvény szélére.
-- Hát, meg - bólintott Rézi, és leült a barátja mellé a fűbe. - Sajnálom, Samu.
-- Minden az én hibám! - tört ki panaszosan a sün. - Haza kellett volna vinnem, és csak utána hemperegni! Nem lett volna szabad játszanom!
Rézi ezt már nem hagyhatta szó nélkül.
-- Samu! De hát a játék is fontos! Jó volt hemperegni a puha avarban, nem igaz?
-- De igen, csak hát...
-- Samu, egy jó játék néha ugyanannyit ér, mint egy finom gomba. Különben is, majd szedsz másikat.
-- De hol? – kérdezte a sün keserves képpel - Hol találok még ilyet?
Rézi széttárta a kezét.
-- Hát, azt most hirtelen nem tudom.
-- Én sem.
Elszontyolodva néztek maguk elé.
Egyszer csak megszólalt fölöttük egy vidám hang.
-- Hát ti? Talán vackorba haraptatok, hogy olyan fancsali képet vágtok?
Cinke Dénes nevetett le rájuk egy nyárfa lehajló ágáról.
Rézinek erre felcsillant a szeme, és fülig szaladt a szája.
-- Dénes, nahát, de jó, hogy erre jársz!
Azzal Samuhoz fordult, és vidáman rikkantotta:
-- Samu, meg vagyunk mentve!
-- Nocsak -, rebbent közelebb érdeklődve Cinke Dénes. - Én lennék a megmentőtök?
-- De te ám! Mondd csak, megvan még az a szép vargánya telep a fészketek közelében?
-- Meg bizony! Talán megéheztél, Rézi?
-- Nem én. Hanem a barátom. Oda tudnád vezetni Samut?
-- Már mehetünk is. Idén különösen szép a termés. Még nem is láttam ekkora vargányákat. Mehetünk, Samu?
-- Juhé! - kiáltotta Samu – Menjünk!
Rézi mosolyogva nézte, ahogy a sün apró lábait szedve iszkol az ágról-ágra röppenő cinke után. Aztán már indult volna hazafelé, de hirtelen megfordult, és szemügyre vette a levélkupacot. Körülnézett, látja-e valaki, majd szélesen elvigyorodott, nekifutott, és rávetette magát. Aztán csak hempergett a puha, színes faleveleken, nagyokat nevetve, önfeledten, mint egy boldog gyerek.
