Suba és Csipisz, meg a bébisárkány

 

1.

– Gomba – mormolta Suba, az erdei ösvény egy pontjára meredve. Pár pillanat múlva a fűcsomók közül előszökkent egy jókora, piros kalapos légyölő galóca. Csak úgy virítottak a fehér pöttyei.

Suba elégedetten bólintott, és visszahúzódott a sombokorba. Aztán elvigyorodott, amikor meghallotta a tompa puffanást a vastag avaron.

Váratlanul szétnyíltak a bokor ágai, és egy marék bogáncs záporozott a manó fejére. A legtöbb bele is ragadt kócos, vörös hajába.

Suba mérgesen pattant elő a rejtekéből.

– Hát ez meg mi volt? – kérdezte elképedve, a bogáncsot szedegetve a hajából. – Én úgy tudtam, a tündérek mindig jól viselkednek.

– Tényleg? – nézett rá ártatlan kék szemmel Csipisz, a megtévesztő módon aranyhajú tündér. – Akkor is, ha egyes manók gombákat növesztenek eléjük, hogy elessenek?

Suba zavartan vonogatta a vállát.

– Csak meg akartalak tréfálni – dünnyögte.

– Igazán? – tette csípőre a kezét a tündér.

– Igazán. Mert olyan fenn hordod az orrod. Szóba se állsz velem.

– Még jó, amikor te meg mindig utálatos vagy velem – vágott vissza felháborodottan Csipisz. –  Múltkor is egy békát raktál a padomba.

Suba elvörösödött. Szinte lángoltak a szeplők az arcán.

– Azért tettem oda a békát, mert kinevettél, amikor elestem a futóversenyen – kiabálta szemrehányóan. 

– Én? – csattant fel Csipisz. – Mit képzelsz, a tündérek nem nevetnek ki senkit.

– De a Perge azt mondta…

– A Perge? Hiszen ő egy világbajnok bajkeverő! Annak örül, ha összeveszít másokat!

Haragosan néztek farkasszemet.

– Egyébként direkt egy mohapárna elé növesztettem a gombát, hogy ne üsd meg magad – motyogta végül Suba. – Vicc volt, na.

– Aha, nevettem is – felelte gúnyosan Csipisz. Aztán dühösen mutatott végig magán. – Nézd, milyen koszos lett a ruhám, amikor elestem! És elejtettem a sütit is, amit a nagyinak viszek. Azt sem tudom, hova lett a doboz.

Azzal dohogva felrángatta a lecsúszott csíkos zokniját.

Suba behunyta a szemét, lassan körbefordult, és beleszimatolt a levegőbe. Hamarosan megérezte a cukros illatot.

– Almás süti? – kérdezte.

– Az – bólintott Csipisz. – Én sütöttem.  Kicsit bénán néz ki, de azért finom.

– Miért nem varázsoltad?

– Féltem, hogy elrontom – magyarázta Csipisz zavartan, rózsaszín bakancsával a füvet rugdosva maga előtt.  – Még csak most kezdtük tanulni a varázslást.

– Aha. Hát, én onnan érzem az illatát – mutatta a manó.

– A csalánbokor felől? – bosszankodott a tündér. – Hát onnan meg hogy szedjem ki? Összecsíp, ha belenyúlok. 

– Nyugi. Kipiszkálom egy bottal – mondta Suba, és körülnézett, hol találna alkalmas letört ágat.

 

2.

Ekkor a fák közül peckesen előlépdelt egy fura figura. Hatalmasra nőtt, két lábon járó macskára hasonlított leginkább. Fekete-fehér csíkos volt a bundája.

– Hé, ti! Nem láttatok erre egy bébisárkányt? – kiáltott oda nekik kihívó hangon.

– Egy makár? – kérdezte Csipisz halkan. – Mit keres erre?

– Vigyázz vele, veszélyes lehet – súgta neki Suba feszülten, és megigazította a szemüvegét. Aztán megköszörülte a torkát. – Bébisárkányt mondtál? Hát ők nem az erdőn túl laknak, Sárkányföldén?

– Szegényke elcsavargott otthonról. Meg akarom keresni, nehogy baja essen – válaszolta a makár. Mézédes volt a hangja, de a szeme gonoszan villant.

– Ki gondolná, hogy ilyen jótét lélek vagy – jegyezte meg csípősen a tündér, mire a manó figyelmeztetően oldalba bökte.

– Ó, én naggyon szeretem a bébisárkányokat – közölte sötét mosollyal a makár, megvillantva pengeéles fogsorát. – Szóval, láttátok, vagy nem?

– Nem láttuk – felelte kurtán Suba. Hátat fordított a makárnak, és felkapott a földről egy ágat. – Gyere, Csipisz, pecázzuk ki azt a sütit.

Amint Suba előhúzta a sütis dobozt a csalánbokorból, ismét megszólalt a makár.

– Ó, süti, nyami! Ide vele!

Csipisz magához szorította a dobozt.

– Egy frászt! A nagyinak viszem – jelentette ki, dacosan felszegve az állát.

– Add oda neki – tanácsolta halkan Suba. – Nehogy bajod essen.

– Hallgass rá, tündérke – mondta a makár, és lustán kimeresztette a karmát.

Aztán hirtelen odalódult Csipiszhez, és kikapta a kezéből a dobozt. Felszaladt vele a közeli bükkfára, és kényelmesen elhelyezkedett egy vízszintes ágon.

– Add vissza azonnal! – kiabálta mérgesen Csipisz. – Az a nagyié!

Előrántotta a varázspálcáját, és a levegőbe suhintott vele.

– Zsupsz – mondta határozottan.

A makár kicsit megbillent a lehajló ágon, de gyorsan megkapaszkodott.

– Picike tündérke vagy te még ilyen nagy varázsláshoz – jegyezte meg gúnyosan vihogva. Aztán felemelte a doboz tetejét, és megszemlélte a sütiket.

Suba odalépett Csipisz mellé, és megfogta a kezét.

– Három, kettő, egy – számolt halkan.

– Zsupsz! – kiáltották egyszerre.

Az ág meglendült. A makár próbálta visszanyerni az egyensúlyát, de hiába. A sütis doboz kiesett a kezéből, ő pedig belehuppant a bükkfa alatt terpeszkedő jókora csipkebokorba.

Hangosan sivalkodott, ahogy a bundáját megtépték a tüskés ágak, de végül sikerült kimásznia.

– Ezt megkeserülitek! Találkozunk még! – rázta feléjük az öklét, aztán villámgyorsan eltűnt a fák között.

 

3.

– Hozom a botot – mondta megadóan Suba, és újra kipiszkálta a süteményes dobozt. 

Csipisz letelepedett egy kidőlt fatörzsre.

– Gyere, kóstold meg – kínálta Subát. – Nagyinak majd sütök másikat. Ez totálkáros lett.

A manó már nyúlt volna egy sütiért, de megállt a keze a levegőben.

– Hé! Hallod te is?

Valami fura, csicsergésszerű hang hallatszott egy közeli bokor felől.

Odalopakodtak, és óvatosan széthajtották az ágakat. A bokor belsejéből egy nagy kerek szempár nézett rájuk. Egy aprócska, rózsaszínű bébisárkány szeme.

– Mami – sivította a kicsike sürgetően, amint meglátta őket.

– Pssszt! – intett neki Suba, és idegesen körülnézett. – Még meghallja a makár.

Lekapta a hátáról a hátizsákot, és a fűbe borította. Aztán gyorsan a zsebekbe gyömöszölte a kipotyogott holmit, az üres zsákot meg a bébisárkány elé tartotta.

– Bújj be ide gyorsan!

A sárkánykölyök gyanakodva nézett rá, aztán előre lendítette a fejét, és egy apró füstpamacsot fújt rá az orrából.

– Azta! Csipisz, nézd, tüzet akart okádni ránk! – nevetett Suba, és megcsóválta a fejét. – Korai még neked, Bubukám. Majd megtanulod, ha nagyobb leszel. Különben sem akarunk bántani. Bújj be ide a zsákba. Hazaviszünk a mamihoz.

– Mami? - sipogott a kis sárkány reménykedve.

– Na, gyere – Csipisz minden teketória nélkül felkapta, és kicsit szuszogva beemelte a zsákba.

– Erős vagy, Csipisz – jegyezte meg Suba elismerően.

Csipisz feltűrte a ruhaujját, és nevetve megfeszítette a karját.

– Ezt teszi a kickbox. Te is kipróbálhatnád.

– Én a falmászó csapatban vagyok.

– Az se rossz – bólintott a tündér. Aztán felsegítette Suba hátára a hátizsákot, és becsúsztatta a kis sárkány mellé a sütis dobozt. – Egyél belőle, Bubu, ha éhes vagy.

A manó körülnézett.

– Nem látod a makárt?

Csipisz körbefordult, aztán megrázta a fejét.

– Nem. De azért ne arra menjünk – intett arrafelé, ahol a makár eltűnt.

– De az az ösvény vezet Sárkányföldére.

– Van itt egy másik út is. A nagyi mutatta meg nekem. Valahol itt lesz…

 

4.

A keskeny ösvényt alig lehetett észrevenni, annyira benőtte az aljnövényzet, de végül sikerült megtalálniuk.

– Ez a régi út – magyarázta Csipisz. – Már nem nagyon használják. Erre hosszabb, de ez is Sárkányföldére vezet.

– Akkor menjünk – mondta Suba, és belépett a fák közé.

Csak lassan tudtak haladni. Kerülgetniük kellett az ösvényre behajló tüskés bokrokat, a földön nyújtózó földiszeder indák pedig minduntalan belekapaszkodtak a lábukba. Suba egyszer hasra is esett egy kiálló gyökérben. Ahogy elhasalt a földön, a bébisárkány hangosan sivalkodni kezdett a hátizsákban.

– Te csak ne panaszkodj – dorgálta Suba, amint feltápászkodott. – Te puhára estél.

Csipisz aggódva kinyitotta a hátizsákot, a kis sárkány pedig mérgesen apró lángnyelvet fújt felé.

– Suba! A Bubu már majdnem tud tüzet okádni – újságolta Csipisz izgatottan a manónak.

– Az még jól jöhet, ha találkozunk a makárral – bólintott vigyorogva Suba. Aztán összevonta a szemöldökét, ahogy mögöttük egy bokorban megreccsent egy ág. – Hallod?

Mindketten füleltek, de most nem hallottak semmit. Óvatosan indultak tovább. Ahogy eltűntek a kanyarban, a bokrok közül előosont egy sötét árny, és fellendült egy fa lombjába.

– Nem gondoltam, hogy erre ilyen hosszú lesz – jegyezte meg egy idő múlva nyűgösen Csipisz.

– Mesélek vicceket, úgy jobban telik az idő – ajánlotta készségesen Suba. – Például melyik a legsavanyúbb állat?

– Mi van? – nézett rá értetlenül a tündér.

– Találós kérdés: melyik a legsavanyúbb állat?

– Fogalmam sincs – vont vállat Csipisz, és megtörölte a homlokát.

– Hát a citrom héja! Érted? A citrom hééééjjjjaaaa – és a térdét csapkodva nevetni kezdett. Aztán hirtelen abbahagyta a nevetést, és azt mondta – Húha!

 

5.

Egy jókora szikla zárta el előttük az utat.

– Hát ezért nem használják ezt az utat – jegyezte meg Suba. – Nem tudjuk kikerülni?

– Nem, itt biztosan nem tudunk keresztül vágni – mutatta Csipisz az ösvény két oldalán a sűrű bokrokat. Aztán hozzátette – Én át tudok repülni fölötte. De te hogy jutsz át? És Bubu?

– Hát, a falmászó edzésen magasabbra is felmentem már – jelentette ki Suba. – Igaz, akkor nem vittem Bubut a hátamon. Azért megpróbálhatom…

Odaállt a szikla elé, és elkezdett ügyesen felfelé kapaszkodni. Ám alig indult el, mikor a kis sárkány váratlanul kidugta a fejét a hátizsákból. Ijedten felpillantott a sziklára, és nyugtalanul sipogva mocorogni kezdett.

– Maradj nyugton Bubu! – kiáltotta a manó, de hiába. A kis sárkány egyre rémültebben forgolódott a zsákban.

Suba igyekezett tartani magát, de egyszer csak elvesztette az egyensúlyát. Megbillent, és hiába próbált megkapaszkodni, kezdett sebesen visszacsúszni a sziklán. Csipisz sietve felröppent, és elkapta a hátizsákot, hogy lassítsa őket.

– Kösz, Csipisz. Hát, ez így nem megy. Még jó, hogy nem voltunk magasabban – dünnyögte Suba, mikor leértek a szikla tövébe. Aztán gyászos arccal megszemlélte a szakadást a farmerja térdén. – Ezért nem dicsérnek meg otthon.

Csipisz közben a bébisárkánynak magyarázta:

– Bubukám, fel kell mennünk a sziklára. Nem lesz semmi bajod, ne félj. Suba felvisz a hátizsákban. Jó?

