Az idegen 2

- Érdekel valakit, hogy miért jöttem az erdőbe? Talán tudtok segíteni nekem – mondta a hullámos papagáj.

A többiek figyelmesen közelebb húzódtak, és Lulu mesélni kezdett.

- Én a városban élek. Eddig egy szép, tágas kalitkában laktam, amelynek mindig nyitva volt az ajtaja, hogy szabadon járhassak ki-be. A kalitkámban volt egy hinta, kis csengő, sőt, még tükröm is volt. Ezt szerettem a legjobban.

- Nem azért, mert piperkőc vagyok – nézett kicsit mérgesen a varjúra, aki szégyenlősen lesütötte a szemét.

- Miért szeretted a tükrödet, Lulu? – kérdezte kíváncsian a mókus.

- Azért szerettem, mert ha belenéztem, olyan volt, mintha volna ott egy másik papagáj. Mintha lenne egy barátom. Mert hiába volt a szép kalitkám, egy kicsit magányos voltam.

Hallgatott egy sort. Hallgattak a többiek is. Aztán Lulu tovább mesélt.

- De pár napja jött egy nagy vihar. A szél felkapta a kalitkámat, és elrepítette. Odalett a hinta, a csengettyű, és a szép tükröm is. Úgyhogy elindultam, hogy megkeressem őket.

- És? Megtaláltad? – szólt közbe izgatottan a vörösbegy.

- A kalitkát megtaláltam, egy magas fa tetején itt a közelben.

- Ó, tényleg! – nyitotta ki fél szemét a bagoly. – Én is láttam. Hát akkor minden rendben is van. Vagy nem?

Nagyot sóhajtott a papagáj.

- A szél szétszórt mindent, ami a kalitkámban volt. Nincs meg a hinta, se a csengő, de ami legjobban fáj, hogy sehol sincs a szép kis tükröm. Azt mindenképpen meg akarom találni.

- Hát, én nem szeretnék senkit megsérteni – jegyezte meg a mókus -, de ha fényes, csillogó dolgokról van szó, legjobb volna talán a szarka segítségét kérni.

- Nem kell személyeskedni – szólalt meg egy magasabb ágon a szarka. – Nem tehetek róla, ha szeretem a fényes dolgokat. Nekem ez a szenvedélyem. Végül is, nem gyűjthetek bélyeget. Nem igaz? Nahát.

- Segítenél nekem? – kérdezte Lulu.

- Naná! Én aztán igazán megértelek. Ami azt illeti, a galagonya bokornál láttam is valamit csillogni. Úgyis meg akartam nézni, mi az. Menjünk oda.

A szarka meg a papagáj elrepültek a galagonya bokorhoz, és velük tartott a kíváncsi mókus is. Már messziről látták a csillogó valamit az ágakon. Amikor közelebb értek, leesett az álluk.

- Hát, ez nem az én tükröm – mondta Lulu elszontyolodva.

- Hát, nem – felelte a szarka –, de milyen gyönyörű.

- Mi van? – nézett fel a hálójából a pók. - Nem láttatok még pókhálót?

- De, láttunk. Láttunk bizony – mondta a mókus. - Csak nem ilyen fényeset.

A galagonya bokorra szőtt hálót harmat borította. Úgy csillogott a napfényben, mintha tükör lett volna.

- Akkor most nézzétek meg jól, mert nem sokáig lesz ilyen – jelentette ki a pók. – Csak amíg fel nem szárad a harmat.

A három cimbora bámészkodott még egy kicsit, aztán elbúcsúztak a póktól.

- Most mi legyen? – kérdezte a szarka.

- Felszaladok arra a magas bükkre – javasolta a mókus – és körülnézek.

A szarka meg a papagáj türelmesen várt.

- Hahó! – kiáltott le a fa csúcsából a mókus. - Ott a tisztás szélénél csillog valami. Menjünk, nézzük meg.

Ahogy közeledtek, Lulu egyre izgatottabb lett. Ez már igazán úgy nézett ki, mint az ő tükre. Az is volt. 

Lulu szép kis tükre a fűben hevert, egy harangvirág közelében. Csakhogy… A vízibolhák ifjúsági hoki csapata tartott edzést rajta. Fürgén siklottak a fényes tükrön ide-oda.

- Öööö… hé, ti! – kiáltott rájuk a mókus.

A vízibolhák csapatkapitánya felnézett, és örömmel rikkantott vissza.

- Csak bámultok, mi? Nem hisztek a szemeteknek, milyen remek edzőpályát találtunk magunknak? Készülünk a bajnokságra. Meg is fogjuk nyerni, meglátjátok.

Azzal vidáman kurjantotta a csapatnak:

- Gyerünk, fiúk, csak fürgén. Mutassuk meg nekik!

- Na, igen, csakhogy… – kezdte a mókus, de Lulu intett neki.

- Hagyd csak. Nem veszem el tőlük. Látod, milyen boldogok vele.

- Én nem hagynám ezt a jó kis tükröt – jegyezte meg a szarka. – Olyan szépen csillog.  
- De hát veled mi lesz? – kérdezte a mókus.

- Tudod, mit? Rájöttem, hogy a tükörnél többet érnek az igazi barátok. És nekem már van kettő. Nem igaz?

- De mennyire! – kiáltotta a szarka. – Gyere, megmutatom a fészkemet. Tele van csillogó dolgokkal. Végre értékeli valaki.

- Gyere te is, mókus – fordult hozzá. – Tudod, hol a fészkem.

És elindultak. A vízibolhák folytatták az edzést, a pók pedig tovább szőtte a hálóját a galagonyabokor ágán.