A beteg bőregér

- Hulllaszillva… affárrrólll!

A Muslinca fivérek hangos énekszóval igyekeztek hazafelé a szőlődombról. Kicsit késésben voltak, ezért úgy döntöttek, rövidítenek az erdőn át. Már a tisztás közelében jártak, amikor Alfonz, a legidősebb hátra fordult a testvéreihez, és a nótázást egy pillanatra abbahagyva, elégedetten kijelentette:

- Ugye, mondtam, hogy erre rövidebb lesz. Na, ugye. Okos vagyok.

Bólintott, aztán nagy lendülettel előre lépett. És azzal a nagy lendülettel bele is ütközött valami ruganyos anyagba, amiről rögtön visszapattant.

- Úhha – mondta, amint nagy sebességgel repült a fivérei karjába, leverve őket a lábukról. A három egymásba gabalyodott muslinca percekig próbált feltápászkodni a fűből, mire végül sikerült nekik. A legidősebb értetlenül nézett körül.

- Mi a csuda volt ez a… - kezdte, aztán nagyot sikkantott, és hátra szökkent, ismét lekaszálva éppen feltápászkodó fivéreit – Jajjj!

Parázsló szempár meredt rá egy hanyagul ledobott bőrkupac tetejéről.

- Neee gyertek közelebb – mondta Alfonz a testvéreinek, hátra nyújtott kezével visszatartva őket. – Valami szörnyeteg van itt.

- Szörnyeteg, aki mondja – válaszolt sértődötten, rekedt hangon a bőrkupac. Kicsit megrázta magát, és kiterjesztett két hatalmas szárnyat. A muslincák rémülten hátrahőköltek. A szörny egy kicsit nekirugaszkodott, majd bizonytalanul meg-meginogva felkapaszkodott egy alacsonyabb ágra.

A muslinca fivérek tátott szájjal bámultak rá.

- Öööö… - szólalt meg Tivadar, a legfiatalabb óvatosan –, ti is úgy látjátok, hogy fordítva van?

- Hááát… - Alfonz derékban meghajolva, alulról fölfelé méregette a fura alakot. – Igen. Fordítva van, bizony.

Felegyenesedett, és kezével izgatottan hadonászva kezdett mutogatni az ismeretlennek.

- Fordulj meg gyorsan – mondta. - Gyorsan, gyorsan! Így a fejedbe száll a vér.

- Igen, igen – helyeseltek szaporán bólogatva a testvérei.

- Khh, khhh – rázta meg a kínos köhögés az idegent. – Hát ti kifélék vagytok, hogy még azt sem tudjátok, a denevérek mindig fejjel lefelé lógnak? Csak én nagyon elgyengültem, és leestem a fűbe. Beteg vagyok. Khhh, khh.

- Denevér? Hogy denevér? – kérdezte Alfonz, és óvatosan egy levél mögé húzódott. Aztán intett a testvéreinek is. – Izé… nem szoktak a denevérek… hogy is mondjam… muslincákat enni?

- Lehetséges – legyintett a denevér. – De én kizárólag gyümölcsöt eszem. Tudjátok, vegetáriánus vagyok.

- Aaaaz jóóóó – bólogatott lelkesen Tivadar. Aztán tétován megkérdezte – Mi is az?

A harmadik muslinca fivér kikukucskált a levél mögül.

- És… beteg vagy? Beteg szegény – fordult a fivéreihez.

- Amikor mi betegek vagyunk, mindig csipkebogyót kapunk a drága mamától – mondta Tivadar.

- Azt hiszem – jegyezte meg az orrát lógatva Alfonz -, most nem azt fogunk kapni.

Nagy sóhajjal tette hozzá:

- Haragudni fog a szilva miatt.

- Sokszor megmondta, hogy ne együnk erjedt gyümölcsöt - magyarázta Tivadar a denevérnek. – Haj, haj. Lesz nemulass.

A három muslinca gyászos képpel meredt maga elé.

Aztán Alfonz összeszedte magát.

- Neked nincs itt a mamád?

A denevér a fejét ingatta:

- Az én családom messze lakik.
- Akkor ki fog meggyógyítani?

- Hát, nem tudom - felelte a denevér, és nagyot tüsszentett. Aztán felcsillant a tekintete - Van itt egy barátom. Mókus Rézi. Ismeritek?