A kis sárkány figyelmesen hallgatta, aztán határozottan megrázta a fejét.

Suba és Csipisz tanácstalanul nézett egymásra.

– Te Csipisz, hát a sárkányoknak is van szárnya. Nem tudna Bubu felrepülni veled?

– Kicsi még – tárta szét a kezét a tündér. – Az ekkora sárkányok még nem repülnek.

Gondterhelten törték a fejüket. A kis sárkány csendben figyelt.

 

6.

– Ha volna kötelünk… – szólalt meg egyszer csak Csipisz.

– Hát nálam mindig van kötél! – rikkantotta Suba. – Itt kell lennie, valamelyik zsebben.

Beletúrt a hátizsák zsebeibe, és kiszórt mindent a földre.

– Itt van! – emelte fel diadalmasan az összetekert kötelet, aztán sietve visszagyömöszölte a többi holmit.

Odamentek a bébisárkányhoz, és Suba türelmesen magyarázni kezdte.

– Figyelj, Bubu, te jól bebújsz a hátizsákba, nem nézelődsz, mi meg ügyesen felhúzunk a szikla tetejére. Jó?

A kis sárkány tétovázott.

– Közben ehetsz egy kis sütit – tette hozzá Csipisz. A sárkányfiókának felcsillant a szeme, és bólogatni kezdett.

– Akkor én rákötöm a kötelet a hátizsákra –sürgölődött Suba.

– Én meg felviszem a másik végét oda – mutatta a szikla tetején a kiszögellést a tündér. –  Ott átvetem, és ledobom neked.

Csipisz néhány szárnycsapással fellebbent a szikla tetejére, és a kiálló darabon átvetette a kötelet. Alaposan megvizsgálta, nem csúszik-e le onnan, ha Suba meghúzza lentről, de mindent rendben talált. Úgyhogy lekiabált:

– Húzzad!

A hátizsák lassan elindult felfelé a szikla oldalán. Suba óvatosan húzta a kötelet, Csipisz meg tartotta a hátizsákot, mellette lebegve.

– Bubu hogy van? – kiáltott fel neki Suba.

– Eszi a sütit – nevetett Csipisz. – Hallom.

Már majdnem a szikla tetején jártak, amikor Suba váratlanul felkiáltott.

– Hé, mi van ott fent? Nem tudom húzni.

– Van egy kis baj – válaszolt aggódva Csipisz – Elakadtunk.

Egy kiugró párkány alatt elakadt a hátizsák. Csipisz próbálta átbillenteni a peremen, de hiába erőlködött, nem sikerült.  Aztán támadt egy ötlete, és lekiabált a manónak.

– Várj, Suba, most ne húzd! Majd szólok.

Sietve bebújt a hátizsák meg a szikla közti résbe, és felhúzott lábával, ahogy a kickbox edzésen tanulta, erélyesen meglódította a zsákot.

– Húzd! – kiáltotta, és a hátizsák, benne a rémülten sivalkodó sárkánykölyökkel, átbukdácsolt a peremen. Aztán Csipisz minden erejét összeszedve felrántotta a szikla tetejére.

– Maradj a zsákban, Bubu, mindjárt jön Suba is – mondta, fáradtan lezökkenve a kőre. Aztán lehasalt, és a szikla pereme fölött kidugva a fejét aggódva figyelte, ahogy Suba felkapaszkodik hozzájuk. Amikor felért, a kis sárkány harsány rikkantásokkal fogadta. Suba rávigyorgott.

– Gyere, Bubu! – mondta, és ismét felkapta a hátizsákot – Lássuk, hogy jutunk le.

 

7.

Kiderült, hogy könnyebb lesz, mint gondolták, mert a szikla másik oldalához a viharban kidőlt terebélyes fa támaszkodott. Annak a lombjába kapaszkodva, a törzsén óvatosan araszolva baj nélkül leértek. Hamarosan megtalálták a keskeny ösvény folytatását is, és fürgén indultak tovább. Csakhogy egy kanyar után az ösvény kettéágazott.

 – Hát, most merre? – tanácstalanul néztek egymásra.

– Bubukám, nem tudod, merre van a mami? – kérdezte Csipisz a hátizsákból kikandikáló sárkánykölyköt, de az csak szomorúan megrázta a fejét.

– Mami – sipította.

