Nyúl Pali hős lesz

Nyúl Pali félős volt. Mindig és mindentől félt. Összerezzent, ha a szélben megzörrentek a falevelek. Megijedt, ha a napsütésben meglátta a saját árnyékát, mert valami félelmetes, hosszú szarvú fenevadnak hitte.

Megesett, hogy egyszer véletlenül ráült vaksi barátja, a vakond, mert puha fűpárnának nézte a szunyókáló nyulat. Nyúl Pali megrettent, és nagyot ugrott ijedtében. Levetette hátáról a vakondot, mire az is megrémült, és ketten kétfelé futottak visítva.

– Sajnálom, Vince – motyogta később zavartan Pali. – Restellem, hogy ilyen gyáva vagyok.

– Rá se ránts – felelte a vakond. – Jobban kellett volna figyelnem. Hanem tudod, mit? Szerintem nem is vagy te gyáva. Igazából bátor vagy, csak még nem volt rá alkalom, hogy megmutasd.

– Gondolod?

– Naná. Az én haverom? Naná, hogy bátor.

Azzal barátságosan hátba veregette a pajtását.

Palinak azóta gyakran eszébe jutott, amit a vakond mondott.

Akkor is ezen törte a fejét, amikor egy délelőtt a tisztáson ballagott keresztül. Körülötte nagy volt a sürgés-forgás. A hangyák hosszú sorban zöld leveleket vittek, a madarak a fészküket építgették a fákon csivitelve, de Pali nem látott ebből semmit sem.

Elgondolkodva, bandukolt hazafelé. Egyszer csak észrevette, hogy előtte Nyuszi Sára kuporog a fűben.

Pali megörült Sárának, aki a legaranyosabb lány volt a nyuszi iskolában. Mosolyogva odasietett hozzá. Akkor vette észre, hogy a nyuszi lány sír.

– Miért sírsz, Sára? – kérdezte Pali aggódva.

– Nagy baj van, Pali – felelte Sára, és még jobban rázendített. – Elveszett a kisöcsém. A legkisebb, Benjamin.

– Hát ez tényleg baj – hümmögött Nyúl Pali. – Segítsek megkeresni?

– Segítenél? – kérdezte Sára, és csillogó szemmel nézett rá.

– Persze – válaszolt Nyúl Pali elvörösödve.

Bejárták az egész tisztást, és szólongatták a kis nyuszit.

Megnézték a bodzabokornál és a galagonyánál, bekukkantottak minden fatörzs mögé, minden lapulevél alá, de hiába.

Jól elfáradtak már, mikor a csipkebokornál végre meghallották Beni hangját.

– Itt vagyok, Sára. Erre! – jött az ijedt hang valahonnan halkan.

– Hol?

– Itt a bokor alatt.

– Ajjaj.

Sára és Pali elszontyolodva nézett a csipkebokorra. A földig lógó, sűrű ágak szinte áthatolhatatlan falat alkottak, amin fenyegetőn meredeztek a jókora, szúrós tüskék.

– Nem tudsz kibújni? – kérdezte Sára.

– Nem találom, ahol bejöttem – pityergett Benjamin. – Nagyon szúrnak a tüskék. Sára, úgy

félek!

Nyúl Palinak elszorult a torka. Tudta, de még mennyire, milyen rossz, amikor fél valaki. Hiszen ő még az árnyékától is megijedt, és összerezzent minden apró zajra. Ő aztán jól ismerte a félelmet.

Megsajnálta a kis Benjamint.

– Most mit csináljunk? – kérdezte ijedten Sára.

– Be kell mennünk érte – felelte Nyúl Pali.

Sára elszántan indult a tüskés bokor felé, de az utolsó pillanatban visszarettent.

– Nem férek be az ágak alatt – tördelte a kezét. – Túl kicsi a hely.

És megint eleredt a könnye.

– Ne sírj, Sára. Nem lesz semmi baj – vigasztalta Pali. – Majd én bemegyek.

– Bebújok hozzád, és kivezetlek – mondta a bokor alatt lapuló Benjaminnak. – Csak maradj addig nyugton. Rendben?

– Pali! Tényleg bemennél érte? – nézett rá Sára reménykedve.

– Hát persze – húzta ki magát Nyúl Pali délcegen. Talán még egy sárkánnyal is megmérkőzött volna most, ha azt kéri Sára tőle.

Nagy nehezen bekúszott a bokor alá. Igyekezett minél jobban lelapulni a földre, de a bundáját így is jócskán megtépte a sok tüske. A kitépett szőrcsomók fura, libegő szürke díszként ültek a csipkebokor ágán.

A közeli fenyőn egy rigópár kiült az ág végére. Kis gombszemükkel izgatottan figyelték az eseményeket.

– Ne félj – nyugtatta Pali a sírdogáló Benjamint. – Most már itt vagyok, nem lesz semmi baj.

És sután megveregette a vállát.

– Csak gyere utánam!

Elindult lassan kifelé, és a tüskékkel nem törődve, ügyesen kikormányozta a szúrós ágak alól a kis nyuszit.

Mikor kiértek, Benjamin reszketve lapult a fűbe. Szólni sem tudott a nagy ijedtségtől. Sára szeretettel megölelte, aztán Palira nevetett.

– Nyúl Pali, te egy hős vagy – jelentette ki ragyogó szemmel.

– Ugyan – legyintett a hős zavartan. – Ugyan.

– De igen. Hogy megtépték a tüskék a bundádat, de mégis kihoztad a kisöcsémet. Nem féltél egy cseppet sem. Bátor vagy, Pali.

– Igazán?

– Azám.

Nyúl Pali büszkén elmosolyodott.

– Khm – szólalt meg ekkor fölöttük az egyik rigó. – Bocsánat, hogy közbeszólok, de esetleg nem vihetnénk el a kitépett nyuszibundát a fészkünkbe? Finom puha bélésnek.

Az elképedt arcokat látva büszkén hozzátette.

– Tudjátok, hamarosan fiókáink lesznek.