3.
András hazaballagott, és elmesélt mindent Zsuzsinak. A királylány
szótlanul hallgatta, aztán aggódva azt mondta:
- Ez nagyon veszélyesnek hangzik, András. Nem akarom, hogy bajod essen.
- Ne aggódj, Zsuzsikám. Térülök-fordulok, és már hozom is neked az
álomport a Meserétről. Nem lesz semmi baj.
A királylány ránézett, aztán bólintott, és kivett fényes hajából egy
kis aranyfésűt.
- Vidd ezt magaddal, András. Ez a kis fésű szinte minden gubancot képes
kifésülni. Az áthatolhatatlanul sűrű erdőben ugyan nem tud neked utat vágni, de
talán mégis a segítségedre lehet.
András eltette a fésűt, aztán indult a palotába, hogy megbeszélje a
tervét felséges apósával, Zsombor királlyal.
A király éppen a kedvenc kerékpárját szerelte a palota udvarán. Szakadt
térdű overáll volt rajta, meg egy sárga póló.
- Hahó, fiam! – kiáltotta örömmel, amint meglátta Andrást.
Felegyenesedett, és megtörölte verejtékező homlokát, olajos csíkokat húzva
rajta.
– Jó, hogy jössz. Kéne egy kis segítség, hogy vissza tudjam rakni a
láncot. Szép darab, mi? – veregette meg a bicikli nyergét. – Sokat versenyeztem
vele fiatal koromban.
András türelmesen tartotta a veterán kerékpárt, amíg felséges apósa
szuszogva felrakta rá a láncot. Közben elmondta neki, mit hallott a csukától.
- Sárkányok? Hmm – dörzsölte meg az állát az öreg király, olajos
nyomokat hagyva ott is. – Rusnya népség. Volt hozzájuk szerencsém, amikor trónörökös
koromban felséges anyósodat megmentettem az egyiktől.
- Igaz – tette hozzá -, csak háromfejű volt az illető. Egy hétfejűvel
igencsak meggyűlt volna a bajom.
- És hogy győzte le, apámuram? – kérdezte kíváncsian András.
- Hogyhogy? Hát levágtam – felelte a király. – Akkoriban így mentek a
dolgok. Ma már persze védettek, nem sok maradt belőlük. Te nem vághatod le
őket.
Kicsit elgondolkodott.
- Pedig az volna a legegyszerűbb – jegyezte meg.
- Én nem hiszek az erőszakban – jelentette ki András határozottan.
- Vagy úgy – hökkent meg az apósa. – Hát nem is tudom. Nekem bevált.
Hallgattak. Aztán megszólalt a király.
- És hogyan akarsz eljutni a Meserétre, fiam?
- Ezen még nem gondolkodtam – felelte a fejét vakarva András.
- Ott van ugye Villám, az én táltos paripám – mondta Zsombor király. -
Én annak idején vele mentem az én sárkányom ellen. Szívesen kölcsön adnám
neked, de öreg már szegény. Csak immel-ámmal eszegeti a legfinomabb parazsat
is. Jobban szereti a tejbe áztatott zabot. Nincs is már jó erőben. Hegynek
fölfelé inkább te vinnéd őt, mint ő téged. Mást kell kitalálnunk.
Eltöprengett.
- Hohó! – kiáltott fel hirtelen, és felragyogott az arca. – Tudom már.
Gyere csak velem a fészerbe.
A kert végében állt a fészer, Zsombor király kedvenc zuga. Legszívesebben
itt töltötte volna minden szabad percét. Ide menekült mindig, ha Petra
királynéra rájött a palotában a takaríthatnék. Itt tartotta a kincseit is:
minden olyan nélkülözhetetlen dolgot, ami nélkül, ahogy mondogatta, valamire
való férfiember nem létezhet, és amit Petra királyné csak „a lomok” néven
szokott emlegetni.
A fészer egyik sarkában ponyvával letakart titokzatos tárgy lapult.
Zsombor király egyenesen ehhez vezette Andrást.
- A büszkeségem – mutatott rá, majd nagy lendülettel lerántotta róla a
ponyvát.
András elkerekedett szemmel bámult. Meg sem tudott szólalni. Aztán kis
idő múlva kinyögte:
- Egy tandem?
- Azám! Tandem! De még milyen! – ragyogott az apósa arca. – Ezzel
mentünk nászútra felséges anyósoddal.
- De rég volt – sóhajtotta. – Mindenesetre ez elvisz téged a Meserétre.
Vagy legalábbis olyan közel hozzá, amennyire lehet. Ennél jobb jármű nem is
kell.
- De… már megbocsásson apámuram, de hát ez… két személyes. Én meg
egyedül vagyok. Hát miért menjek én tandemmel?
A király zavartan lesütötte a tekintetét.
- Ööö… ha már így megkérdezted, édes fiam, ööö… hát azt szeretném, ha
magaddal vinnél valakit.
András rosszat sejtett.
- Aztán ki lenne az?
- Hát…ööö… Á…
- Ábris? – vágott közbe András. – Arról szó sem lehet! Épp elég lesz
nekem az áthatolhatatlan erdő, az Üveghegy, meg az ásító sárkányok. Ezekkel még
csak elboldogulok valahogy, de Ábrist nem vállalom.
Ábris Zsuzsi királylány öccse volt, Zsombor király kisebbik gyermeke, egy
nyegle kamasz. Az esze vágott, mint a borotva, de a modora elviselhetetlen
volt. Andrással pedig nem nagyon kedvelték egymást.
- A szíve mélyén jó gyerek – mondogatta Zsuzsi királylány, amikor
András zsörtölődött Ábris miatt.
