Napóleon, a vadmalac

Napóleon, a csíkos vadmalac nyugtalanul fészkelődött a vackán. Éhes volt. Ez nála nem volt nagy csoda, mert Napóleon állandóan tudott volna enni. Pedig a falánksága miatt már sokszor került kellemetlen helyzetbe.

Például legutóbb is, amikor Bagoly a mérgező növényeket mutatta meg nekik a tisztás körül.

Napóleon az elején még nagyon figyelt, mikor a fura nevű csattanó maszlagról, meg a bolondító beléndekről volt szó. Igaz, amikor Bagoly a koloncos bajmócát mutatta nekik, Napóleon már nem bírt a jókedvével. Nyuszi Pankával, meg a legkisebb sün gyerekkel hanyatt vetették magukat a fűben, és jobbra-balra gurultak a nevetéstől.

- Koloncos bajmóca! – kiabálták. – Koloncos bajmóca!

Úgy viháncoltak, hogy még a szigorú Bagoly is elmosolyodott.

Ezután következtek a gombák, és ekkor kezdődött a baj. Napóleon ugyanis megéhezett a sétában. És amikor a légyölő galócához értek, ő már nem figyelt a magyarázatra. Csak a fehér pettyes piros kalapot látta, és a finom gomba illatot érezte, aminek nem tudott ellenállni.

Így aztán, amikor Bagoly a magyarázatot befejezve megfordult, és a szárnyával intve azt mondta:

- Íme, ez a légyölő galóca…

Hát, akkor mindenkinek elakadt a lélegzete. Mert ahol az előbb még a pettyes gomba virított a fűben, ott most Napóleon heverészett, jóllakottan szuszogva.

- Jaj, jaj, megetted a légyölő galócát! Beteg leszel! – kiabált ijedten Nyúl Panka.

- Hívjuk gyorsan Harkály doktort! – mondta Süni.

És nagyon rémülten néztek.

De Bagoly megnyugtatta őket.

- Szerencsére ez az egyetlen olyan mérgező gomba, ami a vaddisznóknak nem árt. Hanem azért… - tette hozzá szigorúan – nem volt szép tőled, Napóleon, hogy megetted a szemléltető eszközt. Most hogy mutassam meg a többieknek, melyik gombát nem szabad megenniük?

Restelkedett Napóleon, fogadkozott, hogy máskor nem lesz olyan falánk. És igyekezett is betartani. Csak hát…ha éhes az ember…hát nem olyan könnyű.

Napóleon, a vadmalac 2

Napóleon nagyot sóhajtott. Soká lesz még reggel.

Körülötte békésen aludt a családja. Az apja még horkolt is egy kicsit. Neki is aludnia kéne. Napóleon becsukta a szemét. Csakhogy ekkor behunyt szeme előtt megjelent az öreg vadalmafa a patak mellett, aminek az alja tele van hullott gyümölccsel. Napóleon gyomra nagyot kordult. Hát, így nem tud aludni, gondolta szomorúan.

Mi volna, ha elkocogna a vadalmafához, és enne pár szem almát?

A szülei nem örülnének neki, ha egyedül kószálna a tisztáson. Viszont nincs túl messze a patak...

A kis vadmalac vívódott magában.

Végül az éhség győzött. Óvatosan kicsúszott a testvérei közül, és szaporán elindult a tisztáson át.

Már majdnem odaért, amikor denevér suhant el felette. Utána nézett, és ámulva látta, milyen fényesen ragyognak a csillagok.

- Ó…nahát…- bámészkodott Napóleon. Felemelt fejjel, a csillagokat csodálva lépkedett tovább, míg egyszer csak elfogyott a lába alól a talaj, és ő belezuhant egy gödörbe.

- Uiiiii – sivított a kismalac –, jaj, jaj! Segítsen valaki!

De senki sem hallotta. Napóleon végül elcsigázva elaludt a gödör alján, fázósan összekucorodva.

Reggel aztán arra repült a szarka. Ő látta meg a gödörben a kismalacot, akit akkor már órák óta aggódva keresett a családja.

- Kiporolom a frakkját, ha megtalálom – dohogott az apja, a nagy vadkan.

- Jaj, drágám, dehogy porolod, csak meglegyen épségben – csitította a felesége.

Ekkor már mások is segítettek a keresésben. Benéztek minden bokor alá, és minden fatörzs mögé.

Végül nagy cserregéssel megérkezett a szarka, és izgatottan újságolta, hol látta a kismalacot. Megkönnyebbülten szaladtak oda.

- Mamiiii – visított Napóleon –, nem tudok kimászni.

- Kihúzunk, drágám, ne félj.

Tanácskoztak, mit tegyenek. Végül a nyúlnak támadt egy remek ötlete.

- Itt ez a fűzfa. Ha mind rákapaszkodunk az ágára, le tudjuk hajtani Napóleonhoz. Azzal kihúzhatjuk.

Úgy is lett. Napóleon hat kis csíkos testvére, Nyúl Panka, a süngyerek, a mókus, de még a cickány is a fűzfa ágát húzták, míg le nem ért a malachoz.

- Kapaszkodj bele jó erősen! – mondta Napóleon apja, még jobban lehajlítva az ágat.

- Fogom már! – kiáltotta Napóleon.

- Na most, akkor mindenki egyszerre engedje el! – vezényelt a nyúl.

Úgy is lett. A visszacsapódó ág kirántotta a gödörből a kismalacot, aki rövid repülés után elterült a földön.

- Kiporolom a frakkját – dörmögte megkönnyebbülten az apja.

- Napóleon! Kicsikém! – szaladt hozzá boldogan az anyja.

A kismalac feltápászkodott, és leporolta magát. Tett néhány bizonytalan lépést, aztán az anyjához simult.

- Mami – suttogta –, én olyan éhes vagyok!