Az idegen

Egy nap fura, tarka madár jelent meg a tisztás szélén álló nyírfa ágán. Az erdő lakói gyanakodva méregették a színes tollú idegent.

- Biztos valami városi szerzet – jegyezte meg epésen a varjú. – Azok járnak ilyen cifrán. Az én unokaöcsém is, amint beköltözött a városba, azonnal valami flancos szürke mellényt kezdett hordani. Azt mondja, ő dolmányos varjú. Dolmányos… az ám. Egy piperkőc, ha engem kérdeznek. Már nem is jó neki a mi szép fekete gúnyánk.

- Nana, azért nem mind piperkőc, aki színes ruhában jár – szögezte le sietve a piros sapkás fakopáncs, aki éppen az öreg tölgyfát kopogtatta.

– Különben is, mi is voltunk fiatalok, nem igaz? – tette hozzá, és tréfásan oldalba bökte barátját, az uhut.

A bagoly, nappal lévén, éppen jóízűen szendergett, úgyhogy kis híján leesett az ágról a barátságos legyintéstől. Miután visszanyerte az egyensúlyát, kissé szomorkásan felelte:

- Huhú, huhú, hú de régen volt az már.

A bagoly hangjára felpillantott egy éppen arra igyekvő mezei pocok, aztán sietősen eltűnt a bokrok alatt.

- Régen bizony, de kááár- sóhajtott a varjú.

- Engem ugyan nem zavar a gúnyád – jegyezte meg a vakond, kikönyökölve a vakondtúrás tetején.

Harsány nevetés fogadta a szavait.

- Most mi van? – kérdezte sértődötten.

- Nem akarlak megbántani, vakond koma – mondta neki az ismét előóvakodó pocok -, de te az orrod hegyéig sem látsz.

- Attól még lehet véleményem – dünnyögte a vakond az orra alatt.

- Szóval, miféle szerzet vagy? – folytatta a kérdezősködést a varjú.

- Lulu vagyok. És hullámos papagáj.

- Lulu? Hát… miféle név ez?

- Mifelénk eléggé megszokott.

- De hát fiú vagy te, vagy lány?

- Fiú. Nem látod?

- Cifra gúnya, lányos név, hát miféle fiú az ilyen?

- Nagyon is rendes! – állt a sarkára a hullámos papagáj. – Nem ez a fontos.

- És mit keresel az erdőben? – kérdezte kíváncsian egy kis cinke.

- Majd én mindjárt megmondom! – pattant közéjük apró öklét harciasan rázva a mókus. – Lopni jött!

- Micsoda? – nyitotta ki fél szemét a kiabálásra a bagoly. – Mit mondtál?

A pocok ismét sietve az árnyékba húzódott.

- Ellopta a diómat! Eldugtam az avarban, és mire megfordultam, már csak egy színes villanást láttam, és huss! Ez a cifra gúnyás elvitte a diómat!

- Szó sincs róla! – tiltakozott a hullámos papagáj. - Nem is láttalak eddig. Most érkeztem csak.

- Akkor ki lopta el a diómat? Te vagy itt egyedül idegen.

- Akárki lehetett. – vágott vissza Lulu. - Miért, itt talán senkinek sincs színes ruhája?

A vörös sapkás fakopáncs a kék kabátos cinegére nézett, az meg a piros mellényes vörösbegyre.

- Öööö… - kezdte a vörösbegy – nem kéne talán...

- Lárifári! – vágott közbe a mókus. – Mi itt mind ismerjük egymást. Ö meg nem közülünk való. Csak ő lehetett.

- Nem ő volt – bújt elő egy faág mögül lehorgasztott fejjel a szajkó.

A hullámos papagáj megkönnyebbülten felkapta a fejét.

- Hát akkor ki volt, ha szabad érdeklődnöm? – tette csípőre harciasan a kezét a mókus.

- Öööö… khm… én voltam.

Erre nagy csend lett.

- Teeeee? Teeeee? – nyögte ki végül a mókus. – De hát… miért?

- Csak meg akartalak tréfálni – magyarázta elkeseredetten a szajkó. - Később visszaadtam volna.

- De hát akkor… miért nem adtad vissza? Nem láttad, mennyire mérges vagyok?

- Dehogynem láttam, dehogynem. Éppen azért… Nem mertem szólni, hogy én voltam.

- Ezt nem értem – szólt közbe a varjú.

- Látnotok kellett volna – fordult a többiek felé a szajkó. - Nagyon ijesztő volt. Az öklével hadonászott, és azt kiabálta, ha megtudja, ki volt, olyat tesz, hogy maga is megbánja.

- Muhaha! – kacagott a mókus. – Megijedtél, mi? Hihihi. Csak mérgemben mondtam. Hát mit csinálhat egy ilyen kicsi állat?

A szajkó egy darabig csak nézett, aztán belőle is kitört a kacagás.

- Jaj, de nagy szamár voltam – mondta aztán végül. – Megyek, hozom a diódat.

- Khm – szólalt meg a bagoly. – Szerintem a mókusnak még volna valami dolga.

A mókus szégyenlősen lehajtotta a fejét.

- Ne haragudj, Lulu. Szégyellem magam. Nagyon bután viselkedtem.

- Spongyát rá – mosolygott a papagáj. – Nem haragszom. Érdekel valakit, hogy miért jöttem az erdőbe? Talán tudtok segíteni nekem.

A többiek figyelmesen közelebb húzódtak, és Lulu mesélni kezdett.