A Borz Bolognában :)

A fába szorult borz című mesekönyvem, amely idén bekerült a Szívünk rajta programba,

most eljutott Bolognába, a Nemzetközi Gyermekkönyv Vásárra. :)

A képen a Könyvmolyképző Kiadó standja.

Beni és a tűzpiros Ferrari (Hegedűs Beni meséje)

 Beni, a kis katicafiú gondterhelt arccal ült a galagonyabokor ágán, és nagyokat sóhajtott.

- Mi a baj, Beni? – kérdezte tőle barátságosan Szepi a lepke, aki leszállt a bokorra pihenni.

Beni először mintha magában tusakodott volna, de aztán megeredt a nyelve.

- Ugye – magyarázta Szepinek, izgatottan hadonászva a csápjával -, ha az embernek van egy barátja, akkor tartson ki mellette.

Szepi bólintott. Neki is volt egy jó barátja, Csiga Béla.

- Igen ám – folytatta Beni -, de ha az ember barátja csinál valamit, ami nem helyes, akkor szólni kell, nem igaz?

Szepi eltöprengett.

- Egyszerűbb volna, ha elmondanád az elejétől – javasolta – Így nem igazán tudok hozzászólni.

- Szóval nekem Bodobács Misi a barátom. Szívbéli cimborám – tette hozzá Beni komolyan.

A lepke mosolygott magában.

- És most csinált valamit, amit nem lett volna szabad, és én nem tudom, hogy mit tegyek – fakadt ki a kis katicafiú.

- Hát mit csinált a cimborád? – kérdezte Szepi.

- Az úgy volt – kezdett a történetbe Beni -, hogy Futrinka Peti behozta az oviba a szép piros kisautóját. Mind játszottunk vele, és aztán egyszer csak nem találtuk. Én pedig emlékszem, hogy utoljára Misinél volt. De nem szólt, mikor kerestük, hogy nála van. Pedig a Peti nagyon szomorú volt. Még sírt is.

Zavartan nézett a lepkére.

- Az nem lehet, hogy az én barátom… hogy el… hogy elvette. Ugye? De akkor miért nem szólt?

Nagyot nyelt. Kis hallgatás után hozzátette:

- És én most mit csináljak? Nem árulhatom el a barátomat, nem igaz? De ha olyat csinált, amit nem szabad?

Tanácstalanul nézett Szepire.

A lepke a fejét csóválta.

- Hát, Beni, ez nem könnyű eset.

- Hát, nem – helyeselt a kis katica szomorúan. Aztán felragyogott az arca.

- Beszélek Misivel. Talán csak félreértés az egész. Megkérdezem tőle. Nézd, éppen itt jön - mutatta izgatottan.

Bodobács Misi lehangoltan közeledett feléjük. Amikor meglátta Benit, felcsillant a szeme, de aztán újra szomorúan lehorgasztotta a fejét. És nagyot sóhajtott.

- Jó, hogy itt vagy, Beni – mondta, és leült a katica mellé. – Mondani akarok valamit.

- Én is beszélni akarok veled – felelte Beni.

- Akkor én megyek is – köszönt el tapintatosan Szepi -, már úgyis késésben vagyok.

Azzal felröppent, hogy ne zavarja a két jó barátot. 

- Szóval a Futrinka Peti kisautójáról van szó – szólalt meg Misi kis hallgatás után.

- Aha – bólintott Beni.

- Amikor játszottam vele, lejött az egyik kereke. És nem akartam úgy visszaadni. Gondoltam, megkeresem a kereket, megjavítom, és majd akkor odaadom neki.

- És megtaláltad? – kérdezte Beni.

- Nem – hajtotta le a fejét Misi. – Így pedig hogy adjam oda? De hát nem tarthatom meg, nem igaz, Beni? Az lopás lenne. Most mit csináljak?

- Szereznünk kell egy kereket – mondta Beni, és megkönnyebbülten rámosolygott a barátjára. – Aztán megjavítjuk az autót, és elvisszük Petinek.

- De honnan vegyünk ilyen kereket?

- Nézzük meg még egyszer, ahol játszottunk vele.

Átrepültek az óvoda kertjébe, az öreg tölgyfa alá, és kutatni kezdtek a fűben, de hiába.

Misi szomorúan előhúzta a zsebéből a kisautót.

– Pedig milyen szép – mutatta Beninek – Igazi Ferrari.

Erre kikukkantott odújából a tölgyfán lakó kopogóbogár.

- Ferrarit mondtál? – kérdezte, és leszaladt hozzájuk.

– Az én unokaöcsémnek is pont ilyen volt kicsi korában – jelentette ki aztán, alaposan szemügyre véve a kisautót. – Tűzpiros Ferrari. De már régen nem játszik vele. Kiesett az egyik kereke.

– Látod, Misi, úgy látszik, ez típushiba – jegyezte meg Beni.

- Megkérdezhetem az unokaöcsémet, megvan-e még a kisautója – szólalt meg ismét a kopogóbogár. - Biztos ad nektek egy kereket róla. Eggyel több vagy kevesebb, neki már igazán nem számít.

- Különben is – tette hozzá -, már nagyfiú. Most vett magának egy mopedet.

A kopogóbogár gyors morzét kopogott a fatörzsön. Hamarosan jött is a válasz pár fával távolabbról. Figyelmesen hallgatta, aztán vidáman jelentette.

- Minden rendben. Mehettek a kerékért. Ahhoz a letört ágú platánhoz. Ott lakik Dodó, az unokaöcsém.

Beni és Misi hamar odaértek a platánhoz, ahol vigyorogva várta őket Dodó.

- Azt mondja a nagybátyám, jön két autóversenyző egy pótkerékért. Ti vagytok?

A két kis bogár tanácstalanul meredt egymásra.

- Jól van, na – nevetett Dodó - Tudtam, hogy csak viccel az öreg.

- De a kerék tényleg kéne – jegyezte meg bátortalanul Beni.

- Egy darab kerék rendel, értem – jelentette ki Dodó. – Máris hozom.

Térült-fordult, és kis idő múlva megjelent egy kis piros Ferrarival.

- Épp olyan, mint a tiétek – bólintott elégedetten. – Jó lesz rá a kerék. Rá tudjátok tenni?

- Hááát…

- Semmi baj -, legyintett Dodó. - Segítek.

 Ügyesen lekapta az egyik kereket, és felrakta Peti Ferrarijára.

- Na, öcsém, itt van a versenyautód – nyomta Misi kezébe. – Ezt meg vigyétek magatokkal, hátha elgurul még egy-két kereketek.

Azzal vigyorogva átadta Beninek a saját kisautóját.

- Viszlát! Aztán össze ne törjétek magatokat a Ferrarival – figyelmeztette őket tréfásan felemelve a mutatóujját. – Ha legközelebb erre jártok, viszlek egy kört a mopeddel.

- Köszönjük – rebegte megilletődve a két barát.

- Látod, Misi, most már minden rendben lesz – jelentette ki Beni, és rámosolygott szívbéli cimborájára – Visszaadhatod a kisautót Petinek.

- Velem jössz? – kérdezte kissé megszeppenve Misi.

- Mi az, hogy! – rikkantotta Beni. – Mikor Ferrarival megyünk? Dehogy hagynám ki!

Azzal nevetve összekapaszkodtak, és hangosan berregve vitték Petinek a tűzpiros Ferrarit.

VÉGE