– Elviszünk a mamihoz – bíztatta Suba. – Csak előbb kitaláljuk, merre menjünk.

Ahogy tanakodtak, egyszer csak lehuppant eléjük egy fa lombjából a makár. A kis sárkány ijedten behúzta a hátizsákba a fejét.

– Nocsak, nocsak – mondta gúnyosan a makár. – Hát ismét találkozunk.

– Követtél minket? – kérdezte haragosan Csipisz.

– Dehogy. Csak puszta véletlen, hogy éppen erre járok – játszotta a makár a sértettet. Aztán abbahagyta a színlelést, és ráförmedt Subára. – Na, ide a sárkánybébit! Tudom, hogy ott rejtegetitek a hátizsákban.

– Egy frászt adjuk oda! – kiáltotta szikrázó szemmel Csipisz, Suba pedig behátrált egy sűrű, tüskés bokorba.

– Elég volt a játszadozásból! – ordította most már dühösen a makár. Felkapott a földről egy vastag husángot, és fenyegetően hadonászva, Suba felé indult.

Csipisz odapattant kettőjük közé, és egy jól irányzott rúgással messzire röpítette a husángot. Aztán megsuhintotta a szárnyát, egy kicsit felemelkedett a levegőbe, és kétszer villámgyorsan orrba bokszolta a makárt. Az fájdalmasan feljajdult, és egy pillanatra az orrához kapta mindkét kezét. Majd gonosz vigyorral kimeresztette a karmát, és ismét Suba felé lódult volna.

Ám ekkor a manó háta mögül hatalmas lángcsóva csapott elő. Átsüvített a levegőn, és közvetlenül a makár lába előtt csapódott a földre. A makár dermedten állt. Rémületében mozdulni sem bírt. Amikor azonban a második lángcsóva a füle hegyét pörkölte meg, visítva odakapott, aztán sarkon fordult, és sikítozva elrohant a fák között.

– Azta, Bubu, ezt nevezem! – rikkantotta vidáman Suba.– Mondtam én, hogy előbb-utóbb megtanulod!

Majd Csipiszre pillantott, aki sápadtan meredt valamire a háta mögött. Suba csodálkozva megfordult, és leesett az álla. A tüskés bokor mellett egy hatalmas, sötétlila sárkány állt. Az orrából még mindig füst szivárgott, és valami különös csikorgó hangot hallato tt.

A sárkánybébi kidugta a fejét a hátizsákból, és boldogan rikoltotta:

– Mami!

Az anyja felkapta, magához szorította, aztán egy-két szárnycsapással a levegőbe emelkedett. A kis sárkány kikukucskált az anyja keze közül, és vigyorogva integetett Subának meg Csipisznek. Aztán az anyja még magasabbra emelkedett, és eltűntek a fák koronája felett, Sárkányfölde irányában.

 

8.

A tündér és a manó tátott szájjal bámult utánuk. Szólni sem tudtak. Aztán egy idő múlva Suba megszólalt:

– Na, erre muszáj enni egy sütit. Gyere, nézzük meg, hagyott-e valamit Bubu.

Lekapta a hátáról a hátizsákot, előhúzta a sütis dobozt, és megszemlélte a tartalmát.

– Ebben már csak romok vannak – jegyezte meg lehangoltan. Aztán elvigyorodott. – Te Csipisz, szerintem ezt már nem lehet elrontani. Kipróbálhatnád a varázslást.

A tündér bólintott.

– Na, jó. Add ide.

Előhúzta a varázspálcát, egy kicsit meglóbálta, és közben, kissé bizonytalanul, valami varázsigét mormolt.  Aztán kinyitotta a dobozt, és a manó elé tartotta. Két, nem túl szép, de jókora almás süti illatozott benne.

– Elég csálé lett – állapította meg a tündér kissé csüggedten.

Suba nevetett.

– Nem baj, Bubukám, majd megtanulod. És legalább jó nagy. Elvehetem az egyiket?

– Persze.

Letelepedtek egy kidőlt fatörzsre, és nekiláttak.

Igyekeztek, nehogy megint arra vetődjön egy makár, vagy egy sárkány, vagy valami más, és ismét megzavarja őket.

A nap szépen sütött, az erdő lakói jártak-keltek körülöttük a dolguk után, ők pedig nagy egyetértésben, elégedetten, az utolsó morzsáig elfogyasztották a kissé csálé, de amúgy jóízű almás sütiket.