2018. március 6., kedd

Beni és a tűzpiros Ferrari (Hegedűs Beni meséje)



 Beni, a kis katicafiú gondterhelt arccal ült a galagonyabokor ágán, és nagyokat sóhajtott.
- Mi a baj, Beni? – kérdezte tőle barátságosan Szepi a lepke, aki leszállt a bokorra pihenni.
Beni először mintha magában tusakodott volna, de aztán megeredt a nyelve.
- Ugye – magyarázta Szepinek, izgatottan hadonászva a csápjával -, ha az embernek van egy barátja, akkor tartson ki mellette.
Szepi bólintott. Neki is volt egy jó barátja, Csiga Béla.
- Igen ám – folytatta Beni -, de ha az ember barátja csinál valamit, ami nem helyes, akkor szólni kell, nem igaz?
Szepi eltöprengett.
- Egyszerűbb volna, ha elmondanád az elejétől – javasolta – Így nem igazán tudok hozzászólni.
- Szóval nekem Bodobács Misi a barátom. Szívbéli cimborám – tette hozzá Beni komolyan.
A lepke mosolygott magában.
- És most csinált valamit, amit nem lett volna szabad, és én nem tudom, hogy mit tegyek – fakadt ki a kis katicafiú.
- Hát mit csinált a cimborád? – kérdezte Szepi.
- Az úgy volt – kezdett a történetbe Beni -, hogy Futrinka Peti behozta az oviba a szép piros kisautóját. Mind játszottunk vele, és aztán egyszer csak nem találtuk. Én pedig emlékszem, hogy utoljára Misinél volt. De nem szólt, mikor kerestük, hogy nála van. Pedig a Peti nagyon szomorú volt. Még sírt is.
Zavartan nézett a lepkére.
- Az nem lehet, hogy az én barátom… hogy el… hogy elvette. Ugye? De akkor miért nem szólt?
Nagyot nyelt. Kis hallgatás után hozzátette:
- És én most mit csináljak? Nem árulhatom el a barátomat, nem igaz? De ha olyat csinált, amit nem szabad?
Tanácstalanul nézett Szepire.
A lepke a fejét csóválta.
- Hát, Beni, ez nem könnyű eset.
- Hát, nem – helyeselt a kis katica szomorúan. Aztán felragyogott az arca.
- Beszélek Misivel. Talán csak félreértés az egész. Megkérdezem tőle. Nézd, éppen itt jön - mutatta izgatottan.
Bodobács Misi lehangoltan közeledett feléjük. Amikor meglátta Benit, felcsillant a szeme, de aztán újra szomorúan lehorgasztotta a fejét. És nagyot sóhajtott.
- Jó, hogy itt vagy, Beni – mondta, és leült a katica mellé. – Mondani akarok valamit.
- Én is beszélni akarok veled – felelte Beni.
- Akkor én megyek is – köszönt el tapintatosan Szepi -, már úgyis késésben vagyok.
Azzal felröppent, hogy ne zavarja a két jó barátot. 
- Szóval a Futrinka Peti kisautójáról van szó – szólalt meg Misi kis hallgatás után.
- Aha – bólintott Beni.
- Amikor játszottam vele, lejött az egyik kereke. És nem akartam úgy visszaadni. Gondoltam, megkeresem a kereket, megjavítom, és majd akkor odaadom neki.
- És megtaláltad? – kérdezte Beni.
- Nem – hajtotta le a fejét Misi. – Így pedig hogy adjam oda? De hát nem tarthatom meg, nem igaz, Beni? Az lopás lenne. Most mit csináljak?
- Szereznünk kell egy kereket – mondta Beni, és megkönnyebbülten rámosolygott a barátjára. – Aztán megjavítjuk az autót, és elvisszük Petinek.
- De honnan vegyünk ilyen kereket?
- Nézzük meg még egyszer, ahol játszottunk vele.
Átrepültek az óvoda kertjébe, az öreg tölgyfa alá, és kutatni kezdtek a fűben, de hiába.
Misi szomorúan előhúzta a zsebéből a kisautót.
– Pedig milyen szép – mutatta Beninek – Igazi Ferrari.
Erre kikukkantott odújából a tölgyfán lakó kopogóbogár.
- Ferrarit mondtál? – kérdezte, és leszaladt hozzájuk.
– Az én unokaöcsémnek is pont ilyen volt kicsi korában – jelentette ki aztán, alaposan szemügyre véve a kisautót. – Tűzpiros Ferrari. De már régen nem játszik vele. Kiesett az egyik kereke.
– Látod, Misi, úgy látszik, ez típushiba – jegyezte meg Beni.
- Megkérdezhetem az unokaöcsémet, megvan-e még a kisautója – szólalt meg ismét a kopogóbogár. - Biztos ad nektek egy kereket róla. Eggyel több vagy kevesebb, neki már igazán nem számít.
- Különben is – tette hozzá -, már nagyfiú. Most vett magának egy mopedet.
A kopogóbogár gyors morzét kopogott a fatörzsön. Hamarosan jött is a válasz pár fával távolabbról. Figyelmesen hallgatta, aztán vidáman jelentette.
- Minden rendben. Mehettek a kerékért. Ahhoz a letört ágú platánhoz. Ott lakik Dodó, az unokaöcsém.
Beni és Misi hamar odaértek a platánhoz, ahol vigyorogva várta őket Dodó.
- Azt mondja a nagybátyám, jön két autóversenyző egy pótkerékért. Ti vagytok?
A két kis bogár tanácstalanul meredt egymásra.
- Jól van, na – nevetett Dodó - Tudtam, hogy csak viccel az öreg.
- De a kerék tényleg kéne – jegyezte meg bátortalanul Beni.
- Egy darab kerék rendel, értem – jelentette ki Dodó. – Máris hozom.
Térült-fordult, és kis idő múlva megjelent egy kis piros Ferrarival.
- Épp olyan, mint a tiétek – bólintott elégedetten. – Jó lesz rá a kerék. Rá tudjátok tenni?
- Hááát…
- Semmi baj -, legyintett Dodó. - Segítek.
 Ügyesen lekapta az egyik kereket, és felrakta Peti Ferrarijára.
- Na, öcsém, itt van a versenyautód – nyomta Misi kezébe. – Ezt meg vigyétek magatokkal, hátha elgurul még egy-két kereketek.
Azzal vigyorogva átadta Beninek a saját kisautóját.
- Viszlát! Aztán össze ne törjétek magatokat a Ferrarival – figyelmeztette őket tréfásan felemelve a mutatóujját. – Ha legközelebb erre jártok, viszlek egy kört a mopeddel.
- Köszönjük – rebegte megilletődve a két barát.
- Látod, Misi, most már minden rendben lesz – jelentette ki Beni, és rámosolygott szívbéli cimborájára – Visszaadhatod a kisautót Petinek.
- Velem jössz? – kérdezte kissé megszeppenve Misi.
- Mi az, hogy! – rikkantotta Beni. – Mikor Ferrarival megyünk? Dehogy hagynám ki!
Azzal nevetve összekapaszkodtak, és hangosan berregve vitték Petinek a tűzpiros Ferrarit.

VÉGE



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése