Napóleon, a csíkos vadmalac nyugtalanul fészkelődött a
vackán. Éhes volt. Ez nála nem volt nagy csoda, mert Napóleon állandóan tudott
volna enni. Pedig a falánksága miatt már sokszor került kellemetlen helyzetbe.
Például legutóbb is, amikor
Bagoly a mérgező növényeket mutatta meg nekik a tisztás körül.
Napóleon az elején még nagyon
figyelt, mikor a fura nevű csattanó maszlagról, meg a bolondító beléndekről
volt szó. Igaz, amikor Bagoly a koloncos bajmócát mutatta nekik, Napóleon már nem
bírt a jókedvével. Nyuszi Pankával, meg a legkisebb sün gyerekkel hanyatt
vetették magukat a fűben, és jobbra-balra gurultak a nevetéstől.
Úgy viháncoltak, hogy még a
szigorú Bagoly is elmosolyodott.
Ezután következtek a gombák, és
ekkor kezdődött a baj. Napóleon ugyanis megéhezett a sétában. És amikor a
légyölő galócához értek, ő már nem figyelt a magyarázatra. Csak a fehér pettyes
piros kalapot látta, és a finom gomba illatot érezte, aminek nem tudott
ellenállni.
Így aztán, amikor Bagoly a
magyarázatot befejezve megfordult, és a szárnyával intve azt mondta:
- Íme, ez a légyölő galóca…
Hát, akkor mindenkinek elakadt a
lélegzete. Mert ahol az előbb még a pettyes gomba virított a fűben, ott most
Napóleon heverészett, jóllakottan szuszogva.
- Jaj, jaj, megetted a légyölő
galócát! Beteg leszel! – kiabált ijedten Nyúl Panka.
- Hívjuk gyorsan Harkály doktort!
– mondta Süni.
És nagyon rémülten néztek.
De Bagoly megnyugtatta őket.
- Szerencsére ez az egyetlen olyan
mérgező gomba, ami a vaddisznóknak nem árt. Hanem azért… - tette hozzá
szigorúan – nem volt szép tőled, Napóleon, hogy megetted a szemléltető eszközt.
Most hogy mutassam meg a többieknek, melyik gombát nem szabad megenniük?
Restelkedett Napóleon, fogadkozott,
hogy máskor nem lesz olyan falánk. És igyekezett is betartani. Csak hát…ha éhes
az ember…hát nem olyan könnyű.
Napóleon, a vadmalac
2
Napóleon nagyot sóhajtott. Soká
lesz még reggel.
Körülötte békésen aludt a
családja. Az apja még horkolt is egy kicsit. Neki is aludnia kéne. Napóleon
becsukta a szemét. Csakhogy ekkor behunyt szeme előtt megjelent az öreg
vadalmafa a patak mellett, aminek az alja tele van hullott gyümölccsel.
Napóleon gyomra nagyot kordult. Hát, így nem tud aludni, gondolta szomorúan.
Mi volna, ha elkocogna a
vadalmafához, és enne pár szem almát?
A szülei nem örülnének neki, ha
egyedül kószálna a tisztáson. Viszont nincs túl messze a patak...
A kis vadmalac vívódott magában.
Végül az éhség győzött. Óvatosan
kicsúszott a testvérei közül, és szaporán elindult a tisztáson át.
Már majdnem odaért, amikor
denevér suhant el felette. Utána nézett, és ámulva látta, milyen fényesen
ragyognak a csillagok.
- Ó…nahát…- bámészkodott
Napóleon. Felemelt fejjel, a csillagokat csodálva lépkedett tovább, míg egyszer
csak elfogyott a lába alól a talaj, és ő belezuhant egy gödörbe.
- Uiiiii – sivított a kismalac –,
jaj, jaj! Segítsen valaki!
De senki sem hallotta. Napóleon
végül elcsigázva elaludt a gödör alján, fázósan összekucorodva.
Reggel aztán arra repült a
szarka. Ő látta meg a gödörben a kismalacot, akit akkor már órák óta aggódva
keresett a családja.
- Kiporolom a frakkját, ha
megtalálom – dohogott az apja, a nagy vadkan.
- Jaj, drágám, dehogy porolod, csak
meglegyen épségben – csitította a felesége.
Ekkor már mások is segítettek a
keresésben. Benéztek minden bokor alá, és minden fatörzs mögé.
Végül nagy cserregéssel
megérkezett a szarka, és izgatottan újságolta, hol látta a kismalacot. Megkönnyebbülten
szaladtak oda.
- Mamiiii – visított Napóleon –,
nem tudok kimászni.
- Kihúzunk, drágám, ne félj.
Tanácskoztak, mit tegyenek. Végül
a nyúlnak támadt egy remek ötlete.
- Itt ez a fűzfa. Ha mind
rákapaszkodunk az ágára, le tudjuk hajtani Napóleonhoz. Azzal kihúzhatjuk.
Úgy is lett. Napóleon hat kis
csíkos testvére, Nyúl Panka, a süngyerek, a mókus, de még a cickány is a fűzfa
ágát húzták, míg le nem ért a malachoz.
- Kapaszkodj bele jó erősen! –
mondta Napóleon apja, még jobban lehajlítva az ágat.
- Fogom már! – kiáltotta
Napóleon.
- Na most, akkor mindenki
egyszerre engedje el! – vezényelt a nyúl.
Úgy is lett. A visszacsapódó ág
kirántotta a gödörből a kismalacot, aki rövid repülés után elterült a földön.
- Kiporolom a frakkját – dörmögte
megkönnyebbülten az apja.
- Napóleon! Kicsikém! – szaladt
hozzá boldogan az anyja.
A kismalac feltápászkodott, és
leporolta magát. Tett néhány bizonytalan lépést, aztán az anyjához simult.
- Mami – suttogta –, én olyan
éhes vagyok!