- Miazzz hoggy! – rikkantotta Tivadar – Mókus Rézi. Ismerjük ám, ismerjük.

A két fivére élénken bólogatott.

- Rólam beszéltek? – dugta ki a fejét Mókus Rézi egy közeli fa lombjából. – Mi…

Ekkor meglátta a denevért.

- Vlad, te vagy az? Mi van veled? – kérdezte aggódva.

- Beteg szegény – felelt az egyik muslinca – Meg kéne gyógyítani.

- Nincs itt a mamája – tette hozzá a másik.

- Ó. – mondta Rézi. Aztán a denevérhez fordult. – El tudsz jönni az odúmig?

- El, el, khh, khh. Mehetünk.

Elindult a csapat a magas bükkfa felé. Elől ment Rézi, mutatva az utat. Lassan haladt, és meg-megállt, hogy bevárja a beteg bőregeret. Vlad nehézkesen lódult fáról fára, próbált lépést tartani Rézivel. Körülötte ott köröztek a muslincák, és hangosan buzdították.

- Csak ügyesen. Kapd el azt az ágat. Naaa, csak bátran! Jaj, mellényúltál. Nem baj, mássz fel megint.

És időnként énekeltek is egy kicsit.
- Hullaszilva affáróóól...

Végül megérkeztek. Rézi betuszkolta a denevért az odúba, és a nyomukban izgatottan bezúdultak a zizegő muslincák is.

- Így, most legalább melegben vagy - mondta Rézi elégedetten a denevérnek - De most aztán mit is kezdjek veled?

- Amikor mi betegek vagyunk, mindig csipkebogyót kapunk a mamánktól – jegyezte meg Tivadar, mire a testvérei lelkesen helyeseltek.
- Igen, igen. A csipkebogyó csodaszer, a mama mondta. 

- Ez jó ötlet - biccentett Rézi - Szedek neki. Van itt a közelben egy bokor.

Aztán elgondolkodott.

- Egy kis méz is jól jönne Vladnak. Attól biztos meggyógyulna. El tudnátok menni Méhecskéhez?

- Hááát hogyne. Peersze. Méééhecskéhez? Máááris megyünk. Már ott is vagyunkkk.

A három muslinca még zsizsegett egy darabig, aztán nagy zümmögéssel elindultak a méhkas felé. Rézi pedig ment a csipkebogyóért.

Gyorsan teltek a napok. Vlad hamarosan jobban lett a gondos ápolástól, és már egy-egy rövid utat is tett a bükkfa körül. Egy alkalommal meghallotta, ahogy nagy énekszóval közelednek a muslincák, akik minden nap lelkiismeretesen meglátogatták. Vlad kajánul elmosolyodott. Elbújt egy lombos ág mögé, és amikor odaértek a fivérek, kitárt szárnyakkal eléjük ugrott.

- Húúú-húúú-húúú – kiáltotta.

A három muslincának torkán akadt az énekszó. Megpróbáltak elbújni egymás mögé, és közben nagyon rémült arcot vágtak.

Vlad vidáman felnevetett.

- Csak vicceltem – mondta - nem bántlak benneteket.
De a muslincák még mindig ijedt képpel kukucskáltak a falevelek mögül.
Aztán Alfonz előbújt.

- Hú, de jó vicc volt – mondta - Húúú-húúú-húúú de jó.
Mérgesen dohogott egy darabig, Vlad meg kicsit megszeppenve hallgatta. Nem gondolta, hogy ilyen rosszul sül el a tréfa. 

Végül Alfonz intett a testvéreinek, hogy előbújhatnak. Majd Vladhoz fordult:

- Úgy látom, meggyógyultál, Batman. Többet már nem kell látogatnunk.
- Batman, Batman - visszhangozták a fivérei, akik közben szintén előszivárogtak,  és vigyorogva körülállták a denevért.

- Azért még jöhettek, ha már nem is vagyok beteg - válaszolta Vlad. Aztán nevetve kitárta a szárnyát. - Na, megyünk egy kört? Ki akarja kipróbálni a Batmobilt?
- Batmobil, megyünk a Batmobillal - nevetgéltek a muslincák. 
Élénken lökdösődve felkapaszkodtak a denevérre, Vlad pedig nekirugaszkodott, óvatosan megsuhogtatta a szárnyát, és már suhant is az ágak között a Batmobil.

VÉGE