- Lehet – felelte ilyenkor András. – Lehet, hogy a szíve mélyén jó
gyerek, csak éppen nagyon jól titkolja. Néha viszket a tenyerem, hogy nyakon
vágjam.
Andrást most kirázta a hideg is a gondolatra, hogy még egy ilyen kellemetlen
útitárs is nehezítse a dolgát.
- András – fogta kérlelőre Zsombor király –, tedd meg a kedvemért. Ábris
jó gyerek, csak még nem nőtt be a feje lágya. Pont egy ilyen kaland kellene
neki, hogy egy kicsit megérjen. Az édesanyja elkényezteti, nem tud semmit az
életről. Vidd magaddal, hadd lásson világot. Még a segítségedre is lehet.
A fészer sarka mögött hallgatózó Ábris lélegzet visszafojtva várta
András válaszát. Nagyon szeretett volna vele tartani, bár ezt sosem vallotta
volna be. Izgatottan beletúrt raszta frizurájába.
András hallgatott egy kicsit, magában morfondírozott. Végül sóhajtott,
és azt mondta legyintve:
- Nem bánom. Tudom én, hogy nem rossz gyerek. Nem tehet róla, hogy
kamasz.
Ábris örömében némán a levegőbe bokszolt. Aztán felöltötte szokásos
flegma ábrázatát, és előténfergett a fészer mögül.
- Szia, András – köszönt unottan.
- Szia – bólintott András.
- Gyere csak, fiacskám – szólalt meg Zsombor király. – Fontos
mondanivalóm van a számodra.
Azzal mindent elmesélt Ábrisnak. Végül megkérdezte tőle:
- Na, mit gondolsz, fiam?
Ábris egy darabig hallgatott. Aztán megvonta a vállát.
- Nem bánom, elmegyek. Segítek Andrásnak. Nélkülem úgysem boldogulna –
tette hozzá pimaszul.
András nagy nehezen lenyelte a nyelvére kívánkozó választ, és magában
füstölögve jó mélyen a zsebébe dugta a
kezét, nehogy nyakon vágja a sógorát.
Zsombor király izgatottan toporgott mellettük. Végül sürgetően megszólalt.
- Na, fiúk, hát próbáljátok már ki ezt a remek járgányt.
Ábris a tandemhez ugrott, és megragadta a kormányt. András ránézett, és
kissé összevonta a szemöldökét.
- Mi az? – kérdezte Ábris hetykén.
- Oda erő kell, öcskös – jegyezte meg András.
- Én erős vagyok – jelentette ki Ábris sértődötten.
- Hogyne, mint a sörecet.
Zsombor király csöndesen somolygott a háttérben.
- Na, ide nézz – tűrte fel Ábris a pólója ujját. Behajlította a karját,
és az izmait mutatta. – Ezt nem ám a szél hordta ide.
- Ezt sem – vágta rá András tömören, és megtáncoltatta az izmait. – Ezt
teszi a favágás, fiacskám.
Ábris már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Zsombor király
közbevágott.
- Ábris, neked erős lett a lábad a gördeszkázástól. Remekül tudsz majd
pedálozni hátul. Andrásnak meg jó erős a karja a favágástól, ő fog irányítani elől.
Na, ugorjatok fel, és hajrá. Hadd lássam, hogy boldogultok.
Az első rajt bizony gyászosra sikeredett. Ábris kissé elaludt az
indulásnál, aztán meg már hiába igyekezett felvenni a tempót. A tandem
megremegett, dülöngélt egy kicsit, majd egyszerűen az oldalára dőlt. Alig
tudtak róla leugrani.
- Nem lesz ez így jó, fiaim – csóválta meg a fejét mérgesen Zsombor
király. – Nem kapkodhattok összevissza, mint Bernát a ménkűhöz. A tandem
hajtása csapatmunka.
- Nem tehetek róla – védekezett Ábris hevesen - András túlságosan
sietett.
- Csigavér, öcskös, te aludtál el – vágott vissza András.
- Egyszerre kell indulnotok – jelentette ki Zsombor király -
Figyeljetek a másikra.
- Hogyan? – dünnyögte Ábris - Nem vagyok gondolatolvasó.
- Számoljatok, mondjuk, háromig. Aztán háromra rajt. Na, lássuk.
Újra próbálkoztak.
- Egy-kettő-hááá…rom! – kiáltotta András, azzal elindultak, kissé bizonytalanul
imbolyogva.
- Vigyázz, András, mindjárt elesünk! – kiáltotta Ábris, és vadul
fészkelődött, hogy egyenesbe hozza a tandemet.
- Nyughass, Ábris, ülj nyugton a fenekeden! – kiáltott vissza András,
és közben minden erejével igyekezett megtartani a gépet.
Ketten kétfelé húzták. A drótszamár egyre jobban kilengett, végül
levetette magáról az utasait, és elhevert a porban. András mutatós szaltóval
repült át a kormányon, és kikötött egy virágágyásban, Ábris pedig fejest ugrott
egy csalánbokorba. Aztán ott ültek földön, fájdalmasan nyögdécselve, és
elképedve bámultak egymásra. Végül kitört belőlük a nevetés.
- Hé, mit képzeltek, vigyázzatok jobban erre a drága műszerre – jött
rohanvást Zsombor király. András meg Ábris erre még jobban hahotáztak.
Végül elcsendesedtek, és visszaültek a tandem nyergébe. Először csak óvatosan
tettek egy kört a palota udvarán. Aztán lassacskán egyre jobban belejöttek.
Végül maga Zsombor király is úgy ítélte meg, hogy rájuk bízhatja a féltett
ereklyét.
- Na, most már bátran elindulhattok – jelentette ki. – Kezdjetek
csomagolni.
 |
| Hegedűs Marci rajza a tandemről |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése